Ki kell iktatni minden széthúzást, irigységet, hiúságot, ennyi a titok – így működik a Budapesti Fesztiválzenekar, és az idén harmincéves világhírű társulat vezetője, Fischer Iván szerint valahogy így kellene működnie az országnak is. Fischer Iván büszke a Fesztiválzenekarra és aggódik Magyarországért.
– „Tessék nekiállni” – ezzel a felszólítással buzdította a kormányt, az ellenzéket és a választókat is a cselekvésre egy decemberi interjúban. Minek is kellene nekiállni?
– Annak, hogy visszataláljunk Európába. Nagy bajok vannak: rengetegen elhagyják az országot, éppen a legtehetségesebbek közül. Lemaradhatunk, versenyképtelenek lehetünk, folytatódhat az ijesztő elszegényedés, az apátia, a gyűlölködés. Nem kérdés, változtatni kellene.
– És ön szerint hogyan?
– Abba kell hagyni az ellenséggel való foglalkozást, a múlt bűneiben való vájkálást, a bűnbakkeresést. A jövő fele kell fordulni, célokat kell kitűzni, és azokon munkálkodni. El kell fogadni Európa segítő kéznyújtását, hiszen rengeteg támogatást kapunk onnan. Alkalmazkodnunk kell az európai normákhoz, félre kell tenni a nemzeti sérelmeket, a különállást, és örömmel csatlakozni a „nagycsaládhoz”. Ott kell boldogulnunk, ez a jövő. Sürgős tennivalónk van, ez a legfontosabb.
– Ön már ott boldogul, fél életét Berlinben tölti mostanság. Sokat kell magyarázkodnia az itthoni események miatt?
– Naponta kérdeznek, én pedig igyekszem magyarázatot adni. Mert Berlinben nehezen értik, hogy nálunk miért dúl a nacionalizmus, hogy miért törődnek bele az emberek apatikusan a döntésekbe, hogy hogyan válhattunk sereghajtókká. Ezeket a kérdéseket midig szimpátiával teszik fel, még mindig népszerűek vagyunk, nem felejtik el, hogy a magyarok nyitották ki először a határokat és engedték ki a keletnémet menekülteket. Szurkolnak nekünk. Nem kétséges, hogy a németek szíve hova húz. Trianon azért nem érdekli őket, mert ők pontosan tudják, micsoda szörnyű katasztrófához vezetett a két világháború között, amikor a németek igazságtalanságnak érezték az elcsatolásokat. Nincs ma már egyetlen német sem, aki krokodilkönnyeket hullatna a Szudétákkal vagy Elzásszal kapcsolatban. Ezért ők a magyar Trianon-fájdalmat nem is értik. Viszont nagyon érzékenyen figyelik a cigányság kérdését. A kisebbségekkel való tolerancia fontos ügy, szinte el se hiszik a Magyarországról jövő rémes híreket a romaellenes akciókról, az erős előítéletekről.
– Berlin mellett Washingtonban is dolgozik, megtehetné, hogy nyugodt, elismerésekkel teli életet él külföldön. Mégis időről időre hallatja a hangját itthon kulturális és politikai ügyekben…
– Ha kérdeznek, felelek. Nem érzem szükségét annak, hogy a hangomat hallassam napi politikai kérdésekben, de alapvető tendenciákban igen, mert rendkívül fontos, hogy segítsünk az embereknek, amikor arra van szükség, hogy helyes irányba forduljon a gondolkodás. Egyébként ugyanolyan lelkesedéssel dolgozom itthon, Berlinben vagy éppen Washingtonban. Mindenhol emberek élnek, akik szeretik a zenét, őket szolgálom.
– Európai Hidak a Fesztiválzenekar és a Művészetek palotája közös, új projektjének neve, amelynek célja, hogy az európai népek a zene által ismerjék meg jobban egymást. Nálunk, az országon belül lehetne a zenével kulturális vagy politikai hidakat teremteni?
– Olyan értelemben minden koncert hidakat teremt, hogy egy nagy teremben sokféle ember ül, és a zene varázsa összehozza őket, a közös művészi élmény segíti őket abban, hogy felismerjék: ami nekik tetszik, az a másiknak is tetszik. Tehát a zene minden helyzetben feszültségoldó hatású, országon belül is. De most másról van szó. Ha megismerjük egy másik nemzet kultúráját, meg is szeretjük azt.
– A Fesztiválzenekar 30 éve sikeresen működik, mi a titok nyitja?
– Ha a Fesztiválzenekar hatalmas sikerét modellnek tekintjük, és úgy tesszük fel a kérdést, hogy tudna-e az egész ország így működni, akkor azt mondanám, a tanulság egyszerű: célokat kell kitűzni, megvizsgálni a lehetőségeket, felmérni saját képességeinket, észrevenni, feltárni a rejtett értékeket, és nekilátni. Munka közben meg arra kell ügyelni, hogy az jól szervezett és jókedvű legyen. Ki kell iktatni minden széthúzást, irigységet, hiúságot. Ennyi a „titok”.
– A Budapesti Fesztiválzenekar most is a kiemelten támogatott kulturális szervezetek közé tartozik. Kell ezért bármilyen kompromisszumot vállalniuk vagy azon kevesek közé tartoznak, akiknél „elegendő” az elmúlt 30 év sikere?
– Nem tudom, milyen kompromisszumokra gondol. Mi nagyon intenzíven dolgozunk, tervezünk, próbálunk, koncertezünk. Lehetőleg minőségi kompromisszumok nélkül. A tökéletesség persze elméleti cél, hiszen emberek vagyunk, és hibázunk is néha. Előfordul, hogy bele kell nyugodni kis művészi kompromisszumokba. De ennek az égvilágon semmi köze sincs a fenntartáshoz, a támogatáshoz. Ha arra gondol, hogy valaki esetleg beleszól a műsorválasztásba, vagy a szereplők kiválasztásába, ilyesmi fel sem merült.
– Mikor és mivel áll ki komponistaként itthon?
– Néhány rövid művet írtam az utóbbi 10- 15 évben. Még nyáron be fogok fejezni egyet. Ebből áll össze a kis szerzői est.
– Jut ideje, energiája az itthoni tehetségek felkarolására? Használja-e érdekükben a külföldi kapcsolatait?
– Igen, például bemutattam egy fiatal magyar zeneiskolás zongoristát, Balogh Ádámot szólistaként Berlinben is.
– Nemrégiben lakásszínházat is nyitott. Hogyan jelenik meg ott a Fischer család?
– Néhány szereplős színdarabok férnek csak el a szobában. Olyan műveket szeretnénk bemutatni, amelyekben jó, ha a színész közvetlen közelébe kerülünk.
– Mit emelne ki az idei ünnepi évad programjai közül?
– A karácsonyi születésnapi meglepetéskoncertet. Arra mindenképp érdemes lesz eljönni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!