Az év legjobb magyar labdarúgójának a PSV Eindhovenben szereplő Dzsudzsák Balázst választották meg, és nem véletlenül, hiszen nemcsak holland klubcsapatában, hanem a magyar válogatottban is alapembernek számít, aki mérkőzéseket tud eldönteni góljaival. Balázs december 23-án, vagyis karácsony előtt egy nappal lesz 24 éves.

 

Az egykori debreceni labdarúgó két esztendővel ezelőtt szerződött a holland együtteshez, amellyel már bajnoki címet is szerzett, és jelenleg is ők vezetik a tabellát. A magyar fiú reméli, hogy meg is őrzik ezt a pozíciót az őszi szezonban.

– Mit szólt, amikor megtudta, hogy idehaza aranylabdás lett?

– Óriási élmény, és nagy öröm a számomra, hogy 24 évesen megkaphattam ezt a csodálatos címet.

– Minek tulajdonítja az elismerést?

– Úgy gondolom, hogy a PSV-ben mutatott játékomnak, és úgy érzem, a válogatottban is megfelelően teljesítettem.

– Sokan azt mondják, hogy hidegfejű, legalábbis a pályán mutatott teljesítményét nézve, hiszen nemigen szokott megremegni a lába, amikor helyzetbe kerül. Erre a legújabb bizonyíték a finneknek lőtt gólja. Eleve tudta, hogy hova lövi a labdát?

– Adott volt a szituáció, és elvállaltam, hála istennek bement.

– Milyen most a válogatottban szerepelni?

– Számomra óriási megtiszteltetés, és úgy érzem, hogy kezd összekovácsolódni egy olyan társaság, amelynek tagjai tudnak egymásért küzdeni és hajtani.

– A bajnoki rajt előtt mi volt a cél a PSV-nél?

– Nálunk más nem is lehet, mint a bajnoki cím megszerzése, vagy minimum a BL-ben való indulás kivívása.

– Amikor bajnokok lettek, merőben mást játszottak, mint a következő évben.

– Ez való igaz, és el is buktuk a bajnoki elsőséget, mert amíg a korábbi edző, „szabadlábat” adott nekünk, és önállóan is dönthettünk egy adott helyzetben, a következő évben, amikor elment, akkor skatulyába lettünk szorítva. Ennek lett a következménye a bajnoki cím elvesztése. Most újra szabadabban játszhatunk, és talán ennek is köszönhetően vezetjük a tabellát.

– Sokféle pletyka kering a körül, hogy melyik külföldi csapatok nézték ki maguknak. Legújabban a Juventus neve forog közszájon. Mit tud mondani erről?

– Azt, amit az újságokban olvastam, vagy éppen pletykálnak. De engem még senki hivatalosan nem keresett meg.

– A nagy érdeklődés közepette az a hír is felröppent, hogy az Eindhoven jobb ajánlatot tesz, és 2015-ig szeretné biztosítani, hogy ott szerepeljen, mivel 2012-ben lejár a szerződése. Tényleg így van?

– Én nem tudom, hogy ezt a hírt honnan veszik, velem a klub erről nem bes­­zélt.

– Mi az igaz a Kijev 12 milló eurós ajánlatáról?

– A válaszom ugyanaz, mint az előző kérdésnél.

– Válogatottunk a második helyről várja az Eb-selejtező folytatását. Ráadá­­sul tavasszal éppen Hollandia ellen kezdi meg a folytatást.

– A világbajnoki ezüstérmes válogatott nagyon erős, de úgy érzem, még egyszer akkora pofont nem fogunk tőlük kapni, mint a vb előtt. Már csak azért sem, mert amint azt korábban említettem, kezd összeforrni az Egervári Sándor kapitány által kialakított társaság.

– Mikor látjuk itthon?

– Két bajnoki meccs vár még rám, de a születésnapomon, így karácsonyra már otthon leszek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!