Nem csinál helyet barátainak, elődjét dicséri - 'Távol a magyar valóságtól'

– Két hónapja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektora. Kitapasztalta már a legjobb útvonalat Budakalászról?

– Ugyanúgy járok, mint eddig: HÉV-vel vagy néha stoppal, jó időben biciklivel.

– Ideálisnak nevezte a hivatali átadás-átvételt. Változtatott az egyetem személyi állományán?

– A gazdasági főigazgatónk ment csak el, de ezt már egy éve tudtuk. Ha a kérdés arra vonatkozott, hogy idehoztam-e a barátaimat, az zsigerileg távol áll tőlem.

– A magyar valóságtól viszont nem.

– Lehet, hogy akkor én állok távol a magyar valóságtól.

– Hogyhogy egyedül pályázott a rektori posztra?

– Kívülről nem volt jelentkező. Házon belül átnéztük, ki rendelkezik a szükséges kreditekkel, a szenátus pedig egyhangúlag szavazott, tartózkodás sem volt. Ezzel nem csak azt sugallták, hogy bíznak bennem, hanem a „fogjunk össze és csináljuk” megtestesítőjévé tettek, maximálisan az egyetem szempontjait figyelembe véve.

– Nemcsak művészeti, hanem pedagógiai doktori fokozattal is rendelkezik, 16 évig tanított a MOME-n, a Pető Intézetben és több külföldi egyetemen is. Inkább tanár, semmint filmrendező?

– Igen, azt hiszem. Nem találom magamban az önkifejezés vágyától űzött, klasszikus művész attitűdöt. Inkább a mesterség érdekel. A hallgatóimtól is főleg szakmaiságot várok el, nem ihletett pillanatokat. A szakma elsajátítható, dolgozni is meg lehet tanulni, és ha mindez tehetséggel párosul, nagy dolgok jöhetnek létre. A MOME-n az Animáció Szakot, az SZFE-n a látványtervező osztályt vezettem, a hallgatók igazolták a pedagógiai módszeremet. Lényege, hogy a feladatokat közösen határozzuk meg, így sokkal motiváltabbak. Érdeklődésük, teherbírásuk, szakmai és emberi kvalitásaik, lehetőségeik szerint teljesítenek, s járják a saját útjukat. „Csak” azt várom el, hogy egyre pontosabban definiálják céljaikat, és hogy a tőlük telhető maximumot adják. Van, aki már a diploma előtt nagy kőszínházi produkciók jelmeztervezője lett, van, aki a komputeres látványtervezés és épített díszletek világában mélyedt el. A volt animációs hallgatóim is jó szakemberek lettek.

– A tanítás mellett egy állami fenntartású intézményt irányít. Elődje, Ascher Tamás többször panaszkodott, hogy a fenntartó minisztérium (Emmi) válaszra sem méltatta.

– A hivatal – Arany János szép szavával „hívatal” – mindig is nehézkes volt, s az is marad. Nem hiszem, hogy ez csak az SZFE-t sújtja. Azt sem, hogy a bürokrácia körülményességének személyes okai voltak. Ugyanakkor az is lényeges, hogy ez egy állami iskola, amely kötelességet ró a fenntartóra, hiszen az adófizetők pénzéből gazdálkodik. Ez pedig nagy feladat és felelősség.

– Na de hogy látja el a feladatát az a fenntartó, amelyik fele annyi pénzt ad ma a Színművészetinek, mint 2009-ben? (Akkor 900 milliót, idén 450 milliót)

– Valóban elég nehezek a mindennapok. Évek óta nem jut pénz fejlesztésre, karbantartásra, produkciókra is alig. Ezt folyamatosan jelezzük a fenntartónak, de tudomásul kell vennünk, hogy ő dönt.

– Megtartja az egyetem a „liberális fészek” jellegét?

– Többször hallottam már ezt a kifejezést, de továbbra sem értem, mit jelent. A gólyafészket tudom értelmezni.

– Beszéljünk a rektori teendőiről: mikre készül?

– Szemléleti súlyponteltolódásra törekszünk. Eddig szinte minden ügy átfutott a rektori és gazdasági hivatalon. Szeretném, ha megerősödne annak a kultúrája, hogy minél több kérdés tanszéki szinten oldódik meg. Tízéves fejlesztési tervet dolgozunk ki, hogy hogyan válhatunk európai szintű, a régió meghatározó színházi és filmes egyetemévé. Jövőre leszünk 150 évesek, ezt is méltó módon szeretnénk megünnepelni. Jó érzés, hogy akármilyen színházi produkciót, tévéműsort, filmet nézünk, ott vannak a jelenlegi és volt hallgatóink. Legyen az a Trafó, a Bábszínház, az Operaház vagy éppen a cannes-i filmfesztivál. Ezt az intenzív szakmai jelenlétet a fenntartónak is látnia kell. Bízom benne, hogy egyre inkább értékén fogja kezelni az itt folyó munkát.

– Kapott erre ígéretet?

– Csak így logikus. A közös siker mindenkinek előnyösebb, mint a nehézkes, forráshiányos működés. A hatékonyságból nekünk is ki kell venni a részünket. Szakmaiságra, kiszámíthatóságra van szükség tőlünk is és a fenntartó részéről is.

– Pályázatában felsorolta elődeinek érdemeit. Saját neve mögött mit olvasna szívesen?

– Tovább kell haladni a már említett európai rangú, színház- és filmművészeti egyetem megvalósítása felé. Tíz év múlva szeretném, ha egy 21. századi igényeknek megfelelő, a folyamatos megújulást lehetővé tevő épületegyüttesben folyna a képzés, a jelenlegi három, egymástól messze lévő, rendkívül korszerűtlen, s nem oktatási célokra létesített épület helyett.

– Mit tart Ascher Tamás legnagyobb érdemének?

– Sokat tett a filmes és színházi szakok egyensúlyba kerüléséért, számos új szak létesült. Egyszerre kiváló művész, nagy műveltségű színházi szakember és híresen jó tanár.

– A volt rektort „védelmébe vette”, amikor tavaly nyáron – a legtöbb oktatóval együtt – ön is aláírta az Orbán Viktornak címzett levelet, amelyet Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott botrányos kijelentései miatt fogalmaztak meg. (Kerényi szerint az Ascher vezette intézetben „kis rabszolgákat nevelnek”.)

– Nem a rektorunk védelmében írtam alá, hanem abból a meggyőződésemből, hogy felelős állami tisztviselő ilyeneket nem nyilatkozhat.

– Ha már ismét politika: igaz, hogy megüzenték önnek, hogy Orbán Viktor felkérte Andrew G. Vajnát a filmoktatás irányítására is?

– Nem foglalkozom semmilyen szóbeszéddel. A fenntartóval megvannak a hivatalos, törvényes csatornák, amelyek az együttműködést biztosítják.

– Marad ideje a rektori teendőkön kívül filmkészítésre is?

– Igen. Stúdiónkban, a KEDD-ben jelenleg is több projektünk van. A tavalyi, a magyarországi operajátszás történetét bemutató film után most az Operaházról készítek hasonlót. Folytatjuk Bartos Erika Bogyó és Babóca könyveinek rajzfilmváltozatát. Jövő márciusban egy négyéves projekt kezdődik: Wagner Nibelung- tetralógiájának rendezésére kaptam felkérést az Operában.

– Úgy hírlik, a nagybőgővel is jól bánik.

– Sajnos most zenekarban nem tudom húzni, egyedül meg nemigen bőgőzik az ember. Inkább csellózom néha: valamelyik nap közösen zenéltünk a nagyobb lányommal, ő jól zongorázik. Én pedig büszke voltam.

– Ha már büszkeség: az Oscar-jelölés után azt mondta, ha megnyerte volna a legjobb animációs filmnek járó szobrot, akkor sem változott volna a renoméja itthon.

– A szakmai renomé nagyon más, mint a szakmapolitikai. Egész más az üzenete egy szakmai és egy állami elismerésnek. Az előbbiből nem állok rosszul, több mint száz hazai és nemzetközi díjjal ismerték el a munkáimat. Állami elismerést egyet kaptam, a Balázs Béla-díjat, amit viszont nem a munkásságomra, hanem az Oscar-jelölésemre adtak. Ez persze kicsit bizarr, de sokkal jobban érzem magam, mintha fordítva lenne, s nem a szakma, hanem a politika ismerne el.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!