Balikó Tamás, aki 18 évig igazgatta a Pécsi Nemzeti Színházat, azt mondja, hogy az uralkodó párt, a szakmai szempontokat felülírva, a saját klientúráját helyezi különböző pozíciókba. Ő maga többfelé játszik és rendez, most éppen a Tivoli Színházban Peter Quilter Mennyei! című darabját állítja színpadra.
– A fiatal, a drámaírást egyetemen tanult srácok fantasztikus darabokat gyártanak. Az amerikai Florence Foster Jenkins, akiről a történet szól, valóban élt, 1944-ben halt meg, a világ legrosszabb operaénekesnője volt.
– Ezt hogy lehet így kerek perec kijelenteni?
– Vannak archív felvételek. Szörnyen, förtelmesen, összevissza énekelt és bohóckodott hozzá. Iszonyatos sikere volt. 1944-ben történik mindez, életének utolsó hónapjait dolgozza fel a darab, amikor Európa lángtengerben állt. És éppen ebben az időszakban ez a nő azt hirdette, hogy mindent szabad, például neki rosszul énekelni. Legyünk boldogok valamennyien a magunk módján.
– Nemrég Miskolcon, Kaposváron is rendezett, többfelé játszik is. Szabadúszóként az ország különböző pontjain, itt is, ott is dolgozik majd valamit?
– Tulajdonképpen ez eddig is így volt, csak most, hogy már nem vagyok a pécsi színház igazgatója, jobban látszik, hogy mennyi felé dolgozom, hiszen tizennyolc évig ahhoz tartottam magam, hogy a saját színházamban csak egyet rendezek, és egy új szerepet játszom évadonként.
– De ismét direktor akart lenni Pécsen, hiszen pályázott.
– Az első pályázatot eredménytelennek nyilvánították, de indultam a következő fordulón is.
– Aztán mégis visszavonta a pályázatát. Miért?
– Azért, mert a szakmai bizottság véleménye után, de még a kulturális bizottság és a közgyűlés szavazása előtt a város egyik vezetője egy nyilatkozatban elmondta, hogy melyik pályázatot favorizálják, vagyis tulajdonképpen, hogy ki nyer. Azt gondoltam, hogy majmot azért ne csináljanak belőlem.
– Annak ellenére nem újították fel a színházat, hogy Pécs Európa Kulturális Fővárosa volt.
– Pedig én pedig határozottan felhívtam a figyelmet a régió egyik legszebb épületének hanyatló állapotára, meg arra is, hogy mindeközben más, irgalmatlan új beruházásokba fognak.
– Az is előfordult, hogy nem tudtak befejezni egy előadást.
– Az Elveszett levél előadása közben leállt a gépészet. Én pedig kimentem a színpadra, és elmeséltem a nézőknek, mi lett volna a még hátralévő részben.
– Ami a pécsi színházzal történt, nyilvánvalóan nem csak helyi specifikum.
– Ez az országos pozícióosztogatás eredménye. Lényegében mindenhol hasonló dolgok történtek. Az uralkodó párt, a szakmai szempontokat felülírva, saját klientúráját akarja különböző pozíciókba tenni.
– Ennek mi lehet az eredménye?
– Az ilyenfajta beavatkozás nagyon rosszat tesz, hiszen a művészet, az alkotás, a szabadság és a szuverenitás területe. Ennek mindenfajta politikai elkötelezettség ellentmond.
– Furcsa ellentmondás, hogy mintha a politikusok számára nem lenne fontos a kultúra, igyekeznek tőle minél több pénzt elvonni, másrészt mégis mindenáron a saját embereiket akarják betenni kulturális pozíciókba is.
– Én is elgondolkoztam ezen a barátaimmal. Arra jutottunk, ha sok pénzt vesznek el egy ágazatból, akkor feltehetően olyan vezetők kellenek, akik ezt eltűrik. Vagyis kollaboránsok, pártkatonák, csinovnyikok, komisszárok, akiknek nyilván nem természetük az ellentmondás és a függetlenség.
– Ez törvényszerűen színvonalcsökkenéssel jár?
– Valószínűleg igen, hiszen befolyásolás alatt nem lehet olyan színvonalat produkálni, mint szabadon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
