Az UEFA képviselői személyesen vették fel a kapcsolatot Petros Clerides ciprusi főügyésszel, hogy megerősítsék, igényt tartanak minden információra a Marangos-ügyben – tudta meg a Vasárnapi Hírek az európai futballszövetségtől.

Spiros Marangos, a ciprusi labdarúgó-szövetség egykori kincstárnoka több héttel ezelőtt azzal állt elő, hogy 2007-ben Cardiffban a 2012-es Európa-bajnokság helyszínének kijelölésekor UEFA vb-tagok megvesztegetése után nyert a lengyel–ukrán pályázat, nyolc szavazatot kapott, míg az olasz négyet, a horvátmagyar pedig egyet sem. Marangos két héttel ezelőtt azt nyilatkozta a lapunknak, hogy nem bízik az UEFA-ban, s csak a ciprusi rendőrségnek és bíróságnak hajlandó bemutatni bizonyítékait. Akkor az UEFA bejelentette, hogy nem csak Svájcban, hanem Cipruson is jogi eljárást kezdeményez Marangos ellen.

 

Kérdésünkre az UEFA sajtószolgálata ezt megerősítette és tudatta, hogy az elmúlt két hétben a szervezet képviselői számos esetben léptek kapcsolatba a ciprusi hatóságokkal, beleértve személyes találkozójukat Clerides főügyésszel. Válaszuk szerint „nyomatékosan kifejezték az UEFA álláspontját, hogy minden, a ciprusi hatóságok által összegyűjtött értékelhető információra haladéktalanul igényt tartanak. Csak így lehet, a lehető leggyorsabban hozzájutni ahhoz az információhoz, amely Marangos úr állítása szerint a birtokában van, ha egyáltalán létezik ilyen bizonyíték”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!