Az ezüstlányból aranylány lett a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság nyitó napján: csütörtökön a 48 kilogrammos súlycsoportban a tatabányaiak versenyzője, Csernoviczki Éva, korábbi háromszoros Eb ezüstérmes a dobogó legmagasabb fokára lépett.

 
Csernoviczki Éva (Fotó: Kovács Tamás, MTI)

Kérdésünkre, hogy milyen érzés volt a „magaslati levegőn”, vagyis a dobogó tetején állva szemlélni a többieket, Éva elmondta, hallatlanul boldog, hiszen mindig arra vágyott, hogy egyszer a legjobb legyen és most végre sikerült világversenyen aranyérmet szereznie.

– Mint a londoni olimpia bronzérmese, az egyik legesélyesebbnek számított. Nem nyomasztotta?

– Egy ideig igen, és attól is tartottam, hogy a verseny előtt betegség miatt gyengélkedtem, de amikor a tatamira léptem, mindezekből már semmit sem éreztem. Az is megnyugtatott, hogy az első két mérkőzésemet ipponnal nyertem. Hazai közönség előtt mindig a legnagyobb megtiszteltetés szerepelni és nagyon sokat számított az az ugyancsak „ippon erejű” támogatás, amelyet a magyar szurkolóktól kaptam. A legnehezebb meccsem a török lány elleni volt, mert vele még soha nem találkoztam. Miután őt is sikerült legyőznöm, a döntőben régi nagy ellenfelemmel, a szintén olimpiai bronzérmes belga Charline van Snickkel kerültem szembe. Tudtam, hogy nem lesz könnyű ez a találkozó, ám végül egy vazaarival sikerült megvernem és ez hozta számomra az aranyérmet.

– Édesapja és edzője Csernoviczki Csaba többször is hangosan kiabálta az utasításait. Mindent meghallott?

– Azt hiszem igen, bár elég nagy volt a hangzavar. Mindenesetre ő is nagyon boldog, hogy Európa-bajnok lettem és hogy megszereztük a magyar dzsúdósport 16. Eb-aranyát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!