Az, aki látta a brazilokat a Copa America C csoportjának záró mérkőzésén, nem győzött csodálkozni: miért nem játszott ez a Robinho eddig? Nem mintha bármiféle kétség merült volna fel az immár 98-szoros válogatott labdarúgó kvalitásaival kapcsolatban, ám a harmincegy éves futballista korábban egyetlen percnyi játéklehetőséget sem kapott Dunga kapitánytól a mostani tornán, és azt lehetett hinni: nem is lép pályára Chilében. (Ott, ahol 2008-ban krétával felírta a santiagói öltöző falára a mérkőzés előtt: „Tiszteljétek a világ legjobbjait!” Majd a második góllal vette ki részét a chilei válogatott fölött aratott 3-0-s brazil győzelemből.)
Jelenlegi szereplése azután került szóba, hogy az idegileg kikészülő, a labdát szándékosan az ellenfélbe rúgó és az amúgy harmatgyönge játékvezetőt fenyegető Neymart négy találkozóra – tehát a vetélkedő végéig – eltiltották. Robinho, a „dublőr” nem jött zavarba akkor sem, amikor a 23 éves korára 65 válogatottságig és a nemzeti együttesben 44 gólig jutó bálványt elmeszelték („Egy igazán jó csapat nem egyetlen embertől függ, és bármilyen kitűnő játékost zártak is ki a Copáról, Brazília nélküle is képes elhódítani a trófeát” – mondta), s a pályán sem bizonytalanodott el. Sőt olyan kiválóan mozgatta a sárga mezes együttest, hogy Thiago Silvával együtt a legjobb osztályzatokat, a legnagyobb elismeréseket érdemelte ki mindenünnen. Idehaza Ch. Gáll András fogalmazta meg a legszemléletesebben: „Robinhót kár volt temetni”.
A „magyar Chumpitaz” szavai akár Dungához is szólhattak volna, miközben magam azon tűnődtem: vajon a szakvezetőnél miért nem fért meg Neymar és a – közép-európai idő szerint – szombat este fél tizenkettőkor megint fellépő, legközelebb már „századossá” avanzsáló Robinho egyszerre? Miként lehetséges az, hogy egy válogatottnak van két ilyen finom technikájú támadó játékosa, ám az egyikük ül a padon, mialatt három „láthatatlan” védekező középpályás (Elias, Fernandinho, Fred Rodrigues) sorozatban helyet kap a tizenegyben?
Hol itt a brazil filozófia? Mert az nem igaz, hogy szambaországnak már nincsenek tetszetősen futballozó labdarúgói. Olyan felhozatalról persze nem lehet beszélni, hogy Cafu, Roberto Carlos, Ronaldinho, Ronaldo, Rivaldo játsszék egy csapatban, de Firminóért a Liverpool most utal át 41 millió eurót, míg Douglas Costáért a Bayern München kész 35 milliót leszurkolni. Ha ezek a fiúk mind játszanának, másként nézne ki még a mai „selecao” is. De, mint tudjuk, a válogatottsági rangsorban a – Djalma Santosszal, valamint Ronaldóval – holtversenyes ötödik helyre előlépő Robinho csupán Neymar kiválásával került be…
Márpedig az 1-7 óta boldogtalan sárga mezesek csak úgy lehetnek újra brazilok, ha a felfogásukat, stílusukat illetően nem kanyarodnak el a hagyományoktól. Téved az, aki úgy véli, a szép futball ideje lejárt: a 2010-ben először vb-aranyérmes spanyolok a tiki-takával váltak a földkerekség legjobbjaivá, a világbajnoki címvédő németek pedig talán soha nem futballoztak olyan hoch elegánsan, mint napjainkban.
Az életben gyakran ellentmondásos, a labdarúgásban nem az: változatlanul a technikai fejlődésé a jövő.
(A negyeddöntőkben a vasárnap hajnali mérkőzésen Paraguay legyőzte és kiejtette Brazíliát - a szerk.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
