Talán még játszhatna is, hiszen januárban múlt negyven; Stanley Matthews a negyedik x-et elhagyva pályája delelőjén járt a Stoke Cityben. (Később tizennégy évet lenyomott a Blackpoolban, hogy aztán további négy esztendőn át „levezessen”, megint a Stoke-ban.) Pep Guardiola jól tartja magát: elegáns, sportos és egészen biztosan emberhez passzol, ha beszáll kiskapuzni a Barcelona edzésein.

 
Guardiola

De már nem futballozik, hanem – szerény véleményem szerint – a világ jelenlegi legkiválóbb trénereként irányítja a napjaink legragyogóbb klubcsapatát. Amely (hátulról előre haladva) Daniel Alvestől, Xavitól, Iniestától, Messitől remek, de mindenekelőtt a mestertől oly pompás. A szakvezetői karrier csodálatos ívű, noha csupán két és fél esztendeje tart: Guardiola ennyi idő alatt emelkedett a labdarúgás valaha volt legnagyobb stratégái közé.
A Barca felnőtt együttesét bajnoki mérkőzésen 2008. augusztus 31-én dirigálta először.

A múlt héten meg századszor.

A bemutatkozás nem sok jót ígért, hiszen a Numancia 1-0-ra legyőzte a vörös-kék garnitúrát, ám aztán 79 győzelem, 14 döntetlen és mindössze 7 vereség következett a spanyol első osztályban. Lehet mondani: egészen kedvező a mérleg… A megannyi diadalban benne van a Real Madrid 6-2-es, majd 5-0-s „lesöprése” – előbb a Bernabeuban, majd a Nou Campban –, és a káprázatos tréneri fellépésből eredő két bajnoki cím. (Többet a csillagos eget ostromló „Maestro” vezényletével eddig nem nyerhetett a katalán csapat.)

Első évadát amúgy sem tudja felülmúlni soha. Akár vissza is vonulhatna: „Gracias, elértem már mindent…” Vezetésével a Barca spanyol bajnok, Király Kupa- és spanyol Szuper Kupa-, Bajnokok Ligája-, európai Szuper Kupa-győztes, valamint klubvilágbajnok lett 2009-ben; ha úgy tetszik, megcsinálta a labdarúgó Grand Slamet. Innen már csak visszaesni lehet. De a Barcelona egyáltalán nem romlik, noha 2010-ben már nem minden sikerült: be kellett érni a spanyol bajnoki címmel és Szuper Kupával. De a katalánok játékának minősége ugyanolyan extra maradt, amilyenné Guardiola – túlzás nélkül – klasszikus belépőjével nemesedett: egyszerre könnyed és zseniá­lis (pedig mi munka van mögötte!), a passzsorozatokat tekintve kiváltképp ellenállhatatlan. Ha a Barca labdabirtoklása hetven százalék alatt marad, akkor már valami baj van…

A „százados” munkásságát elemezve csapong az ember, mert annyi minden van, ami a jelenkor Barcáját a futballtörténet legbriliánsabb garnitúrái közé emeli. Például a felfogás. Abban az érában, amelyben a fizikum primátusa érvényesül, Guardiola 4-3-3-at játszat, alkatilag nem éppen óriásokkal. A középpályán és elöl korántsem Gulliverek szerepelnek – gondoljanak Xavira, Iniestára, Messire, Pedróra, arról nem beszélve, hogy a támadásokban szintén fontos szerepet betöltő Daniel Alves sem Herkules –, ám ezek a törékeny fiúk hatalmasok mind a technika, mind a taktika tekintetében. Az utóbbi pedig kétségkívül Guardiolától származik. A szakvezető egyhamar a futball filozófusává vált, és – mint a szellem nagyságait általában – nem is nagyon tudják követni. Hovatovább egyedülálló a mai világban, meggyőződésem mégis, hogy meghatározza a jövőt, mert a labdarúgás mindig attól fejlődött igazán, ha előállt egy korszakos garnitúra, mely utat mutatott.

Legendák nem a gladiátorokból, hanem a virtuózokból lettek. A klubcsapatokat illetően „örökéletűnek” nevezhető Di Stefano és Puskás Real Madridja, Pelé Santosa, Van Bastennek és társainak Milanja, vagy – hogy itthoni példát említsünk – a harmincas évek „T betűs”, Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut csatársorral felvonuló Ferencvárosa. Ebbe a sorba tartozik most már Guardiola szédítő Barcelonája is.

Nagyobb csapat ez, mint amely történelmet írt a futballista Guardiolával. A BEK létrejötte (1955) után hosszú-hosszú évtizedek telt el a nélkül, hogy a Barca akárcsak egyszer is elhódította volna az első számú európai klubtrófeát, de aztán 1992-ben, Londonban a Zubizarreta – Ferrer, Ronald Koeman, Nando, Juan Carlos – Eusebio, Bakero, Guardiola (Alexanco), Michael Laudrup – Julio Salinas (Goicoechea), Sztojcskov összetételű együttesnek sikerült az, ami nem ment Kubalával, Kocsissal, Cziborral, Evaristóval, a játékos Cruyff-fal vagy Maradonával sem. Azt lehetett hinni: Guardiola a karrierje csúcsára ért.

„Kismiska” volt az ahhoz képest, amit trénerként produkált… Talán még a labdarúgóként elnyert hat bajnoki címet vagy a 47 válogatottságot is elhomályosítja az a mestermű, amelyet az edzői szerepkörben alkotott. Ahogyan a Barcát bámulja a világ, úgy nyugodtan állítható: a „kezdő” professzor megteremtette a csodát.

A százegyedik bajnoki találkozóját tegnap este, lapzártánk után vezényelte. E sorok nyomdába adásakor még nem tudtuk, mi az eredmény.

De abban megállapodhatunk: az a 101 semmiképp sem kiskutya…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!