Szépséges és nehéz alkotás Mundruczó Kornél új filmje, nem kellemes belenézni az általa tartott tükörbe, mert viszontlátjuk, milyen barbárul és szenvtelenül bánunk elesett, menekülő embertársainkkal.
Persze ezt is csak azok veszik magukra, akik hajlandóak végignézni egy különleges szíriai migránsfiú magyarországi megpróbáltatásait.
A repülés ősi toposza itt nem a vágyható legszabadabb érzésként jelenik meg, akkor is zuhanásnak érezzük, mikor felfelé irányul.
Mindig van benne baljósság, ami a rendező filmjeiben visszatérő elem. Különösen a Keleti pályaudvar aluljárós jelenetei alatt kavaroghatnak bennünk a 2015-ös híradós képsorok, és mivel a forgatókönyv ezek előtt íródott, nevezhetjük prófétikusnak, ahogy a zárójelenetben elhangzó „aki bújt, aki nem, jövök!” ígéretet is. A migránsok Európába özönlése, amire a költőien kozmikus cím utal, a film realitásszintje, földbe döngölőbb a gravitációnál. Aryan (Jéger Zsombor) azonban képes e brutális történelmi idők és az emberi kicsinység fölé emelkedni, megteremtve a film szürreális, s még inkább spirituális dimenzióját.
A színeiben, textúráiban, finommechanikájában is lenyűgöző képi világ – Rév Marcell kivételes operatőri munkája és számos kitűnő rendezői döntés eredménye –, s hozzá Jed Kurzel filmzenéje mesterművé nemesíti az alkotást.
Bárcsak a forgatókönyvet is így engedték volna szárnyalni! Mundruczó varázslóként lebegteti valóság és misztikum, egyben a műfajok határait, de egyértelmű tanulságokat nyom kezünkbe, melyek mind Jézushoz és a kereszténységhez köthetők. Minden csodásan filmezett repülési jelenetben benne van, hogy az égre kell emelnünk a tekintetünket. A bűnbánat minden könnycseppje szelíd erőszak.
Didaktikussága inkább elidegenít, mint hogy lehetőséget adna az együttgondolkodásra a valamennyi emberi és európai értéket megkérdőjelező modern kori népvándorlásról, melynek éppcsak a nulladik órájában vagyunk.
MEGKÉRDEZTÜK...
...…Mundruczó Kornélt,
a filmrendező a menekültkérdésen túl a csodák
lehetőségeiről is mesél.
– A Cannes-i Filmfesztivál ismerős közeg: eddig 7 filmje szerepelt az A kategóriás, nemzetközi mustrán. Az idei milyen tapasztalatot hozott?
– Soha ilyen jól nem ment egy filmem sem ott, mint most, a Jupiter holdja, eddig több mint 40 ország vette meg a filmmarketen. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam zsűritagoktól, rendezőktől, színészektől, úgyhogy nagyon büszke és boldog vagyok.
– A magyarok jó része nem szívleli az „idegeneket”. Ők miért ülnének be a menekültfilmként aposztrofált alkotására?
– A csodáról, annak lehetőségéről is szól a film, így akár arról is, hogy a menekültellenesek is kíváncsiak rá. Átfogó társadalmi kérdéseket taglal, tükröt is tart, olyan film, ami hagyja, hogy hasson rád és utána gondolkozz róla. Miközben egy európai mozi, a saját nyomorainkra reflektál, mégis Ázsiából és Dél-Amerikából is óriási az érdeklődés iránta, talán azért, mert a hitehagyott világban a csodavárás meghatározó élménnyé kezd válni.
– Ilyen aktuális témát feldolgozni rizikós. Ennyire témaérzékeny, tudatos?
– Nem az a rendező vagyok, aki forró témákkal foglalkozik. Derült égből villámcsapásként ért, hogy amivel 4-5 évig foglalkoztunk és 2014-re elkészült forgatókönyv formájában, az rá egy évvel valósággá vált. Amikor kitört a menekültválság, összeültünk, hogyan tovább. Úgy döntöttünk, nem tehetjük meg – elsősorban magunk miatt –, hogy nem forgatjuk le a filmet. Azt írtuk az első oldalra: valamikor a jövőben. Na, ezt ki kellett húznunk. És az első jelenetet is, ami egy kerítésnél kezdődött…
KRAUSZ VIKTÓRIA
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!