A szinte titokban, tavaly alakult Magyar Filmakadémia rendezte volna most februárban a 2014-ben bemutatott hazai filmeknek járó díjátadó gálát. Igaz, ez a februári dátum is „csúsztatott” lett volna, hiszen a szokásos filmes mustrát 2014 októberében már megtartották Magyar Filmhét néven. A díjátadó azonban most is elmarad.

 
Andy vajna - Forrás: nol.hu

Annak ellenére, hogy a Filmakadémiáról azt mondták, politikától független, szakmai fórum, az egyesület elnöke, Novák Emil nemrég küldött egy e-mailt a nagyjából 150-170 akadémiai tagnak, amelyben sajnálattal közli, hogy Andrew G. Vajna, a magyar filmért felelős kormánybiztos úr bizonytalan ideig elhalasztja a díjkiosztót, s a filmekre szóló szavazást is leállítja.

Úgy tudni, Vajna elégedetlen, hiányolja a húzóneveket, nem léptek be az egyesületbe olyan fajsúlyos rendezők, operatőrök, akikre számított. Az egyik filmakadémiai tag azt mondja, tavaly még mindenkit bátorított, hogy lépjen be, ma már azt gondolja, az egész csak egy kirakat, az akadémia bugyuta, nem átgondolt és politikavezérelt, s az sem kizárt, hogy okafogyottsága miatt „az egész bedarálódik”. A tagság egyébként évente 10 ezer forintba kerül.

Kerestük az egyesület elnökét, egyelőre sikertelenül. A Filmakadémia honlapja pedig igen szűkszavú. „Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy ösztönözze a magyar filmművészet és filmipar hosszú távú fejlődését, érvényesítse a filmszakmai ágazat és a filmszakmában működő alkotók érdekeit, biztosítsa az alkotók megfelelő munkakörülményeit, elősegítse a társadalmi és művészeti megbecsülésüket. A Magyar Filmdíjak gálaestjére 2015 februárjában kerül sor.”

 

--------------------------------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!