Vannak még fesztiválok – bár egyre kevesebb –, amelyeket nem leng át az elüzletiesedés néha kicsit rosszízű hangulata, és nem kell hónapokig spórolni, ha jól akarjuk érezni magunkat jó zenéket hallgatva egy-két estén át. A nyár utolsó nagyobb zenei fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok (augusztus 27–30.) ilyen, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.

 
Lovasi András - Fotó: Mohai Balázs, MTI

Az évről évre az Újszegedi Partfürdő területén megrendezett SZIN hangulatához ugyanúgy hozzátartoznak a fürdő szocreál, néhol kissé lepukkant díszletei, mint a Tisza-part szépsége és a túlgondolt, hideg profizmus hiánya. Itt még az ősi fizetőeszközt, a pénzt használják az emberek, ha venni szeretnének valamit, és a Sziget Fesztivál közeléből már rég elkopott punkok gyűjtögetnek a bejárat közelében, hogy bejuthassanak. A sör és a bor megfizethető, sőt van, ahol kifejezetten olcsó, a másnapi fejfájás viszont garantált. Ha elszakadunk a barátainktól, fél órán belül biztosan egymásra találunk, de ismerősökkel is összefutunk, ha akarunk, ha nem.

A külföldi szó ritka, csakúgy, mint a külföldi zenekar. Bár a korábbi években próbáltak idevonzani egy-két híresebb előadót, a SZIN mára inkább a magyar zenekarok seregszemléje lett, itt még olyanok is felkerülhetnek a színpadokra, akiknek a nagyobb fesztiválokon már nem terem babér.

És még itt is, ahol „csak” hat színpad közül kell választani, előfordulhat, hogy kétfelé húz a szívünk. A távolságok ugyan nem nagyok, de pont elég hosszúak ahhoz, hogy mindkét koncerten a kedvenc számainkról maradjunk le, amikor Szabó Balázs Bandájának (aki bebizonyította, hogy hegedülni menő) koncertjéről a Supernemre (aminek a frontembere, Papp Szabolcs bebizonyította, hogy dadogni is menő) loholunk.

Éjfélkor már a túl sok elfogyasztott alkohol okolható azért, hogy mindenki Zoltán Erikát és a hátsó színpadot keresi, de végül senki nem találja, így talán soha nem tudjuk meg: felcsendült-e a „Túl szexi lány” a szegedi éjszakában.

Külön élmény, hogy nincs szükség kivetítőkre, hogy lássuk Lovasi András arcát, amikor azt énekli:
„Állnak a férfiak, állnak a férfiak. Nézik, kit lehet megdugni”

Címkék: fesztiválok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!