Vabankra játszás Bukarest előtt, ahol több mint fél évszázada nem nyert a válogatott.
Az ember néz, mint a moziban, bizonyos körökben milyen hatalmas bizakodás támadt hirtelen a jövő szombati román–magyar Eb-selejtező előtt. A reménynek amúgy egyetlen alapja van; nevezetesen, hogy a futballban – miként az életben – bármi megtörténhet.
Például az is: egyetlen tétmeccs után menesztik a szövetségi kapitányt. Igaz, efféle abszurd talán csak nálunk, valamint néhány baráti országban – mondjuk Azerbajdzsánban – fordulhat elő, miként az sem a Föld minden szegletére jellemző, hogy kineveznek a válogatott szakvezetőjévé valakit, aki soha nem dirigált még felnőtt labdarúgócsapatot. Hab a tortán: a tréner mindössze három találkozóra kapott megbízást.
A poshadt hazai futball megújításának messzemenően átgondolt koncepciója keretében…
Ez az „egy vesztes meccs, kirúgom – három meccsre szerződtetem” attitűd a teljes tanácstalanságra vall, és még az sem igazolna semmit, ha a következő három találkozón kilenc pontot szerezne a magyar csapat. Elvégre nem a megfontolás eredménye: vezetői szempontból csupán véletlen szerencse műve volna a száz százalék.
Amióta a modern idők elöljárója irányítja az MLSZ-t, ugyanazon az úton jár a boldogtalan magyar labdarúgás, mint korábban. Azaz a hazai futball négy év alatt nem fejlődött semmit sem.
Legutóbb a szökőévenként győztes északírektől „sikerült” kikapni idehaza.
A kapitánycserével a szervezet válasza az volt: Bukarestben vabankra kell játszani.
Igaz, nagy kockázat nincs a dologban, hiszen a magyar válogatott legutóbb – fogóddzanak meg! – 1958-ban, azaz ezerkilencszázötvennyolcban győzött a román együttes vendégeként. Ötvenhat esztendeje az Augusztus 23. stadion százezer nézője előtt 2-1 volt „ide”, azóta viszont még döntetlent is csak kétszer, az 1972-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében (2-2), valamint az 1981-es vb-selejtezőn (0-0) vívtak ki Bukarestben honfitársaink. A játékosként Berlinben valóban tiszteletre méltó karriert befutó ifjabb Dárdai Pál, a „cilinderből” előhúzott átmeneti kapitány is szerepelt válogatott futballistaként a román fővárosban, de – „német” profizmusa dacára – 1999-ben és 2001-ben sem tudta meggátolni a házigazdák mindkétszer habkönnyű, 2-0-s győzelmét.
Az persze kétségtelen, hogy az utóbbi három évtized legszerényebb kvalitású román válogatottja vár a magyar csapatra. De így volt ez tavaly is, ám hazánk fiainak egyetlen pillanatig sem volt esélyük arra, hogy megakadályozzák a vendéglátók fájdalmasan fölényes győzelmét (3-0). Sansz nyilván azért sem akadt, mert minálunk még szörnyűbb hanyatlással jártak az elmúlt dekádok. A mindmáig utolsó magyar vb-részvétel (1986) óta a románok egyaránt háromszor jutottak ki a világ- és az Európa-bajnokságra, sőt egyszer-egyszer a legjobb nyolc közé kerültek. A 2000-es évekre visszaestek, de honfitársaink már a kilencvenes esztendőkben hátrébb tartottak, mint ők egy évtizeddel később.
Az utóbbi harminc esztendő vélhetően leggyöngébb román válogatottja – amely a múlt évi román–magyar óta négy győzelmet, két döntetlent és három vereséget számlál – a világranglista huszonhatodik helyét foglalja el.
A Bukaresttől számítva az észtek, az andorraiak, az albánok és a kazahok ellen diadalmas, a dánokkal „ikszelő”, míg a hollandokkal, a finnekkel meg az északírekkel szemben alulmaradó Magyarország jelenleg az ötvennegyedik.
Lenne hova fejlődni, az biztos.
Szerény remények
A Dárdai Pál által irányított magyar labdarúgó-válogatott október 11-én, szombaton debütál Bukarestben a soron következő Eb-selejtező mérkőzésen. Megkérdeztük Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat tagját, Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózót, Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázót, Pulai Imre olimpiai bajnok kenust és Koós János előadóművészt, hogy milyen eredményre számít a találkozón.
Buzánszky Jenő: Minden sportolónak két ereje van, a fizikai és a lelki erő, ami segíti abban, hogy eredményes tudjon lenni. Azoknak, akik a címeres mezt felveszik magukra, tudniuk kell, hogy egy nemzetet képviselnek, és mindent meg kell tenni a sikerért. Tavaly ott voltam a bukaresti vb-selejtezőn, amikor kikaptunk. Most nem tudok elmenni, hogy a helyszínen szurkoljak, de optimista vagyok, bízni kell abban, hogy ez a tétmérkőzés másként végződik, azt mondom, a legrosszabb eredmény a döntetlen lesz.
Bácsi Péter: Nem is eredményt mondanék, hanem azt, hogy kemény és tisztességes küzdelemre számítok. A realitás inkább a románok győzelme mellett szól, mert nagyon nehéz lesz a zsúfolt lelátók előtt Bukarestben játszani, de ha egységben lesz a magyar csapat és a játékosaink odateszik magukat, szerintem tudnak meglepetést okozni.
Csapó Gábor: Valójában lehetne nyerni Romániában, mert a román válogatott szerintem elég közepes képességű, de sajnos a magyar csapaton belül nem látok két olyan stabil játékost, aki pszichésen alkalmas arra, hogy a bukaresti körülmények között is képes legyen az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtani. Nekem az a megérzésem, hogy kikapunk, bár ne legyen igazam.
Pulai Imre: Már hosszú évek óta nem tudjuk legyőzni Romániát, ha őszinte akarok lenni, nagyon sokat ettől a találkozótól sem remélek. Azt viszont elvárom, és ez minden sportágra igaz, hogy aki felhúzza a magyar mezt, az a legtöbbet hozza ki magából és tiszta lelkiismerettel jöjjön le a pályáról. Igazán tippelni nem tudok, az eredmény lehet győzelem, lehet döntetlen, lehet vereség.
Koós János: Az egy dolog, hogy én mit szeretnék: természetesen, mint minden lelkes magyar szurkoló a magyar válogatott győzelmében reménykedem, mert ez nagyon kellene a továbbjutáshoz. Más kérdés, hogy a jelenlegi erőviszonyokat tekintve már egy döntetlennek is örülnék.
(FM)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
