Július 5-én már negyvennegyedszer állnak rajthoz a vitorlások Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenyén, a számtalan „leg”-gel büszkélkedő, legendákkal övezett Kékszalag MVM Partner Nagydíjon.

  -
  -
- – Kép 1/2

Litkey Farkas eddigi 10 győzelmével abszolút rekordere a Kékszalagnak. Kisgyerekkora óta űzi ezt a sportot, szintén versenyző édesapja, Litkey Bence mellett jóformán belenőtt a hajóba – úgy gondolnám, egyegy verseny számára puszta ujjgyakorlat, ám ő szerényen és a sokat tapasztalt tengeri medvék bölcsességével óva int az efféle megállapításoktól. „Egy laikus nem gondolná, de a Balaton nagyon komoly víz ám. Általában a part menti hajózás a nehéz és veszélyes, míg a nyílt víz a biztonságos, ahogy a tengereken, óceánokon is. Olyan, mint a repülés: a fel- és leszállásnál történik a legtöbb tragédia. A Balatonnál folyamatosan a part mentén hajózunk, ami nagyon veszélyessé teszi. Az pedig teljesen mindegy, hogy négy méter, vagy tíz kilométer mély a víz.”

Litkey a gyorsasági rekordokról is óvatosan nyilatkozik. Németh István 1955 óta megdöntetlen Kékszalag-rekordját például (hivatalosan 10 óra 40 perc, de sokak szerint a korabeli tudósítások 11 óra 30-ról szóltak), amelyet a 2000 óta újra versenyző Nemere II-vel ért el, városi legendának, a kategóriát sportszakmailag értelmetlennek tartja. A pálya hossza ugyanis légvonalban mérve 160-170 kilométer, s mivel egy vitorlás hajó két pont között a legritkább esetben megy egyenest, nagyon rossz széljárás esetén akár 250 km-et is futhatnak a hajók egy-egy versenyen. „Ha így nézzük, mondja Litkey, a legjobb sebességet mi mentük 2003-ban, 9 óra 25 perccel, ami azért nem lett rekord, mert a szeles idő miatt rövidebb lett a pálya.”

S bár tavaly olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a tízszeres Kékszalag-győztes gondolkodik azon, hogy visszavonul, idén mégis újult erővel és egy 41 lábas katamaránnal készül a versenyre, no meg az esetleges rekordra. S bár a Kékszalag főpróbájaként emlegetett, 3 héttel ezelőtti Fehér Szalagon Litkey katamaránja harmadikként érkezett a célba – az első az az egytestű Szentkirályi-Principessa libera lett, amelynek a tavalyi viharos Kékszalagon majdnem sikerült megszorongatnia Litkeyéket –, a kapitány nem csügged, és rengeteg lehetőséget lát a dobogó első fokáról csupán 4 perccel lemaradt katamaránban. Mivel 2010-ben, amikor szintén kéttestű hajóval versenyzett a Kékszalagon, csak az utolsó pillanatban szorult a negyedik helyre a felbérelt világbajnokok kormányozta hajók csatájában, bizakodó a tekintetben, hogy az a tudás, amit ő birtokol a tóról, kiegyenlíti a katamaránozást érintő technikai hiányosságait.
A pénzdíjazás nélküli Kék szalaghoz idén két verseny is csatlakozik: az egyik a már hagyományosnak számító, ötödik alkalommal rajtoló, rövidebb távú Kékpántlika, melyen a serdülő, ifjúsági és utánpótlás korosztály mérheti össze tudását, a másik pedig a tókerülő verseny szombat reggeli célzárása után útnak induló első „Két Szalag” regatta, itt a kisebb katamaránok birkóznak meg a széllel és egymással.

A Balatonfüredről július 5-én reggel 9 órakor rajtoló hajóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred-kört.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!