Minden érzékszervünket megmozgatja a Magyar Mezőgazdasági Múzeum interaktív időszaki kiállítása. A színes-szagos kiállítótér a gyerekeknek szinte játszóház, a felnőtteknek érdekességekkel teli kikapcsolódás.

 
Színes-szagos kiállítás (Németh András Péter felvétele)

Zsibongó gyereksereg fogadott minket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Meghökkentő jelenségek – Érzékszervek interaktív kiállításán. Nem is csoda, már a 700 négyzetméteres belső tér is felvillanyozóan hat az érzékszervekre sok színes fényével és látványos berendezésével. Az érzékszerveink kialakulását és működését bemutató program rengeteg érdekességet felvonultatva igyekszik megismertetni a gyerekekkel és a felnőttekkel az érzékelés életünkben betöltött fontos szerepét. A rendezők ügyesen lavíroznak, hogy minden korosztály igényeit kielégítsék: a találó illusztrációkkal kísért szöveges információk inkább a kisebbek számára jelenthetnek újdonságot, de a jópofa érzéki csalódásokat okozó képek és egyéb interaktív „feladatok” az idősebbek számára sem okoznak csalódást.

A kiállítás tematikailag és térben is hat egységre tagolódik – lazán elkülönülő terekben mutatja be a hallással, a látással, a szaglással, az ízleléssel, a tapintással és az egyéb érzetekkel kapcsolatos tudnivalókat és érdekességeket. Délelőtt a múzeumban főleg iskoláscsoportokkal találkoztunk, a gyerekek mindegyike egy kis kérdésekkel teli füzet kitöltésén fáradozott, lelkesen keresgélve a feleletválasztós kérdésekre a megoldásokat a kiállítótérben elhelyezett táblákon. Az olyan kérdések, mint például hogy hallanánk-e a Holdon, ha mellettünk valaki légkalapáccsal dolgozna, segítenek megérteni az iskolásoknak a hanghullámok terjedését. Az olyanok viszont, mint hogy milyen rendszerességgel fürdött XIV. Lajos a Napkirály (állítólag a palotájában összesen kétszer), inkább csak emlékezetes adalékként szolgálnak.

Megtudhatjuk azt is, hogy a különböző érzetek hogyan kapcsolódnak egymáshoz az agyunkban, a színekhez például automatikusan ízeket és hőmérsékleteket is társítunk. A kékkel megvilágított ételeket egyáltalán nem érezzük étvágygerjesztőnek, a piros színről viszont érett gyümölcsre asszociálunk. Az erős paprikát azért érezzük forrónak, mert a meleg receptorokra is hat a szánkban, a mentát pedig hasonló okokból gondoljuk hidegnek. Magyarázatot kapunk arra is, miért édesszájú szinte minden gyerek – mivel az anyatej alapvetően édes, sokáig ezt az ízt preferáljuk, és csak kamaszkorunk környékén szeretjük meg a keserű, savanyú ízeket. De azt is megtanulhattuk, hogy szintén csecsemőkori élményeink miatt a legfontosabb vizuális inger az arc, ezért látjuk bele gyakran természeti tájakba, absztrakt alakzatokba és a felhőkbe is.

A kiállítótér egyik pontján befogott orral cukorkát szopogató lurkókkal találkoztunk, ők éppen azt tapasztalták meg, hogy így csak az édes ízt érzik, nem tudják, hogy éppen meggyes vagy banános nasit eszegetnek. Máshol mindenki számára ismert szagokat azonosíthattunk be, kis gumipumpák segítségével csalogathattuk elő a vietnami balzsam, a sárgadinnyés rágó vagy a Nivea krém régről ismert illatát, és tapasztalhattuk meg, hogyan idézik fel régi emlékeinket és hangulatainkat. A kiállítást maguk a gyerekek is alakítják kisebb csínyeikkel. Egy helyen például bátorságunkat tesztelhetjük: egy lyukba kell belenyúlnunk miközben egy képről hatalmas szőrös pók tekint ránk. Az egyik csintalan látogató faágakat és leveleket rejtett a sötét mélyedésbe, hogy még nagyobb meglepetést okozzon társainak.

Mint azt Bálint Ágnes kommunikációs munkatárs elmondta, a kiállításra minden korosztályt várnak, az ilyen jellegű időszaki tárlatokon akár harmincezer ember is megfordul a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Március 23. és április 2. között pedig tavaszköszöntő, húsvéti programokkal is várják a látogatókat, az ezekre megváltott jeggyel az állandó és az érzékszervekről szóló interaktív kiállítást is meg lehet tekinteni.

Címkék: Riport, kiállítás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!