Mária Terézia, Duna Tv

 
Mária Terézia – Fotó: Julie Vrabelova

Míg a Disneynek világirodalmi klasszikusokkal kell beérnie, nekünk itt a Monarchia és a Habsburg-ház, amiről tündérmeséket forgathatunk. Méghozzá olyan országokkal koprodukcióban, amelyek ugyanúgy kínlódtak tőlük, mint mi, most mégis visszasírnák őket. Kész tudathasadás, mert fennállása idején összesen ennyi monarchista nem volt a birodalomban: olyasmire gondolunk nosztalgiával, ami sosem volt a sajátunk.

De ahogy a Sissi-filmeknél, a rajongást legalább részben ráfoghatjuk a mesés díszletekre, pazar ruhakölteményekre, és az ugyan kit érdekel, hogy mesterségesen felépített romantikus drámára. Jobb a lelkünknek, ha azt hisszük, Mária Terézia (akit a picit ufós szépségű Marie-Luise Stockinger alakít) olyan szenvedélyesen szerelmes volt Ferenc Istvánba, hogy a baldachin is beszakadt hitvesi ágyukon. Noha az apokrif írások és a Bëlga szerint magyar leventék segíthették őt az összesen 16 csöppséghez, a minisorozatban Esterházy gróf (Ablonczy Bálint) tesz neki egy tisztességtelen ajánlatot, amiből férfiúi büszkesége folytán mégis kifarol. Csak az utószóban tudjuk meg, hogy férje halála után a királynő azonnal Fertődre hajtatott – nem kicsit sztereotíp képet festenek a nyalka magyar vitézekről, akiknek méretes bajusza után sóhajtozott a fél bécsi udvar.

Az első részben a gondtalan gyermekkor, az operaestek és a „lovasszínház”, a párválasztás és az udvari intrikák az uralkodók, a másodikra csak az örökösödési háború, a házassági válság és a gyermekhalandóság cseppet sem vidám témái maradtak. A parókákra és a lelkizésre ugyan nagyobb hangsúlyt fordítottak, mint a történelmi részletekre, de a giccses megoldásokkal együtt is vállalható a sorozat. Nem egy Trónok harca, de nem is prűd, és bár a szex mindig a trónörökösnemzésnek van alárendelve, az ironikusabb részletekre is kitérnek, mint hogy III. Károly csak a korabeli pornóra (erotikus festményekre) tudott felizgulni, és valahányszor nekiláttak a feleségével, Erzsébet Krisztina ugrasztotta a szolgákat: „Hozzák gyorsan a képeket!”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!