Komoly szellemi kihívást jelent számára előremozdítani a hazai színházi rendszer és oktatás ügyét. Emellett kötelezte el magát a Krétakörrel, miután 2008-ban feloszlatta a külföldön legismertebb hazai független társulatot, a Krétakör Színházat. Nemrég a lausanne-i La Manufacture színházi iskolában rendezett, ott születő darabját, a Pro/vocation című előadást a világ egyik legrangosabb színházi fesztiválján, Avignonban is bemutatták. Schilling Árpád bármikor „leléphetne”, ő mégis a kulturális szabadságharcot választja – itthon.
– A La Manufacture diákjai – akikkel együtt dolgozott a Pro/vocationon – magyar társaiknál érzékenyebbek azokra a témákra, amelyeket a darab felvet: idegengyűlölet, nemi előítéletek, öngyilkosság?
– Svájc egy demokratikus ország, ahol évente nyolc-kilenc népszavazást tartanak. Az egyik például az állami és magánvállalkozások pluszprémiumának a visszafogásáról szólt. Magyarországon miniszterelnöki döntés születik, Svájcban ugyanezt a nép dönti el. Az aktivitás, a bevonódás a közösségi munkába bizonyos értelemben könnyebb számukra, mint számunkra Magyarországon, ahol a diákok arra vannak szocializálva, hogy a tanárok szavát ex katedra kijelentésként fogják fel vagy pedig az iskola falain kívül harcoljanak.
– Krízishelyzetben ajánlott a színházpedagógia - mondta nemrég Párizsban az IDEA színházi nevelési világkongresszuson. Gondolom, a hazai tapasztalatok erősítik meg ebben.
– A krízisek alapvetően közösségiek, még akkor is, ha egyéni krízisekből fakadnak. Magyarországon össztársadalmi krízis van, ami elsősorban nem a Fideszhez vagy Orbán Viktorhoz köthető. Huszonhárom évnyi munka és jelenlét után sem igazán fedeztük fel a demokráciát, és ezzel együtt a kapitalizmust, a versenyhelyzeteket. Mindazt, ami nem csak az atyai gondoskodásból következő életfenntartás. A diákok azt élik meg, az iskola nem értük van, hanem nekik kell teljesíteni, mint ahogy a kórházban a beteg is érezheti úgy magát, mintha ő lenne az intézményért, a polgár meg, hogy ő lenne a pártokért és nem fordítva. Mivel így indul egy diák az iskolában, ezt viszi tovább a társadalomba, ezt építi be az egészségügybe, a politikába, a közéletbe. Természetesen nagy kérdés az oktatási rendszerben részt vevő tanárok felé, hogy ha nem lépnek le a tekintélyelvű rendszerről és nem hajlandók hozzájárulni a diákok emancipációjához, ha nem pedagógusként, hanem nevelőként viszonyulnak hozzájuk, akkor ők maguk is hozzájárulnak a krízishez.
– A Krétakör az oktatás mellett színházi alapú társadalmi tevékenységet folytat. Ön külön is felszólal, nyilatkozatokat, nyílt leveleket ír, fórumokat szervez. Most még inkább fekete báránynak számítanak a szakma szemében vagy már komolyan veszik magukat?
– A színházi szakmának a politikától függetlenül is problémája van a saját megújulásával. Az összes többi állami ágazathoz hasonlóan a kultúra területén is nagy feszültség tapasztalható a rendszerben. Az alapprobléma, hogy minden újszerűnek, kérdésfelvetőnek, tekintélyellenesnek tűnő megoldás nehezen viselhető valamiféle status quo felől nézve. Többünknek is volt javaslata a kulturális területen az elmúlt húsz évben. Próbáltunk feltenni kérdéseket a pályázati rendszerrel, az intézményi struktúrával, a politika és a színházi szakma viszonyával, a tehetséggondozással kapcsolatban. Ezek a kérdések nem nagyon érték el a színházi szakma ingerküszöbét, vagy ha el is érték, az volt a reakció, hogy nincs még akkora rutinunk, tapasztalatunk, miért kell ennyit dumálni, teljesíteni kell. 2008-ig ez a bizonyítás megtörtént, mindenféle díjat megkaptunk, mindenhová eljutottunk. A szokásos folyamat az szokott lenni, hogy mindenki ugat, aki alul van, és amikor elér valahová, bekussol. Mi, amikor elértük azt, amit szerettünk volna, továbbra is ugyanazt kritizáltuk, mint korábban, csak egyre körültekintőbben. 2008 körül volt az első komoly pillanat. Gáspár Máté, a Krétakör Színház menedzserigazgatója tagjává válhatott az első előadó-művészeti törvényt megfogalmazó társaságnak. Erre jött 2010, Vidnyánszky Attila, és onnantól újra visszacsapódtunk. Egyrészt problémás, nehezen értelmezhető helyzetet állítottam elő a Krétakör Színház társulati struktúrájának a megváltoztatásával. Másrészt jöttek a szakmapolitikai megjegyzéseim az előadóművészeti törvény átalakításáról, az állami pénzek felhasználásáról, a függetlenekkel való elbánásról. Folyamatosan ugyanazokról a kérdésekről van szó. A jelenlegi politikai közegben nyilvánvalóan nincsen sok támogatása a Krétakörnek.
– Emlékezetes pillanata volt az alternatívok kőszínházi együttműködésének, amikor Alföldi A jég című provokatív Krétakör-előadással nyitotta meg az első évadát.
– Alföldi felajánlotta, hogy a 2008-ban feloszlott társulatot egyben tartja a Mundruczó Kornél által rendezett előadás műsoron tartásával. A jég onnantól a Nemzeti produkciójaként ment tovább. Az első valódi koprodukciót 2006-ban mutattuk be: az Előtte, utána című Schimmelpfennig-darabot fele-fele arányban hoztuk létre mind színészileg, mind költségvetésileg a Katonával. A Zsámbéki Gábor vezette Katona elkötelezett volt a Krétakör felé. Nyilván egyfajta nyitás is volt ez a Katona részéről. Azóta a Nemzeti és az Örkény is vett részt hasonló koprodukcióban. A frissebb szemléletű igazgatók rájöttek, hogy bizonyos független rendezőkkel, akik nagy sikereket érnek el külföldön, nem is lehet másként dolgozni, mint koprodukcióban, mert meg akarják őrizni a saját társulatukat, a független státusukat, brandjüket. Az igazán innovatív struktúra az volna, ha léteznének koprodukciók, maradna a független állapot, és a pályázati struktúrában edzett függetlenek eséllyel pályázhatnának intézményekre. 2008-ban Alföldi mellett a Hudi László–Imre Zoltán tandem is pályázott a Nemzetire. Arra számítani lehet, hogy a függetlenek radikálisabbak, rákérdeznek a hagyományos intézményi struktúrára. Én soha nem voltam állami intézmény-ellenes, csak azt mondtam, lehetővé kell tenni, hogy ezek az intézmények belülről is újragondolás tárgyai legyenek.
– Európa neves színházaiban – a milánói Piccolo Teatróban, a berlini Schaubühnében, a párizsi Théatre National de Chaillot-ban –, sőt pár éve operaházakban is rendez német nyelvterületen. Nem volt olyan veszély, hogy végleg külföldre viszik az egyéni ambíciói?
– A Krétakör hosszú ideje valamiféle elköteleződés. Itthon komoly szellemi és fizikai kihívás számomra azzal foglalkozni, hogy előremozduljon a magyar színházi rendszer és az oktatás ügye. Teljesen egyértelmű, hogy ha az embernek családja van, nagyon jól jönnek a külföldi felkérések, mert ezekből tudja fenntartani magát. Ráadásul, egyik munka hozza a másikat.
– Igaz, hogy 2014-re Trianonra reflektáló előadással készül a Krétakör?
– Az I. világháború százéves évfordulója kapcsán volt egy elképzelésünk arról, hogy valamilyen történelmi áttekintést csinálunk. A magyar társadalom eleve emlékezethiányos. Szeretnénk egy színházi eseményt létrehozni jövő év márciusára, de azt még nem tudni, hogy egy work in progress-szerű (befejezetlen, alakuló) bemutatás lesz vagy a végeredmény. Hagyományosan egy támogatónk van, a Trafó, ami a függetlenek végső menedéke. Emellett valami olyasmire is készülnék, ami picit reflektál a generációm problémájára. Sok korombelivel találkozom, akik hivatástól, pártállástól függetlenül arról mesélnek, hogy volt egy tervük, álmuk, elképzelésük, de aztán jött valami tekintély, és összezavarta, adott esetben megalázta őket.
– 2012-ben felhívást fogalmazott meg egy független innovációs központ létrehozására. Jelenleg hol tart az elképzelés?
– Sajnos nem jött össze annyi pénz, hogy el lehetne indulni. A központ ötlete arról szólt, hogy Magyarországon számos, a társadalomtudományok és a művészet határán mozgó kezdeményezés van, mint például L. Ritók Nóra Igazgyöngy Alapítványa. Az elképzelés mindezen jó gyakorlatok felkutatása, adatbázisba rendezése, hálózatba kapcsolása lett volna. Az igazán fontos projektekre, amelyek valóságos társadalmi változást, fejlődést generálhatnának, nincs elég magyar pénz. Külföldről kell szerezni. Rájuk vagyunk utalva ebben is.
NÉVJEGY:
SCHILLING ÁRPÁD 1974-ben született Cegléden.
❙ 1995-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakára
❙ Ugyanebben az évben alapította meg a Krétakör Színházat, Magyarország legismertebb független társulatát, melynek emblematikus előadásai voltak: Baal, Nexxt, W-munkáscirkusz, Hazámhazám, Siráj, Feketeország, A jég, hamlet.ws
❙ 2008-ban feloszlatta a társulatot, és Krétakör néven előadó- és médiaművészeti központot hozott létre, amelynek fő tevékenységi köre a pedagógia, a közösségfejlesztés és a tehetséggondozás
❙ 1998 és 2000 között a Katona József Színház vendégrendezője
❙ Bertolt Brecht Baal c. rendezését a párizsi Théatre de l’ Odéon is műsorra tűzte. A vendégjáték tette a nevét ismertté az európai színházi világban
❙ 2008-tól kulturális és edukációs programok vezetője idehaza és külföldön, iskolákban, kistelepüléseken, hátrányos helyzetű közösségekben van jelen
❙ Az Egymillióan a Sajtószabadságért csoport alternatív köztársaságielnök-választásának jelöltje volt 2012-ben
❙ Az idei Budapest Pride-on Kirekesztés és szolidaritás címmel beszédet tartott
❙ Legfontosabb díjai, elismerései: Sztanyiszlavszkijdíj, 2005, a Francia Kulturális Minisztérium Lovagrendje, 2008, az Európai Bizottság által alapított Európai Színházi Díj – Új Színházi Realitások kategóriában, 2009
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!