100 éves zsiráfok

A Váci utca és a Régiposta utca sarkán álló épület nem kizárólag különleges kozmopolita szecessziós stílusa miatt él a budapestiek tudatában, 1992-ben itt nyílt meg az első McDonald’s – a keleti blokkban ez is elég a közös nosztalgiázáshoz.

A ház aljában mindig is üzletek működtek, itt volt például az 1940-es években a Stühmer cukrászda, ahol a fáma szerint nem csak süteményt, de néhány jó szót is kaptak az édesség mellé a betérők. Az épületet Németh Zsófia művészettörténész-hallgató mutatja be nekünk. A program önkéntesekkel dolgozik, akik kikutatják, és feltárják a rájuk bízott házak történetét. Városlakóból egy csapásra turistává avanzsálunk, ahogy vizsgálgatni kezdjük a Révész Sámuel és Kollár József által tervezett épület részleteit. A belvárosi nagy belmagasságú házak többségéhez hasonlóan itt is jócskán kicserélődtek a lakók, a lakások jelentős része irodaként funkcionál, egyedül a gondnok és a holokauszt-túlélő Éva néni él itt hosszú évtizedek óta.

A nagy, reprezentatív polgári lakásokat a II. világháború után feldarabolták, így most furcsa, zegzugos terek vannak a lakásokban. A ház egyébként nem áll műemlékvédelem alatt, így a korábban említett gyorsétterem ideköltözése és egyéb átalakítások némileg megváltoztatták az eredeti állapotot. Az ilyen belvárosi házak egyre inkább az üzletek, irodák és nyelviskolák otthonai lesznek, a belmagasság, az elosztás, a szinte megfizethetetlen négyzetméterárak és a környéken való parkolás nehézségei miatt nem túl családbarátok. „Olyan ez mint a zsiráf. Szép, szép, de nem kéne otthonra” – mondja Zsófia.

A Károly körút és a Dohány utca sarkán álló torta alakú épület lakói nagyon büszkén és lelkesen kutatják házuk múltját. A többek között a Belvárosi Színháznak is helyet adó épületnél három kedves hölgy vár, hogy szinte egymás szavába vágva meséljék el, amit az elmúlt száz évről kiderítettek. A Dohány utcai zsinagógával szemben álló házban 135 lakás és iroda van, az aljában üzletek, az emeleteken többek között a Levegő Munkacsoport irodája is megtalálható, amelynek az erkélyén az az érzésünk, hogy szinte megérinthetjük a zsinagóga tornyait. Nekik csak a nyaranta a ház előtt pöfékelő turistabuszok bűzével van problémájuk. A Hoepfner Guidó által tervezett ház különlegessége a belső udvaron végighúzódó üvegfal, amely a pályaudva­rokra jellemző szegecseléses technikával készült.

Matyosovszky Zsófia, az egyik leglelkesebb szervező, gyermekkora óta él a házban. Elmondja, még emlékszik Krammer bácsira a házfelügyelőre, aki zsidó családokat bújtatott a labirintusszerű pincerendszerben, ahol mindössze egy téglányi lyukon tudták bejuttatni az ételt nekik. Később itt volt a „Gyémátpalota”, erről ugyan nincsenek feljegyzések, de úgy emlékeznek szigorú ellenőrzések után lehetett csak bejutni a gyémántcsiszoló-műhelybe.

Zsuzsa néni 1978 óta él az épületben, számos érdekes történetet ismer a ház múltjából. Zsuzsa néni nővérének férje Szelényi Iván szociológus 1973–74 környékén Konrád Györggyel olyan kutatásokat végzett, amelyek nem nyerték el az akkori állami vezetés tetszését. A szociológust másfél évig figyelték meg a házban, úgy, hogy olajfestékkel besötétítettek egy kirakatot és az azon hagyott lyukakon keresztül leselkedtek. Végül a csillaghegyi fürdő szaunájában tartóztatták le a rokont. A történelmi fordulatok egyébként sem kerülték el a ház életét, a hölgyek mégis úgy emlékeznek, akik itt éltek, még ha szinte nem is beszélgettek soha, meggyőződéstől és világnézettől függetlenül segítették egymást. A Budapest 100 után is nagyszabású terveik vannak, szeretnék, ha átjáró-udvaruk vásároknak, koncerteknek adna helyet, Zsuzsa néni álma egy verklis meghívása, úgy emlékszik, a ’70-es években hétvégente rendszeresen járt az udvarba egy.

A szervezőket is meglepte, hogy a tavaly először megrendezett ingyenes programokon 15 ezren vettek részt. Idén még több ház, és remélhetőleg több látogató vesz részt a százéves házak ünnepén, hogy tovább élhessenek a házak falain belül őrzött történetek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!