Volt egy remek filmszatíra 1968-ban, az „új gazdasági mechanizmus” bevezetésének évében; máig nem értem, miként engedte a hatalom, hogy bemutassák. A korabeli viszonyokat maró gúnnyal ábrázoló A veréb is madár című moziban sztriptíztánc is zajlott, de úgy, hogy amikor a „művésznő” a balatoni szálloda bárjában levette a szoknyáját, a műsorvezetőt alakító Abody Béla megállította a vetkőzést, és elnézést kért a levában meg złotyban fizető kedves vendégektől, amiért e pillanatban el kell hagyniuk a helyiséget. Aztán, mielőtt lekerült volna a melltartó, távozni kényszerültek a belépti díjat keletnémet márkában vagy cseh koronában leszurkoló turisták is, majd az alul és felül semmit, azaz a csúcspontot megelőzően, fájdalom, a dínárral és rubellel „csengetőknek” is csengettek.
Erre hasonlít a labdarúgó-kupacsapatoknak nevezett magyar műkedvelő körök szereplése az európai kupák selejtezőiben. Két éve júliusra, tavaly augusztus elejére elfogyott valamennyi itthoni képviselő, és az idén sem fényes a helyzet, hiszen az MTK és az FTC már nyomtalanul eltűnt, s a BATE Boriszov elleni 1-1, valamint a Rosenborgtól elszenvedett 2-3 után bizony fenyeget a veszély, hogy a Videoton, illetve a Debrecen a „kinti” visszavágón úgy jár, mint Kállai István hajdani forgatókönyve szerint a nem kemény valutás látogató. Kipenderítik, és kész… Néhány héttel ezelőtt persze még „most majd megmutatjuk!” hangulat uralkodott a magyar futball játékban szánalmasan szegényes, olcsó dumában annál gazdagabb köreiben. A púder évtizedek óta hull, ám amióta a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, annyi hintőpor van a levegőben, amennyi még soha. Sokan fulladoznak, jó néhányan viszont úgy gondolják, a sűrű nyelvcsapások segítenek fellélegezni…
A 2018-as vb-selejtezők csoportbeosztása után is hurrában három volt a magyar igazság. Kétségtelen: a Feröer-szigetek, Lettország és Andorra válogatottja partnernek nem feltétlenül rossz (bár a lettekkel azért várjunk egy ütemet…), de a hatosban van még Portugália és Svájc együttese. Egyenes ágon csak a csoportelsők kvalifikálják magukat a világbajnokságra, a legjobb nyolc csoportmásodik pótselejtezőt vív. Ám a ráadásban – a különös kiemelési szisztéma miatt – ott lesz a spanyol vagy az olasz, valamint a holland vagy a francia válogatott… Mindegy.
Az örök mellébeszélők és a zsigeri szekértolók már a „baráti” Oroszországban látják a válogatottat. Ők persze azt is elhiszik (vagy úgy tesznek, mintha elhinnék), hogy büszkének kell lenni Gyurcsóra. Ha valaki nem tudná, a Videoton szélsőjéről van szó, akit futballintézeti példaképnek állítottak (be). Függetlenül attól, hogy aligha férne be a magyar futballtörténet száz legjobb tizenegyének valamelyikébe, s akkor még nem mondtam nagyot.
Nehogy azt higgyék, hogy Braun Csibi, Sas Ferenc, Sándor Csikar, Budai László vagy Fazekas László körül járnak a gondolataim. Azon tűnődöm, az ózdi Borbás II mennyivel veri napjaink eszményképét…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!