Olyasmi történik december 12-én este Párizsban, ami negyvenhárom éve nem fordult elő velünk. Pontosabban, 1972-ben sem esett meg hasonló, mivel annak idején még csak négy válogatott szerepelt a labdarúgó Európa-bajnokság végjátékában.
A négyek egyike hajdanán a magyar együttes volt, és honfitársaink – mint tudjuk – azóta sem jártak a kontinenstornán. Jövőre azonban újra ott lesznek, köszönhetően mindenekelőtt annak, hogy az eredetinek immár a hatszorosát teszi ki a mezőny. Ezt eltagadni – márpedig ez irányú szövetségi szándékok határozottan léteznek – az együttérzés teljes hiányát mutatja azokkal a magyar játékosokkal szemben, akik a több mint négy évtized során egyetlenegyszer sem léphettek pályára az Eb-n, mivel az az első etapban (1960–76) négy, a másodikban (1980–1992) nyolc, míg a harmadikban (1996–2012) tizenhat csapatot számlált.
Hogy hazánk fiai közül ki mindenki maradt le az Európa-bajnokságról? Íme, egy bő keret: Mészáros, Disztl Péter, Szendrei (kapusok), Török, Martos, Sallai, Disztl László, Kardos, Róth, Garaba, Nagy Antal, Lipcsei, Tóth József, Varga József, Péter (védők); Hannich, Pásztor, Ebedli, Nyilasi, Pintér, Müller, Póczik, Tóth András, Burcsa, Zombori, Détári, Bognár (középpályások), Fazekas, Kiprich, Törőcsik, Kiss László, Fekete, Várady, Esterházy, Hajszán, Kovács Kálmán (csatárok).
Ha valaki nem tudná (és tartok tőle, hogy vannak, akik nem fújják fejből), a norvégok elleni pótselejtező 2-1-es Üllői úti visszavágóján a következő összeállítású válogatott szerepelt: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Dzsudzsák, Nagy Ádám, Kleinheisler (Németh), Elek (Pintér), Lovrencsics – Priskin (Böde).
Nagyrészt nyilván ezek a futballisták képviselik majd hazánkat a jövő nyáron Franciaországban.
Az ottani első fellépés is különös hangulatú lesz oly sok kihagyott dekád után, elvégre majdnem annyi idő telt el a mindmáig utolsó részvétel óta, amilyen régen írta meg Domenico Modugno A távollét című örökzöld számot. (Az 1970-es olasz sláger magyar változata Vándor Kálmán fordításában és Szécsi Pál előadásában így hangzott: „Viharként tombol már a messzi távol…”)
Előbb azonban a kóstoló, azaz a sorsolás következik. Végre lehet izgulni… Na, nem azért, hogy az első „kalapból” (Anglia, Belgium, Franciaország, Németország, Portugália, Spanyolország) melyik vetélytársat fogja ki a magyar csapat, mert az szinte mindegy. Az viszont már egyáltalán nem az, hogy a második (Ausztria, Horvátország, Olaszország, Oroszország, Svájc, Ukrajna), illetve a negyedik kalapból (Albánia, Észak-Írország, Izland, Írország, Törökország, Wales) melyik együttes kerül a magyar válogatott mellé. Másokkal együtt magam sem tudom, mit hoz a húzás. De akármit is, számolgatni jó.
Pláne, hogy egyszer már nem a hiányzás megannyi keserves esztendejére kell összpontosítani, még ha mulasztás napjaink hazai futballjában is van elég…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!