A politika csak egyszer szólt bele - Van ajánlata a dopping helyett. Mindig, mindenkivel szót értett. Danuta nem Katinka – állítja Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség távozó elnöke.

 
 

– Kezdjük egy egészen friss hírrel: két kajakost, Horváth Bencét és Szomolányi Mátét felmentették a doppingvétség alól, vagyis kiderült, hogy nem doppingoltak. Továbbra is úgy gondolja, hogy jogos volt az eltiltásuk, hogy nem indulhattak Rióban?

– Sajnálom a két versenyzőt, de ma is azt mondom, hogy a szövetség – a Nemzetközi Antidopping Csoport szabályzata alapján – jogosan járt el. Ez a mostani egy elsőfokú döntés. Ha jogerős lesz, úgy gondolom, fordulhatnak a bírósághoz jogorvoslatért, de szerintem nem a szövetség, hanem a WADA ellen léphetnek majd fel.

– 2012-ben, a londoni olimpia után azt mondta: boldogan folytatná, de semmi rossz érzése nem lesz akkor, ha jön valaki, „leteszi a koncepcióját, és levezeti, miként kell ezt az egészet jobban csinálni”. Most jött?

– Már London, aztán Rio után még erősebben megérlelődött bennem, hogy egy ekkora szervezet élén illendő átadni a stafétát, ha már nem tudok teljes erőbedobással, úgymond főállásban dolgozni. (B. E. Brüsszelben dolgozik, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tanácsosaként – a szerk.) Van ugyanakkor egy sor olyan reform, változás a sportágban, amelyet én indítottam el, és mindenképpen szerettem volna végigvinni. Mostanra sikerült a jogászainkkal egy olyan konstrukciót kitalálni, amelyben úgy maradhatok a szervezetben, hogy ne zavarjam az utódom munkáját. Ehhez módosítani kellett a szövetség alapszabályát, amelyet végül az én javaslatomra meg is tettünk.

– Vagyis nem puccsról, hanem tervszerű visszavonulásról van szó.

– Így igaz.

– A közgyűlés elnökeként melyek azok a stratégiai célok, amelyek ön nélkül kevésbé valósulhatnának meg?

– Legalább három fontos ügyünk van, amelyek közül kiemelkedik az a kormány-előterjesztés, amely alapjaiban határozza meg a sportágunk jövőjét. Évek óta dolgozunk azon, hogy legyen egy kifejezetten sportágspecifikus egészségügyi és tehetséggondozási, kiválasztási rendszerünk, amelyben a kisgyerekkortól a felnőttkorig mérjük és dokumentáljuk és végigkövetjük a sportoló fejlődését, állapotát. És nemcsak az élsportolókról, a válogatottakról van szó, hanem minden kajak-kenuzó gyerekről, aki valahogy kapcsolatba kerül a sportággal. Ez nagyon sok pénzbe kerül, de sokszorosan megtérülő befektetés. Úgy gondoljuk, hogy hosszú távon helyettesíthető lesz a dopping egy ilyen magas szintű egészségügyi rendszerrel. És mivel az előterjesztést is én írtam, és magam is lobbiztam érte, úgy gondolom, illő, ha végig is tudom verekedni.

– Utódja az eddigi főtitkára, Schmidt Gábor lett, aki – köztudottan – eddig is „vitte” az ügyek jelentős részét. Vagyis tulajdonképpen alig változik valami. Ő a legésszerűbb választás. Miért kellett erre évekig várni?

– Schmidt Gábor nem akart elnök lenni. Hosszasan kellett győzködni, hogy vállalja el. Még a közgyűlés előtt is azt mondta, hogy ha egy szemernyi kételyem van, ő visszalép. Erre mondtam azt, hogy aki heti két napot Brüsszelben tölt, aztán hazarepül, az ne vezessen egy itthoni nagyvállalatot, és ne írjon alá, mondjuk, egy 600 milliós szerződést, még akkor sem, ha meg van győződve arról, hogy azzal minden rendben van. Írja alá az, aki a kidolgozásának minden fázisában részt vett.

– 21 év alatt több politikai kurzust át- és túlélt. Köztudomású, hogy ön a szocialisták embere volt, két éve rebesgették, hogy megvan a politikai kiszemelt a helyére. Hogy sikerült időről időre visszaverni ezeket a nyomulásokat?

– Én sosem tagadtam, hogy egy konzervatív családból származó baloldali, liberális gondolkodású ember vagyok. De a kajak-kenuban sosem voltam „pártkatona”. Amikor az Antall-kormány 1992-ben leváltott a világkiállítás kormánybiztosi posztjáról, a fiam egyesülete azonnal felkért, hogy legyek az elnöke. Ugyanekkor lettem a budapesti szövetség alelnöke, majd elnöke. Később a sportág választott meg országos elnökségi tagnak, aztán elnöknek. 1992 és ’94 között nem pártpolitizáltam. Később is inkább csak szakpolitikai kérdésekkel foglalkoztam. Ellenfeleim a szövetségben mindig voltak, de ők is a sportágon belülről, és ha elindultunk a posztért, én győztem.

– Mivel tudott föléjük kerekedni?

– Azt hiszem, jó konfliktusmegoldó és konszenzuskereső voltam. Ezért felelhettem meg a politika számára is. Amikor az uniós pénzek elosztásáért feleltem a szocialista–szabad demokrata kormányban, én akkor is kéthetente leültem a Fidesz megfelelő politikusával, és egyeztettük a pályázatokat, stratégiákat. Azt hiszem, minden oldalról „beletörődtek”, hogy velem lehet dolgozni.

– Nem mondja komolyan, hogy a politika sosem próbált meg beleszólni a szövetség ügyeibe.

– Mindössze egyszer fordult elő, hogy egy fiatal kolléga behívott a parlamenti dolgozószobájába, ez hat évvel ezelőtt volt, és azt mondta, hogy én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy felálljak a székemből. De ő sem politikust akart a helyemen látni, hanem talán egy a Fideszhez lojálisabb olimpiai bajnokot.

– Mondta, hogy kit?

– Nem, de nem is volt érdekes. Ez az ő magánakciója volt, nem volt mögötte valódi politikai támogatás. Én meg azt mondtam, semmi gond, jelöljenek egy nekik megfelelő bajnokot, és a közgyűlésen megmérkőzünk. Végül sosem jelent meg ez a bizonyos ellenfél.

– Beszéljünk a közelmúltról. Riónak két olvasata van: az egyik, hogy a magyar kajak-kenusok sikeresek voltak, hiszen a németek mögött a második helyen végeztek az éremtáblázaton. A másik viszont, hogy Kozák Danuta hiányában arany nélkül jöhettünk volna haza. Vannak, akik szerint nélküle olyan ma a kajak-kenu sport, mint az úszósport Hosszú Katinka nélkül.

– Akik ezt mondják, nem tudják, miről beszélnek. Danuta valóban kiemelkedő személyisége a sportágnak, a világ kétségkívül legjobb női kajakosa, és valóban megnyerte az egyest, ami megsüvegelendő. De biztosan emlékeznek rá, hogy az első számában, a párosban betegen versenyzett. És higgyék el, van idehaza még legalább két vagy három olyan kajakos, aki Szabó Gabival meg tudta volna nyerni azt a párost.

– De Kozák Danuta nem érdemtelenül volt kint Rióban, hiszen megnyerte a válogatókat.

– Ez igaz, de hál’ Istennek vagyunk olyan jók, hogy adott esetben egy itthoni második vagy harmadik helyezett is meg tudjon nyerni egy párost az olimpián. Az összehasonlítás Hosszú Katinkával pedig azért is sántít, mert bár Danuta ma elvitathatatlanul világklasszis, de mutassanak nekem egy olyan úszóváltót, amelyik Hosszú Katinkával nyert olimpiát! Egy ilyen hasonlat rendkívül sértő a másik három lányra nézve, akik közül Szabó Gabi háromszoros, Fazekas Krisztina kétszeres olimpiai bajnok!

– Mit tart 21 éves elnöksége legnagyobb sikerének és mit a legnagyobb kudarcnak?

– Siker talán az, hogy ennyi idő alatt sikerült olyan feltételeket teremteni a kajak-kenu sportban, ami világviszonylatban is egyedülálló, és ami hozzájárult az elmúlt évek sikereihez. A legnagyobb kudarcaim pedig talán az utóbbi időkben felmerült botrányok: a drogügyek és a doppingügyek. Úgy gondolom, az előbb említett rendszer a jövőben időben figyelmeztet és lehetőséget ad arra, hogy közbelépjünk.

Címkék: kajak-kenu, Interjú, sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!