Kevesen gondolnák, hogy a mai napig képes tömegeket megmozgatni a gombfoci. Márpedig múlt vasárnap szinte megtelt a rákospalotai Csokonai Művelődési Központ nagyterme, vidékről, sőt még külföldről is jöttek a sportág szerelmesei, hogy az idei bajnokság utolsó fordulójában megmérettessék magukat. A legfiatalabb játékos egy óvodás kislány volt, de háromgenerációs családot is láttunk a versenyen.
A gombfoci nem csak hobbitevékenység, hanem komoly sport is, nem mellesleg pedig hungarikum, olyannyira, hogy jövő januárban még múzeuma is nyílik Szigetszentmiklóson, ahol hazánk egyik sajátos büszkeségének legfontosabb pillanatai és tárgyi emlékei kerülnek majd a vitrinekbe.
Vasárnap azonban nem is a sport történetével kapcsolatos kis információmorzsák voltak a legérdekesebbek, hanem az, ahogy a jelen lévő versenyzők a legnagyobb természetességgel mutogattak egymásra, mint igazi klasszis játékosokra. Sorolták a neveket, az elért eredményeket, a legendás meccseket – mindenki tisztel mindenkit, és elismeri a kiváló teljesítményt. Épp azon tűnődtünk, hogy mekkora élmény lehet egy gyereknek az, hogy választott sportága élő legendáival ennyire szoros kapcsolatot ápolhat, amikor egy mellettünk álldogáló fiú egy fontos mecset nézve középhangosan megjegyezte „Ezt jól elb...ta!” Ennyit a bálványimádásról. A gombfociban a sportág ismerői szerint teljes egyenrangúság van. Magázódni szigorúan tilos. Lehet valaki 7 vagy 70 éves, újságíró vagy biciklis futár, fiú vagy lány, ha a játékot szereti és tiszteli, akkor része ennek a családnak.
A bajnokság körmérkőzésekből áll, amelyeken a pároknak kétszer 13 percük van arra, hogy legyűrjék egymást. Néhányan, mint a hentesek, kötényben álltak neki a játéknak, a zsebekben azonban kés helyett pálcák lapultak, mindegyiknek megvan a maga feladata. A gombfoci könnyen megtanul ható játék, valójában egyáltalán nem bonyolult szabályokkal, de ahhoz, hogy versenyszerűen foglalkozzunk vele, azért kell a felszerelés. Szó sincs már kabátokról levagdosott gombokról, de még az én emlékeimben élő olyan „játékosok” is elavultak, amelyeknek a tetejébe a Népsportból kivágott arcképeket dugdosták az iskolában a fiúk. Nemzetközi szabvány szerint készült az asztal, a kapuk, a labda és a korongok, és a már fent említett nyomópálcák is, amelyekkel mozgásra bírhatjuk a bábukat. Ezekből többféle is van, távoli és közeli passzokhoz, vagy éppen kapura lövéshez más eszköz szükségeltetik – tudtam meg Horváth Imrétől, a Magyar Szektorlabda Szövetség elnökétől.
A vasárnapi eseményen több különböző verseny is folyt párhuzamosan. Egyrészt az év lezárásaként megrendezték a Tízek Bajnokságát, ahol az egész évben legjobban teljesítő játékosok csaptak össze. Emellett a különböző korosztályok képviselői is megmérkőztek egymással. A játékosokkal beszélgetve kiderült: sokféle stílusban és rengeteg különböző stratégiával lehet játszani, ám mivel mindenki ismer mindenkit, ezért nehéz meglepetéseket okozni. A perlekedés azért itt is megvan (a focival ellentétben azonban bunyó nincs), megnyugodni pedig akkor sikerült, amikor megtudtuk, azért ebben a játékban is lehet csalni. Természetesen a versenyen részt vevők közül senki nem élne ilyen alantas eszközökkel, de mindenki találkozott már valahol, valamikor valakivel, aki látott egy embert, aki egyszer csalt a gombfociban is… Ez azért nagy megnyugvás, hiszen ki látott már olyan sportágat, ahol nincs egy kis sumákolás.
A sport lényegét Fülöp Elemér, a hazai gombfocizás egyik kiemelkedő alakja mutatta meg. Azt nem állítom, hogy mindent értettem, amit mondott – pláne, amikor már dőlésszögekről, lövésirányról, helyes pálcatartásról, szem-kéz koordinációról és egyéb megfoghatatlan dolgokról beszélt, de 5 perc után rúgtam egy gólt. Elemér egyébként megnyert már szinte mindent, amit ebben a sportban meg lehet, szóval tulajdonképpen olyan volt ez a magánedzés, mintha Messi tanított volna labdát kezelni.
„Nem mondhatom, hogy ismeretlen ez a sportág, de azért lehetnénk többen is. Országszerte jelenleg 20 egyesületben játszhatnak azok, akiket érdekel a gombfoci” – tudtam meg Tóth Lászlótól, a Magyar Asztali-labdarúgó Szövetség elnökétől. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mikor vágunk bele ebbe a sportba, ha jó a kézügyességünk, és szeretjük a taktikai játékokat, akkor biztos, hogy élvezni fogjuk. A gombfoci ugyanis egy kicsit olyan, mint a sakk, stratégiai érzék kell hozzá, és kicsit hasonlít a snookerre is, mert előre kell gondolkodni azon, hova helyezzük játékosainkat, hogy megakadályozzuk az ellenfél támadásait és saját helyzeteket alakítsunk ki, és persze sokban hasonlít a focira is. Többek közt gólt sem árt néha lőni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!