Jó eggyé válni a közös játékban - Szalóki Áginak tele a naptára decemberben: Mikulástól az adventi koncertig a barokk zenét játszó Ensemble Sospirivel, de már tervezi január 12-i újévi koncertjét a MOM Kulturális Központban, ahol sanzonokat, fadókat és swing-slágereket ad elő. Az éneklés mellett fotózik, és hamarosan színészként debütál: már elkezdődtek a Gingalló című mesejáték próbái a Budapest Bábszínház társulatával a február 11-i bemutatóra.
– Ezerszínű a munkássága, a népdaltól a jazzen át a popzenéig. Hogyan tud átkapcsolni? Vagy folyamatos „crossoverben” van?
– Az improvizáció lehetőség arra, hogy a kreativitásunk kibontakozzon, a leírt hangjegyektől eltérve spontán alkossunk, és játék közben egymásra is reagáljunk. Az elmúlt húsz évben bármit is énekeltem, olyan társakkal játszottam, akikben ez a képesség és nyitottság ott volt. A közös játékban jó eggyé válni. Olyan ez, mint a szerelem: összeadódunk.
– Mikor pihen meg, hogyan készül az ünnepekre?
– Most keveset pihenhetek, de már a tudat is feltölt, hogy amivel 20 éve foglalkozom, az maga a béke, földön és anyagon túli tapasztalás, amit másokkal is megoszthatok. A jóga is energizál, a karácsonyra pedig zenével készülök. Nagy élmény volt 14–17. századi darabokat énekelni az Ensemble Sospirivel, mert zenészei nyitottak, improvizálnak. Könnyen kapcsolódtam hozzájuk olyan magyar egyházi és népi karácsonyi énekekkel, amelyek ugyanebben az időszakban születtek, így szép egyesülés jött létre.
– Újévi koncertjére „álomdalaiból” válogatott, Karády Katalinnak már korábban csodálója volt, de Edith Piaf új szín a repertoárjában.
– Piaf egy kicsit későn jött, 38 évesen most jutottam el oda, hogy „nem bánok semmit”. Vállalom, hogy nem vagyok simulékony, puha, hanem harcos, igazságkereső, szókimondó ember.
– A gyerekekért és a rászorulókért is kiáll, a szociális munkásokat díjazó Jószolgálat-díj nagyköveteként önkénteskedik. Tudatosan törekszik a példamutatásra?
– Az önkéntesség belső igényem. Nagyra becsülöm a segítő szakmákban dolgozókat, akikben van a szolgálathoz kellő erő és kitartás. Egyre többet beszélünk a rászorultakról, és egyre több az önkéntes, az adakozó, de keveset foglalkozunk azokkal, akik ezen változások valódi alakítói. Segíteni mindig jó, de jól segíteni tudomány. Meg kell becsülnünk a professzionális szociális munkásokat, családsegítőket, a fejlesztőpedagógusokat, az ápolókat. Nagy szükség van rájuk.
– Milyen érzés, hogy már az óvodában és az iskolai énekórákon is tanulják a dalait?
– Hihetetlen! Őszintén jólesik, csak azt üzenem nekik, lehetőleg kezdjék egy hanggal magasabban, mert a gyerekeket sokszor túl mélyen énekeltetik, nem a számukra kényelmes hangfekvésben. Törekedjünk mindig felfelé!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!