„Vissza a moziba! – Nézzünk magyar filmeket!” – munkacímmel forgatott a múlt héten Budapesten kisfilmet a Filmalap felkérésére Amerikából hazalátogató Antal Nimród.

 
Fotó: Szabó Adrienn, Magyar Nemzeti Filmalap

Ingyen vállalták a közreműködést olyan jeles színészek, mint Csuja Imre, Derzsi János, Gryllus Dorka, Eszenyi Enikő, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Schell Judit, Básti Juli, Molnár Piroska és sokan mások. Nem akadt, aki visszautasította a meghívást, hiszen a közös cél és érdek mellett legalább olyan vonzó volt, hogy a Kontroll, a Ragadozók és a Metallica-koncertfilm rendezőjével dolgozhattak, akire már Hollywood is felfigyelt.

Nem volt nehéz megtalálni a forgatási helyszínt: a pesti bevásárlóközpont mozija előtt szokatlanul nagy számban tűntek fel az ismert színészek. Az egyik asztalnál Kern András beszélgetett, tőle pár méterre Vajna kormánybiztos adott interjút egy tévéstábnak. A rendező is feltűnt kint pár másodpercre, elcsíptük egy mondatát: „a magyar film rangjának visszaállítása” a feladat. Kell is a reklám, mert noha több ínséges esztendő után az idén a Filmalap támogatásával húsz új magyar film készült, és szinte havonta láthatunk hazai premiert, a már bemutatott A nagy füzet inkább külföldön aratott sikert, a sok jó (és legalább ennyi rossz) kritikát kapott Isteni műszakot pedig eddig alig több mint tízezren nézték meg. Miközben már zajlik a Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült vígjáték, a december 5-től vetített Coming out kampánya, a Filmalap is rákapcsolt a nézők mozgósítására.

Bár szigorúan titkos, mi történt pontosan a vetítőteremben, ahová kisebb csoportokban sereglettek be a színészek, Csuja Imrétől annyit megtudtunk, hogy Antal Nimród a reakcióikra volt kíváncsi, amit Juhász Imre operatőr közeli felvételeken is megörökített. A Geszti Péter közreműködésével készült kisfilmet néhány héten belül látni fogjuk a tévében, a neten és a mozikban is, ahol 100:5 az aránya azoknak, akik épp egy magyar filmre ülnek be.

„Moziban filmet nézi épp olyan közösségi élmény, mint a színházba járás, nem véletlenül hívták valaha filmszínháznak. A közönség együtt reagál a látottakra, és bár ma már ritkán hallani tapsot a film végén, az is elismerés, ha a nézők nem ugranak fel a helyükről, mikor elindul a stáblista. Megértem, hogy sokaknak drága a mozijegy, de ha valami fölösleges marhaságra ki tudnak adni húszezret, ne pont erre sajnálják a pénzt” – érvel Csuja, akit az Üvegtigristől a Moszkva térig számos remek filmben láthattunk. Megkérdeztük, mit gondol arról, hogy sokan azért kerülik a magyar filmeket, mert többnyire a kocsma, a szegénység és a fizikai brutalitás nyomasztó témáit boncolgatják: „A Nincsen nekem vágyam semmi, vagy a Portugál figurái az »ismerőseim « nekem, vagy bárki másnak. Persze igazuk van azoknak is, akik nem akarják a napi nyomorúságot viszontlátni a filmvásznon, de a művészetnek tükröt is kell tartani. Szükség van drámákra és vígjátékokra is, csak az arányokon kellene javítani” – véli Csuja, akinek saját bevallása szerint hivatalból kellene moziba járnia, de munkája ezt csak ritkán engedi.

„Sok borzasztó film van tele életszeretettel és humorral. Például Till Attila Pánikja, vagy Gigor Attila kitűnő krimije, A nyomozó” – sorolja Kovács Lehel, akit az Intim fejlövésben is láthattunk, jelenleg a MunkaÜgyekben találkozhatunk vele hetente a tévéképernyőn. Megérkezik Fenyő Iván is, akire alig lehet ráismerni, mivel csaknem kopaszra nyírták a fejét. Jó hír, hogy egy filmszerep kedvéért, tehát most is forgat. Kovács kevésbé szerencsés, Gárdos Péter Hajnali láz című holokausztdrámájának forgatását már kétszer is elhalasztották. „Úgy volt, hogy lesz forgatás, emiatt kikértem magam produkcióból, végül mégis elmaradt. De egy ilyen filmért érdemes” – meséli a színész, aki szerint a hazai kritikusok is túl elfogultak: „Akadnak, akik csak a hibákat keresik, és olyanok is, akiknél nem lehet megbukni. Egyik se jó. Ideális lenne, ha minden filmről legalább két, eltérően vélekedő kritika jelenhetne meg egymás mellett.” Eközben a bejáratnál kamerák veszik a roppant elegáns Dobó Katát és A nyomozó főhősét, a Hactionben is játszó Anger Zsoltot, akik talán épp azt mutatták be, milyen sikkes, ha egy magyar pár moziba jár.

A számos külföldi produkcióban is szereplő Gryllus Dorka kitágítja a perspektívát: szerinte egész Európában kihívás, hogy fel kell venni a versenyt az amerikai filmdömpinggel. „Ez persze pénz kérdése is. Bár készülnek nagyon jó filmek kevés pénzből is, de a legzseniálisabb film is el tud tűnni a süllyesztőben, ha nincs pénz reklámra, forgalmazásra, és nem jut el a nézőkhöz. A magyar filmekben az a különleges, hogy rólunk szólnak, csak mi tudunk így önmagunkról beszélni.” Bár kisfia születése óta ritkán jut el moziba, látta az Isteni műszakot, és remekül szórakozott rajta. Pontosan a kicsit fanyar, kicsit fekete humora miatt, amit a magyar film egyik legnagyobb erényének tart.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!