Megérkezett Magyarországra Angelina Jolie, hogy első, rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzett filmjét forgatni kezdje. Már egy hónappal ezelőtt is nagy feltűnést keltett, amikor a Pest megyei Tura város kisboltjában vásárolt, miután megtekintette, alkalmas lesz-e a település kastélya a mozi egyes jeleneteihez.

 
Angelina Jolie Magyarországon

 Azóta eldőlt, hogy a ’90-es évek elején, az első délszláv válság kirobbanásakor játszódó történetet főleg hazánkban fogják forgatni, és csak egyes jeleneteket vesznek majd filmre Szarajevóban. Jolie ahhoz azonban ragaszkodott, hogy – az ő szóhasználatával élve – „autentikus” színeszek játsszák a főszerepeket „az egykori Jugoszlávia területének változatos nemzetiségeiből”, így a női főhőst egy fiatal bosnyák színésznő, Zana Marjanovic fogja alakítani, míg kedvese apját, a többek között a Blöffből ismert szerb színész, Rade Šerbedžija. A film címét még nem ismerjük, annyi biztos csak, hogy „Rómeó és Júlia szerelméhez” vagy egy „görög sorstragédiához” hasonlóan, egy bosnyák lány és egy szerb fiú a háború és a gyűlölet miatt ellehetetlenített kapcsolatát mutatja majd be. Hogy a közhely még tökéletesebb legyen, a lány szerb fogságba kerül majd, a fiú megpróbálja megmenteni – várhatóan hiába. Bizonyos értesülések szerint – délszláv háborúról szóló filmek kötelező kliséjeként – a szerb katonák bosnyák nőkkel elkövetett kegyetlenkedéseit is megörökíti majd a mozi, de mások állítják, Jolie pártatlanul fogja ábrázolni az ellenségeskedés borzalmait, egyik nemzetet sem állítva be bűnbakként. „A film szerelmi történet, és nem politikai állásfoglalás” – hangsúlyozta az Oscar-díjas színésznő, aki magára semmilyen szerepet nem osztott. A forgatókönyv ötletét az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jószolgálati nagyköveteként a volt Jugoszlávia területén tett utazásából merítette, és így tényleg nem valószínű, hogy gyűlöletet akarna kelteni. Jolie ebben a minőségében idén már kétszer is járt Bosznia- Hercegovinában, hogy meglátogassa a menekülttáborokat, és néhány héttel ezelőtt a boszniai oktatás fejlesztéséért is szót emelt. A női főszereplő, Zana Marjanovic is örömét fejezte ki, hogy egy valódi „emberbaráttal dolgozhat együtt.” „Annyi helyi embert szeretnék bevonni, amennyit csak lehetséges, és olyan sokat tanulni, amennyit csak tudok” – nyilatkozta Jolie. Az érthető, hogy az igazi szerb nacionalista – aki a humanizmus jegyében azért nem lesz annyira negatív – szerepére Šerbedžiját és a szerelmes muszlim lányéra pedig Marjanovicot választotta ki, de hogy a neoreneszánsz stílusú, Ybl Miklós által megálmodott turai kastély mennyire hasonlít a hegyes-völgyes, jellegzetesen délszaki boszniai táj építészetére, az már más kérdés. De ennél sokkal jobban foglalkoztatja a magyar közvéleményt, hol fog Jolie és családja lakni, míg Magyarországon forgatnak. Állítólag Kovács Lázár botrányhős-sztárszakács főzhet majd a színésznő – emberbaráti nézőpontok alapján megtervezett – családjára. „Saját fiaim miatt tudom, hogy a gyerekeknek másképp kell főzni, ez is szempont náluk, no meg imádják az ázsiai konyhát, és kifejezett kérésük, hogy a magyar ízeket is megismerjék” – mondta a séf. Továbbá, egyre szaporodnak a szemtanúk, akik együtt vásároltak – például – a turai ábécében a színésznővel, vagy az ő asztala mellett fogyasztották el a krémesüket egy pestszentlőrinci cukrászdában. Mások már turkálóban is látni vélték Jolie-t: tehát joggal remélhetjük, hogy elmélyült válogatás közben egyszer majd tőlünk is megkérdezi egy kedves amerikai nő, hogy emlékszünk az országot elözönlő szerb katonákra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!