Susann Müller leigazolásának bejelentését anno osztatlan öröm fogadta a Győri ETO szurkolói körében. 2014-ben a német átlövő világbajnoki gólkirályként szerződött a regnáló BL-győzteshez, azonban ott töltött egy éve alatt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, sőt… Ma már azt is megkockáztatjuk, hogy a Győr így még nem nyúlt mellé sztárigazolással.

 
Suzann Müller

A világ egyik legjobb jobbátlövőjeként igazolt játékos nem tudott alapember lenni, nem túl sikeres magyarországi pályafutását sérülések, és főleg hozzáállása hátráltatták. 2015 tavaszán végül Müller és az ETO útjai szerződésbontással váltak el, amiért is a játékos beperelte egykori kenyéradóját.

Müllert a Győr számára tragikus BL-tavasz idején küldték el, mert nem tudott segíteni a hullámvölgyben lévő csapatnak, ráadásul a csapat szeme láttára veszett össze Ambros Martín vezetőedzővel, és ha ez nem lett volna elég, még a következő edzéstől is távol maradt.

A szerződésbontás katalizátora végül az volt, hogy Müller a megbánás nyomai nélkül még haza is látogatott Németországba, ez pedig a győri vezetőség szemében a végső „Auf Wiedersehen” volt.

Áprilisi elbocsátása után a – képességei alapján – világklasszis játékos júliusban hazájába szerződött, az SG BBM Bietigheim csapatához, most pedig pert indít, mert szerinte jogtalanul bontották fel érvényes szerződését Győrben.

A klub álláspontja szerint Müller a létező legnagyobb segítséget kapta a stáb és a csapattársak részéről is, hozzáállása és tettei így méltán vonták maguk után kirúgását.

A szintén viharos körülmények között távozó Katarina Bulatovic utódjának igazolt német viszont rosszul élte meg, hogy a tavaszi kudarcok egyik fő bűnbakja lett, és úgy érzi, jogosan neheztel volt klubjára az egyoldalú szerződésbontás miatt. Az ügyben minden bizonnyal a játékos szerződésében foglaltak lesznek perdöntőek.

Ha bebizonyosodik, hogy az ETO jogosan kezelte végső búcsúként a meccs közbeni cipőlevételt és az önkényes hazautazást, akkor a játékos nem sok jóra számíthat.

Mindezek közben Müller és Martín SMS-ben is kommunikáltak, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen tartalmú üzenetek pedig szintén fontosak lehetnek. Nehéz tisztán látni az ügyben, a teljes igazságot valószínűleg csak a közvetlen érintettek tudják. Annyi azonban biztos, hogy a bíróság áprilisra tűzte ki a per folytatását, viszont jelen körülményeket tekintve meglepő lenne, ha ezzel lezárulna a Müller- dosszié.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!