A múlt hét legszebb találata az övé volt a spanyol bajnokságban.

 

Hogy kiről van szó? Hanga Ádámról, a spanyol Manresa kosárlabdacsapatának 24 éves, kétméteres magyar játékosáról, aki bebizonyította, hogy 2011-ben nem véletlenül kötötte le játékjogát az NBA-ban szereplő San Antonio Spurs együttese. Azt ajánlották neki, hogy előbb a magyarnál erősebb bajnokságban edződjön. A válogatottban és a székesfehérvári csapatban mutatott teljesítménye alapján az NBA után a világ második legerősebb bajnokságában, Spanyolországban a katalán kiscsapatnál kapott lehetőséget. A meccseken szórja a kosarakat, játékával mindenki elégedett.

– Tavaly jobb évet zárt a Manresa. Idén az utolsó helyen állnak és bár még nem ért véget a bajnokság, már biztos, hogy kiesnek az első osztályból.

– Sajnos így van. Ugyanakkor volt már arra példa, hogy a második vonalból felkerülő együttesek közül valamelyik nem tudta előteremteni az első osztállyal járó anyagiakat, és így a kieső csapat bennmaradhatott. Ez persze csak amolyan halvány reménysugár.

– Van a szerződésében olyan passzus, amelynek alapján a kiesés után szabadon távozhat?

– Ilyen megfogalmazás nincs, de én szeretnék továbblépni, és úgy érzem, hogy a Manresának is jól jönne az a pénz, amit értem kapna.

– Hallottuk, hogy egy nevesebb ibériai gárda érdeklődését is felkeltette.

– A konkrétumokig nem jutottunk el a Bilbaóval.

– A kiesés befolyásolhatja-e az amerikai szereplés lehetőségét?

– Ez nem rajtam múlik. A San Antonio azt ajánlotta, hogy legyen rendszeres játéklehetőségem és erősödjek. Mindkettő összejött. Amióta itt vagyok izomban is és védekezésben is javultam. Ha sikerül egy nevesebb csapathoz kerülnöm, akkor lehet sanszom arra, hogy előbb-utóbb játsszak az NBA-ben.

Címkék: Interjú, sport, kosárlabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!