Néhány hónappal ezelőtt szinte bombaként robbant a hír, hogy egy magyar kosárlabdázót, az évek óta Amerikában élő és tanuló Somogyi Gergelyt kinézte magának az egyik legnevesebb kosárlabdacsapat, a sokszoros bajnok Los Angeles Lakers.

Akkor sokan felkapták a fejüket, „ízlelgették” a nevét, hiszen a magyar fiú a korosztályos válogatottban mutatott teljesítményének köszönhetően nagyon fiatalon, 16 évesen került az Egyesült Államokba. Azután jött az újabb hír, Somogyi mégsem kapott szerződést. A külföldön Greg nevet használó kosaras nemrég hazaérkezett. A VH kérdésére elmondta, hogy amióta kosárlabdázik, mindig az volt az álma és a célja, hogy egyszer az NBA-ban szerepeljen, és olyan játékosokkal legyen egy csapatban, mint például Kobe Bryant. Ehhez nagyon közel került, amikor a bajnoki nyitány előtt a Lakers meghívta a felkészülési táborba, sőt néhány edzőmérkőzésen pályára is lépett a világhírű csapatban.

– Végül miért nem szerződtették?

– Bár éveken át edződtem az amerikai egyetemi bajnokságban, olyan erős a konkurencia és az utánpótlás, hogy már az is nagy dolognak számít, hogy felfigyeltek rám.

– Miben látja az amerikaiak fölényét az európai kosárlabdához képest?

– Jóval pörgősebb és technikásabb a felkészülés, elsődleges a játékosság, nem beszélve arról, hogy az amerikai játékosok fizikailag, izomban és súlyban jóval erősebbek, van, hogy a 120 kilót is elérik, mégsem veszítik el a mozgékonyságukat.

– Most nagyon csalódott?

– Fantasztikus érzés volt olyan játékosokkal együtt edzeni, akiket korábban csak messziről csodáltam, és ami még ennél is nagyszerűbb volt, hogy befogadtak és segítőkészek voltak. Emellett nem mondtak végleg búcsút nekem, figyelik a további pályafutásomat, de azt is közölték, erősödnöm kell, és izomban jó néhány kilót fel kellene szednem. Az álmomról nem vagyok hajlandó lemondani, és megfogadva a tanácsot, az erősítésre akarom fordítani az időt.

– Felröppent a hír, hogy a Szolnoki Olaj csapatába tart. Kmézics Zorán, a csapat edzője lapunk kérdésére megerősítette, ha Somogyi Gergely így dönt, szívesen látják.

– Jelenleg a Honvédnál edzem, de valóban folynak megbeszélések a Szolnokkal, mert elképzelhető, hogy „beszállok” a magyar bajnokságba.

– Térjünk vissza a Lakershez, amely az új szezont a várakozás alatt kezdte.

– Ez tagadhatatlan, de edzőváltás történt, emellett sok új játékost igazoltak, és ahhoz idő kell, hogy az újak átvegyék a csapat ritmusát és stílusát. Nem kell félteni őket, szerintem hamarosan a „régi” Lakerst láthatják majd a pályán.

Címkék: Interjú, sport, kosárlabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!