I love panel – a vasbeton lakások szerelmeseinek versenyét hirdettek meg a Főtáv Zrt. Az elsőre kissé bizarrnak tűnő ötlet, úgy tűnik, sokaknak nagyon is bejön. Több ezren töltötték fel képeiket, s várják a szavazatokat, alig akad olyan lakótelep, ahol az egyenkülső ne rejtene egy-egy „kincset”.

Sokak számára rémisztő csapda a panel és szívesen menekülnének a vasbeton dzsungelekből, de szép számmal akadnak olyanok is, akik kimondottan jól érzik ott magukat. Vagy az épület elhelyezkedése vagy a kilátás jön be nekik annyira, hogy nem törődve a külsővel, belül teremtik meg a maguk kis paradicsomi szigetét. Pénzt és energiát nem sajnálva. Mert azért azt leszögezhetjük: egy panellakás luxuspecóvá alakítása nem egy megtérülő befektetés, az akár 10-12 milliós „álommegvalósító” költségeket aligha kapjuk később vissza.

Az egyik pályázó, Kóczián Petra 7 millióért vett panelt a XV. kerületben. Ő nem „klasszikus” panellakó, nem élt korábban vasbetonrengetegben, de azt mondja, csendes, nyugodt a környék, elsőre megszerette. Ha pedig már nekilátott a felújításnak, azt gondolta: rendesen átalakítja a lakást.

„Szerettem volna egy szép, igényes és aranyos kuckót magamnak. Mindent átalakítottam, egyedivé tettem. Sokat kellett sakkozni a centikkel, de minden nehézség megérte. Amikor felkelek, rögtön süt rám a nap” – lelkesedik Petra, aki eddig csaknem 2 milliót költött a 35 négyzetméteres kis otthonra. És ő még nagyon olcsón megúszta…

Csap Viktor építész luxusban álmodik meg mindent. A mára nemzetközi hírnevet is hozó panellakása díjak sorát söpörte be, ott aztán van minden: amerikai diófából terasz, hófehér bútorok, szolárium, edzősarok… Viktor ilyen maximalista, legyen szó egy garázs, kávézó, étterem vagy éppen egy panellakás átalakításáról. Megérti, ha valaki akár egy vasbeton szerkezetben is megtalálja, vagy segítségével keresi a varázslatot. Szerinte a „normális” luxus négyzetméterenként plusz 200 ezer forintba kerül.

„Talán őrült ötletnek tűnhet, hogy mondjuk egy 5-6 milliós lakásba valaki beleteszi a háromszorosát, tudva, hogy ez biztosan nem térül meg, de ezt nem lehet üzleti szemmel nézni. Ha az ember látja, megtapasztalja azt a csodát, ami megszülethet, már érthetőbb a rajongás – mondja a magát »luxusépítésznek« tituláló tervező. – Mindenki másba lesz szerelmes… Van, akit a lakás ejt rabul, mást a kilátás, vagy egyszerűen a kényelem, hogy ugrásnyira van minden. Vagy ott nőtt föl, és szereti a szomszédokat, ezért akar maradni” – részletezi a tervező, akinek első panelmunkáján még hüledeztek a szomszédok. „Aztán kézzel foghatóvá vált a hatás. A többiek is kicserélték a lábtörlőket, és más apróságokkal is hozzájárultak ahhoz, hogy az egész folyosó barátságosabb legyen – meséli Viktor. – Vitathatatlan, hogy a panel komoly kihívás, sok a megkötés, rengeteg agyalást igényel. A cél, hogy ne olyan legyen, mintha panelban lennénk, miközben a kötöttségek megvannak. Adottak a vizesblokkok, a fűtés, és rengeteg engedély szükséges.”

Akik mindezen nehézségekkel megküzdöttek és panellakásukat egyedivé varázsolták, október 11-ig nevezhetnek az I LOVE PANEL otthon-szépségversenyre. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a panel lakótelepek megfelelő, ideális lakókörnyezetet tudnak biztosítani az embereknek, könnyen és szépen berendezhetőek különféle stílusban. Hogy panelban élni nem feltétlenül kényszerűség, hanem lehetőség. Eddig már több mint 100 pályázat érkezett a város minden szegletéből, Békásmegyertől Gazdagréten át Csepelig.

Címkék: életmód

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!