Új sportág születik, ha igaz. A FIFA szabályalkotó testülete hozzájárult a videotechnológia alkalmazásához; a jövő év őszétől már megkezdődik a kísérleti szakasz a gólok szabályosságának-szabálytalanságának, a tizenegyesek jogosságának-jogtalanságának, a kiállítások helyességének-helytelenségének megvitatását illetően.
Nagy kaland várható.
Gondolják meg, a futball kihúzta úgy hosszú évtizedekig, hogy legfőbb változása a csere bevezetése, a ráadás-tizenegyesek alkalmazása vagy a hazaadás megszüntetése volt. Az utóbbira külön is felhívnám a figyelmet, mert a modern idők kapusai azért nem vehetik kézbe klubtársuk hozzájuk gurított labdáját, mert a nézők hallatlanul unták az időhúzást. Most is fütyülnek-tüntetnek, ha valaki a kapust „játssza meg”.
E néhány elvesztegetett másodperc azonban semmi ahhoz képest, ami a folytonos tanácskozással sújtja a közeljövő szurkolóit.
Noha még senki nem tudja, hogy ki, mikor és hányszor kezdeményezheti a perpatvart a pályán vagy annak közvetlen közelében, feltehető: a nézők a második félidőben már kábultak lesznek az egymást követő játékmegszakításoktól, és bágyadtan mormolják maguk elé: most kéne abbahagyni… A futballt a pázsitra vagy a mellé kihelyezett ülések váltják fel, a cseleket, passzokat, lövéseket magyarázatok pótolják, és apatikus emberek kísérik mind kisebb figyelemmel a vontatott találkozók lassú előrehaladtával egyre érdektelenebb döntéseket.
Mire az illetékesek meghozzák a szűnni nem akaró határozatokat, a közönségnek végképp elmegy a kedve mindentől.
Ennél bizony az is jobb, ha olyan gólt ad meg a játékvezető, amelyről ötven éve nem tudják bebizonyítani, hogy gól volt. Ami biztos: Geoff Hurst lövése a felső lécről levágódott 1966-ban, az Anglia–NSZK világbajnoki döntő hosszabbításában, 2-2-nél. Tofik Bahramov azeri-szovjet partjelző beintésére Gottfried Dienst svájci játékvezető középre mutatott, s ezzel gyakorlatilag megnyerte a szigetországiaknak egyetlen vb-aranyérmüket. Amikor Bahramovot nem sokkal a halála előtt a New York Herald Tribune újságírója Bakuban megkérdezte: látta-e, hogy a labda benn volt, a taccsbíró határozott nemmel válaszolt. – Akkor miért jelzett? – kérdezte a riporter. „Sztálingrádért” – hangzott a válasz.
Még ez is inkább, mint az állóháború. A vetítő-vitató futball. Amelynek mérkőzései ki tudja, mikor érnek véget. Amennyiben sok lesz az ellentét vagy nehezen születik meg a verdikt, úgy ajánlatos teli termoszt és uzsonnát vinni a stadionba. Már amíg kijár oda az ember. Mert ha perlekedésre kíváncsi, jobban teszi, ha a bíróság nyílt tárgyalásait választja.
A labdarúgásra azok sem hasonlítanak, de nem is a futball ürügyén rendezik az efféle konzultációkat. Mellékesen megemlítem: a „vaskalapos” labdarúgás világbajnoksága – halmozott nézőszámmal – nagyjából glóbusznyi embert vonz minden alkalommal. Semmi nincs, aminek akkora társadalmi hatása lenne, mint a futballnak.
Nem kell könyörögve kérni, hogy legalább erről ne nyissunk vitát.
Másról meg minek nyitnánk?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!