KAP: Kevés nézővel kötök házasságot

– Volt kitől örökölnie a humorérzékét?

– Édesapámtól ered. Egy szivattyúgyár anyagbeszerzőjeként ugyanazt csinálta, amit én: járta az országot és mindenhol beszélt. Ám ő, velem ellentétben, a végén megrakott teherautóval tért haza. Sok poénját őrzöm.

– Az iskolában az osztály bohócaként villogott?

– Visszahúzódó voltam, és az osztály bokszzsákja. Duci kisfiúként a nálam soványabbak és a húsosabbak egyaránt találtak rajtam fogást, és mivel jól tanultam, ez újabb okot szolgáltatott a verésemhez. Egyetlen menekülő utat láttam ebből: ha kidumálom magam. A szereplés minden formája iránt vonzódtam, legyen szó iskolai feleltetésről, ministrálásról, néptáncról vagy gimnáziumi színjátszó körről.

– Tizenhat éves koráig papi pályára készült. Mi térítette el?

– A lányok. A ciszterci gimnáziumból jogi egyetemre mentem. Diploma után egy évig hősiesen küzdöttem ügyvédjelöltként, majd visszatértem az egyetemre kutatni és tanítani. 2004 tavaszán épp csillogó szemű 20 éves lányokat szórakoztattam a jogtörténettel, amikor SMS érkezett Litkai Gergőtől: az alakuló Dumaszínházhoz hívott. Hobbinak indult, a humor szellemi menekülés volt a jogszabályok szabványvilágából. Egyvalami közös a színpadban és a katedrában: állsz középen, és piszok nehéz feladat lekötni a szemben ülők figyelmét. Egy idő után azonban éreztem, választanom kell – a hallgatók kezdtek elszemtelenedni: úgy jöttek vizsgára, mint egy fellépésemre, holott nekik kellett volna produkálniuk magukat.

– Könnyen jön az ihlet?

– Fenét! A poénhajszolás olyan, mint az aranyásás: kemény munka. A szorgalmat tartom legfőbb erényemnek; egyeseknek csettintésre jön a poén, nekem tíz-húsz ötletből egy üt igazán. Viszont kitartóan keresem az aranyat a sárban, és a sarat félre tudom tenni. Hétköznapi helyzetekben keresem a bolhát, hogy elefántot csinálhassak belőle. Arról mesélek, ami megtörtént körülöttem – ettől lesz hiteles.

– Jól bírják a családtagjai, hogy gyakran ők is céltáblául szolgálnak?

– A közönség soraiból házasodtam, a feleségemnek briliáns a humora. A színpadon gyakran idézem aranyköpéseit, és már a kisgyerekeinkben is látom bimbózni a humort.

– Műsoraiban tudatosan kerüli a politikát?

– Igen, merthogy a politikai humor ma már nem nevettet. A nézők többsége annyira alultájékozott közügyekben, hogy nem érti a poént. Mások megcsömörlöttek a politikától, esetleg közömbösek iránta, ezért nem kérnek belőle. Egyébként is ez érzékeny terület: a politikai humorizálás táborokra osztja a közönséget. Amúgy is nehéz lenne egyes politikusokon és celebeken köszörülni a nyelvemet, mert ők már akkora bohócot csináltak magukból, hogy kimerítettek előlem minden humorforrást.

– Hogyhogy csak elvétve teremnek női humoristák?

– Ebben ártatlan vagyok! A stand up műfaja az örök játszma, a hódítás letükrözése. A szememben a közönség eleve nőnemű – amúgy több nő ül a nézőtéren –, akit nekem férfiként az előadás idejére meg kell hódítanom, ezért szövegelek, fricskázok, villogok a színpadon. De mindenkit megnyugtatok: tessék bátran jönni, nagyon kevés nézővel kötök házasságot!

– Miért adta a fejét könyvírásra?

– Kamaszkoromban verseket írtam, az egyetem alatt novellákat, itt-ott meg is jelentek. Gondolkoztam az újságíráson is. Ám a két „komikus krimivel” nem sokat adtam hozzá az irodalomtörténethez, de jó buli volt írni. A Multigáz és a Médialom után harmadik részt is terveztem, de az ikrek érkezésével a gyerekeimből lett trilógia.

– Igazán beszédes címeket adott, nemigen maradt mondanivalójának részlete árnyékban…

– A Multigáz cselekménye egy multinacionális cégnél játszódik, és humorba burkolva ugyan, de erős kritikát fogalmaz meg erről a világról. Gyakran hívnak nemzetközi cégekhez, csapatépítő tréningtől a karácsonyi buliig, jól belelátok a működésükbe. Szentül hiszem, hogy a multinál dolgozók is látják a felesleges bürokráciát, a túlszervezettséget. Emellett szinte elhanyagolható tényező az ügyfél. Regényért kiáltott a jelenség! Hozzáteszem: abban az évben halálosan összevesztem az internetszolgáltatómmal, megérett a bosszúm.

– Nem merem a Médialomról kérdezni!

– Maradjunk annyiban: hálát adok az égnek, hogy nem lettem újságíró, nem kell valamelyik tévénél dolgoznom!

– Örökmozgó, munkamániás, a magyar humor hobbitja – ilyen jelzőket olvastam a Dumaszínház honlapján önről. Meg sem lepődtem, hogy Szőke András Bakkerman című filmjében is szerepet vállalt.

– Kár lett volna kihagyni! A forgatás olyan volt, mint maga Szőke! A tél közepén érkeztünk Taliándörögdre, és a kezünkbe nyomott egy A4-es lapot, mondván, erről szól a film, de kár elolvasni, már nem is így van. Forgatókönyv, szövegkönyv? Semmi! Említette, hogy akadnak dramaturgiai hiányosságok, a cselekményszálakat össze kéne varrni, s hogy mondjam meg, mi akarok lenni! Az ÁNTSZ-ellenőrt választottam. Rögtönöznöm kellett, miért dőlt össze a kemence. Erre két percem volt, de kérte, hogy lehetőleg elsőre csináljuk meg, mert egy kétperces filmtekercs húszezerbe kerül, és kevés a nyersanyag. Moziban nem mertem megnézni. Megvártam, míg 990 forintért adták a DVD-t. A pánik láthatóan összerántotta a produkciót, igazán jó film lett a vége.

– Harmadik alkalommal hirdetett a Dumaszínház nyári humorfesztivált, ezúttal Balatonfüreden. Mire számíthat a nagyérdemű?

– Tíznapnyi fergeteges röhögésre és tengernyi italozásra. Ilyenkor együtt vagyunk, mindannyian a Dumaszínházból. Év közben külön-külön járjuk az országot. Most viszont családostól nyaralunk. Bocsánat, a tengernyi italozást kihúzhatja. Sokunknak ugyanis nagyobb a szája, mint a mája. Tudja, szakmai ártalom…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!