A tegnap véget ért Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja színvonalban nem maradt el a Pécsi Országos Színházi Találkozótól. Ez azonban idén nem feltétlenül dicséret.

 
A POSZT legjobb előadásának bizonyult a Bányavirág.

A POSZT megnyitójára még jutott egy miniszter, a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiváljának elejére helyettes államtitkár se. Úgy látszik, válogatóban is hiány mutatkozott, mert az a Bicskei István, akit utólag tett be az új művészeti vezető a POSZT válogatóbizottságába, válogatott Kisvárdára is. Talán így kerülhetett mindkét helyre, finoman fogalmazva is, színvonaltalan nyitó előadás. Pécsett végignéztem az Értelem és érzelem szappanoperákat megszégyenítő érzelgősségét, Kisvárdán viszont a Liliomfi szünetében menekülőre fogtam. Azt a megemelt hangú, poénokat agyonhangsúlyozó ripacskodást, amit az elmúlt években amúgy javuló tendenciát mutató Nagyváradi Szigligeti Színház színészei produkáltak, nem tudtam elviselni.

Örömmel néztem újra viszont a POSZT legjobb előadásának bizonyult Bányavirágot, a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának megrendítően is mulatságos produkcióját (képünkön). A fiatal író, Székely Csaba remek darabja, egy kis erdélyi faluban játszódó történet, amely elementárisan abszurd humorral arról regél, hogy az erdélyi magyarokat milyen fájdalmasan magukra hagyjuk, miközben hangzatosakat mondunk róluk. Igazi műhelymunka eredménye a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Dogs and drugs című színpadi montázsa is, amely Urbán András rendezésében magas hőfokon vizsgálja, hogyan szabadulnak el ellenőrizhetetlenné váló indulatok. Az előadásban a színészek nem véletlenül használják saját keresztnevüket, mélyről fakadó, vallomásos jellege is van a játékuknak. Hogy ezt miért nem a versenyprogramba hívták, és a teátrum egy másik, sokkal rosszabb produktumát, az Éljen a szerelem címűt, miért oda sorolták, érthetetlen. Igaz, voltak benne erős, sötét víziók, de annyira búskomoran egy hangulatot árasztott, hogy az fárasztóan monotonná tette.

A kisvárdai fesztiválok fő jellemzője eddig az volt, hogy akár virradatig diskuráltak, iszogattak a résztvevők a Művészetek Háza előtti hatalmas sátorban. Sokan közülük évente egyszer, itt találkoznak. Ha azonban nincs elég pénz a szállásra, a játék után nem tudnak annyian Kisvárdán maradni, mint régen, így a találkozó jelleg is veszélyben van.

Sok előadásért viszont érdemes volt eljönni. Például a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió Mint a fagyöngy című produkciójáért, amely Abe Kobo A homok asszonya című híres regénye nyomán ké szült. Tánc is, próza is, mozgásszínház is, mindez Gemza Péter rendezésében, sejtelmesen, sokatmondóan megvilágítva. Ben sőséges, meditatív, mégis roppant intenzív produkció. Ezt a produkciót jó volt éjjel nézni, nagyon ebbe a napszakba való darab. A Jóccakát, mama! viszont nem illik délelőtt 11 órára. Marsha Norman nevezetes darabjának főhősnője, előre eltervezetten öngyilkosságot követ el, amelyről tájékoztatja édesanyját is. A darab kettőjük lázas párbeszéde, alkudozása, szeretet és gyűlölet párbaja. Banka Lívia az anya, Szilágyi Ágota a lánya. Körülüljük őket, a szó szoros értelmében karnyújtásnyira játszanak tőlünk. Füst Milán Boldogtalanokjában sem lelik helyüket a világban, ahogy ezt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata eléggé szemléletesen érzékelteti Radu Afrim rendezésében.

A Bozsik Yvette rendezte és koreografálta Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról előadásában, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és az Udvarhely Táncműhely közös produkciójában, viszont nincs semmi végzetes. Merő kellemesség. Etűdök, életképek mozgással teli sorozata.

Valószínűleg a kisvárdai fesztivál esetében is szempont volt, hogy ne legyen túl sok társadalomkritikus produkció. Ne nagyon mutasson a színház a rút világnak görbe tükröt, mert a végén még meglátnánk magunkat benne.

Címkék: színház-Teátrum rovat, önkormányzati választások, forint, fesztiválok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!