Ahhoz képest, hogy még az MLSZ szóvivője szerint is „berúgta az ajtót” Bernd Storck, viszonylag szerény eredményt ért el az U20-as labdarúgóválogatott Új-Zélandon, a világbajnokságon. Sőt attól tartok, az egygyőzelmes, háromvereséges mérleget a magyar edzők döntő többsége is produkálni tudta volna, noha az idehaza foglalkoztatott futballtrénereknek évtizedek óta annyi közük van a sikerélményhez, amennyire a német trénert ismerték, mielőtt az váratlanul hazánkba érkezett volna.
Róla speciel fogalmuk sem volt.
Ezt azonban nem kell szégyellniük, mert az ötvenkét éves MLSZ-felfedezettet kizárólag másodedzőként alkalmazták felnőttalakulatnál, kivéve az FC Alma-Ata együttesét, valamint Kazahsztán válogatottját. A mostanában „baráti” ország fővárosának klubcsapata sem világmárka, a nemzeti együttes pedig a százharmincharmadik helyet foglalja el azon a világranglistán, amelyen Egyenlítői- Guinea az ötvenedik. Storck erényeinek feltérképezése tehát nem volt egyszerű feladat, már-már sziszifuszi munkát igényelt, az MLSZ-ben mégis – a pletykák szerint ifjabb Dárdai Pál másodállású szövetségi kapitány ajánlására – korlátlan utánpótlás-gondozási hatáskört adtak a korábbi dortmundi védőnek, aki alighogy megérkezett, kőkeményen „takarítani” kezdett, azaz kisöpört többeket Szalai Lászlótól Mihalecz Istvánig.
A húsz éven aluliak keretét is nagyban megváltoztatta, bár ezen különösebben nem lehet csodálkozni az akkor még U19-esek múlt évi felcsúti „mutatványai”, a portugálok elleni nyomasztó 1-6 – és még lidércesebb teljesítmény – nyomán. Új-Zélandon aztán kiderült: amint magyar meccs van, a legerélyesebb szakvezető is gyengülni kezd… Mert tagadhatatlan: nagyobb szerencsével többre is juthattak volna az ifjak, a tény viszont az, hogy felülmúlni csupán a pont nélkül és 1-12-es gólkülönbséggel hazakullogó észak-koreai társaságot sikerült. (Mondom, ezt más is „előállította” volna.) Azzal együtt, hogy a további három találkozó eredményében nem volt jelentős különbség az egyaránt győztes brazilok, nigériaiak, szerbek, valamint honfitársaink között, Storck „forradalma” egyelőre kimerült az itthoni hatalomátvételben.
Abba fölösleges belekezdeni, hogy Brazíliával szemben hetvenöt percet létszámhátrányban kellett futballozni, elvégre ki kérte a magyar balhátvédet, hogy alig negyedóra múltán – vagy bármikor – brutálisan „beleszálljon” dél-amerikai ellenfelébe? S ha valaki ennyire elborul, azt vajon felkészítették-e egyáltalán? Ugyanígy azzal se vigasztaljuk magunkat, hogy a szerbek a sérülések miatti ráadásban egyenlítettek, és öngóllal győztek 2-1-re. Mert a kétszer negyedórás hosszabbítást emberfórban játszotta a magyar csapat, de a szembeszökő fáradtságtól nem ment vele semmire.
A kapitális változáshoz persze hosszabb idő kell. A szövetség pedig azt az álláspontot képviseli, hogy magyar trénerekkel nem ment, próbáljuk meg külföldivel. De ne higgye senki, hogy először van ez így. Sok évvel ezelőtt a szintén ismeretlen holland Wilco van Buuren kapott megbízást a magyar utánpótlás-nevelés újrastrukturálására, és akkor is elbocsátások, átszervezések kísérték az idegen szerepvállalást.
Emlékszik-e valaki e németalföldi mesterre?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!