„Kaposfesten ilyen csönd még nem volt” – hallatszik suttogva. És valóban, néma csöndben nézzük, ahogyan a világ egyik legjobb sakkozója egyszerre hat meccset játszik. Polgár Judit ellenfele Baráti Kristóf, Julien Quentin, Roman Mikola művészek és a Prokofjev sakkverseny három győztese.

 
Az asztal túlfelén töpreng Román Mikola (barokk hegedű), Baráti Kristóf (hegedű) és a kalapban Julien Quentin (zongora) is - Fotó: Mózsi Gábor

A most pénteken véget ért 7. Kaposfesten jártunk Kaposvárott: a kamarazenei fesztiválon, ahol a szervezők a komolyzenei koncertek mellett színes kísérőprogramokról is gondoskodtak.

Például sakkversenyről. (Mert a verseny névadója, Prokofjev nem csak remek zeneszerző, de kitűnő sakkozó is volt. Mondják, megverte korának világbajnokát.) Az előválogatóra bárki jelentkezhetett, végül 12-en sakkoztak, várakozásommal ellentétben nem csak tisztességben megőszült urak, de kisiskolás korú gyerekek is a legnagyobb komolysággal tologatták a bábukat az asztalon.

Nem csak a komolyzene szerelmesei szeretnek sakkozni, a rajongás kölcsönös. „Felkészüléseim alatt rendszeresen hallgattam klasszikus zenét, Csajkovszkij a kedvencem, megnyugtatott, koncentráltabbá tett” – mondja Polgár Judit. És hogy mi a hasonlóság a komolyzene és a sakk között? „Talán az, hogy néha mindkettőt túl komolyan veszik – mind a művelői, mind a rajongói” – jegyzi meg a világklasszis nevetve.

A Kaposfesten azonban erről szó sincs. A fesztivál hozza a már évek óta megszokott magas színvonalat és a máshol nem tapasztalható közvetlenséget. Reggel is, este is beszűrődik a zene a szobába, a rövidnadrágban-pólóban korzózó világsztárok egy négyzetméterre jutó száma nagyobb, mint bármikor máskor az országban.

A koncerteken, műismertetőkön, sakkozáson túl sem unatkoztunk. Az előadásokon rengeteget tudhattunk meg például a Stradivari hegedűkről – nem csak a hallás, de tapintás útján is – például azt is, mennyire alakítja a hangszereket a művész rácsöppenő izzadsága. De megismerhettük a várost segwayjel – mert persze ez a program, ha kicsit morbid apropóból is, de kapcsolódik az egyik este koncertjéhez: Ernest Chausson korában a bicikli számított hasonló újdonságnak a városi közlekedésben, a francia zeneszerző pedig nagy rajongója lett a kétkerekűnek.

Sajnos nem sokáig, egy alkalommal olyan komoly balesetet szenvedett a biciklijével, hogy később belehalt a sérüléseibe. Ilyen ez a Kaposfest: minden összeköthető a komolyzenével, de semmi sem a komolykodással.

Címkék: fesztiválok, zene, sakk

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!