A Holdfény és álmodozás címet viselte Balázs János háromrészes sorozatának első előadása január 16-án a Zeneakadémián. A fiatal zongoraművészt a közönség szereti, de ő is a közönséget. Bizonyság erre, hogy az egyórás program mi mással kezdődött volna, mint Beethoven cisz-moll („Holdfény”) szonátájával.
Sokáig úgy tudtuk, a „halhatatlan kedves” ihlette a zeneszerzőt, hiszen a holdfénnyel elengedhetetlenül együtt jár az álmodozás, de nem, még csak nem is Beethoven adta művének a közkedveltromantikus címet. Persze ez semmit sem vont le a műélvezetből, mert Balázs János olyan finom eleganciával, érzékenységgel, maníroktól és kunsztoktól mentesen, letisztultan adta elő a darabot, hogy nem hagyott hiányérzetet a hallgatóban. Schumann Kindersenen című, 13 darabból álló füzére gyerekdalosan könnyed, de nagyon rafinált is, nem hiába ajánlotta a mester zongoraművész feleségének, hiszen jócskán ad alkalmat a magas technikai felkészültséget, virtuozitást igénylő zongorajátékra. Balázs János élt is a lehetőséggel. Chopin Barcarolle című ciklusa ábrándozásra késztetőn szólalt meg.
Aztán következett Liszt Dante szonátájából a Purgatórium, és a zongoraművész belecsapott az ördög hangközébe, ezzel vége lett holdfénynek, álmodozásnak! De egy cseppet sem bánta a közönség, vastapssal hívta újra és újra vissza Balázs Jánost. Persze ő maga tehetett róla, hiszen a három ráadásban például olyan frissen, temperamentumosan verte le Vukán György kis remekét, hogy azt hittük, ő sem akar hazamenni.
A sorozat folytatódik:
„ZongOpera” – április 4.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!