Szokványosnak semmiképpen sem nevezhető lépés, amikor a világ legnagyobb – az ENSZ-nél is többet, jelesül 208 tagországot számláló – sportági szövetségének, a FIFA-nak az etikai bizottsága vasárnapra citál maga elé delikvenseket.

Mégpedig nem is akárkiket: Joseph Blattert, a szervezet első emberét, a katari Mohamed Bin Hammamot, az ázsiai labdarúgó-szövetség vezetőjét, aki Blatter egyetlen kihívója a három nap múlva esedékes elnökválasztáson, meg a FIFA-alelnök Jack Warnert, aki a CONCACAF, az észak- és közép-amerikai, s a karibi térséget tömörítő konföderáció elnöke is. Ebben a sajátos társasjátékban mindenki mindenkit korrupcióval, megvesztegetéssel vádol.

Nehéz szabadulni a gyanútól, hogy a botrány kibontakozása, és kezdetben csak Hammam és Warner vizsgálatra citálása mögött éppen a félsz állt: a katari ellenfél detronizálhatja a 13 éve háborítatlanul a hatalom sán­cain belül levő, eddig trónusát magabiztosan őrző 75 éves Blattert. A 62 éves vetélytárs Hammam, aki a katari szövetség irányítója is, és mint ilyen a nem is régi „szép időkben” még bizony Blatter támogatását is élvezve szerezte meg országának a 2022-es világbajnokság rendezési jogát, elnöki ambícióinak bejelentésével és dinamikus színrelépésével párhuzamosan lett villámgyorsan a blatteri vezérkar első számú közellensége, aki korruptsággal is megvádolta vezetőtársait. Hát most az ő fejére hullottak vissza hasonló gyanúsítások – alig néhány nappal az elnökválasztás előtt. Nem mintha eddig is tétlenkedtek volna a felek: mindketten keményen korteskedtek. Rögzítendő: a lobbizás Blatternek ment jobban, hiszen maga mellé állította Európát, s a tavalyi dél-afrikai világbajnokság odaítél(tet)éséért nyilván hálás Afrikát, a héten pedig Óceánia is mögötte sorakozott fel. Hammam ugyanakkor leginkább Ázsia támogatásával számolhat, bár a kontinens megosztott, akárcsak Amerika, s noha a titkos szavazás elvben bármilyen végkifejletet hozhat, nagyon úgy fest, hogy nem lesz változás a világfutball élén. Ezt erősíti, hogy a héten a profi futballisták nemzetközi érdekvédelmi szervezete, a FIFPro is Blatter pártjára állt, a FIFA bővebb parancsnoki karából pedig az „átállók” egyike éppenséggel a már említett trinidadi Jack Warner CONCACAF-jának a főtitkára volt, aki a korrupciós vád „beszolgáltatásával” Blatterékat mozgósította, s akciója gyors következményeként lett – a legjobb védekezés a támadás! – összerántva az etikai bizottság. De nem növelik (sőt!) Hammam esélyeit az angolok sem, akik az elnökválasztás finisében leszögezték: ők sem Blatterre, sem kihívójára nem szavaznak, mert mind a kettőt felelősnek tartják azért, hogy a futball őshazája alig két voksot kapott pályázatára, s Moszkva jussa lett a 2018-as vb. Akárhogy is van, szerdán meglesz az elnökválasztás, de lehet, hogy akkorra már tényleg csak egyetlen jelölt marad. Persze ki tudja, mi történik ma az etikai bizottság előtt.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!