Azt olvasom az Indexen, hogy Rogán képviselő úr reneszánsz személyiségének titka az ő iPadjében rejlik.

 
Steve Jobs, az Apple alapítója már a PC utáni korszak mérföldkövéről beszélt

Arra a kérdésre, hogy miképpen tud egyszerre polgármesterkedni, a fővárosi közgyűlésben dolgozni és nem kevesebb, mint 16 egyéni képviselői indítványként jegyzett törvényjavaslatot beterjeszteni, egy hosszabb válasz következik, benne az alábbi mondattal: „Mióta feltalálták az iPadet, van olyan munkaeszközöm, amivel tudom követni mindenhol az eseményeket.” Előtte való nap jelentették be az iPad2 megjelenését. Nézzük hát, mit tud a masina, hogy ne kelljen csodálkoznunk, ha újabb – médiatörvényhez fogható – korszakos fülkeforradalmi jogi aktus lát napvilágot. 

Az Apple hangsúlyozottan a felhasználói élmény fokozására törekszik, termékbemutatóin kevesebb szó esik a teljesítménymutatókról. Az iPad2 így mindenekelőtt könnyebb lett (kb. 60 deka), és vékonyabb – mint az iPhone. Egy új processzort is kapott – az első kétmagos processzor táblagépen –, de ennél fontosabb, hogy ettől kétszer olyan gyors a számítási, és kilencszeres(!) a grafikai teljesítménye. A gyártó szerint az akkumulátor ugyanúgy tíz órán át bírja, akárcsak az elődje. A gép 2 kamerát kap, hogy chatelni és fotózni is lehessen vele. Nagyobb teljesítmény, kisebb súly, változatlan üzemidővel – és mindezt ugyanannyiért kínálják, mint az iPadet. Március 25-től Magyarországon is kapható lesz és elemzők szerint nem kétséges, hogy a korábban még az előző verzió megvásárlásán habozó felhasználók mellett sokan lesznek, akik régebbi iPadjüket cserélik majd az új eszközre, melyet Steve Jobs, az Apple alapítója már mint a PC utáni korszak mérföldkövét mutatott be.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!