Ma a Puskás Ferenc Stadionban megpróbálják felidézni a hajdani Vasas–FTC rangadók emlékét. De csak a klubok neve ugyanaz... Hogy milyenek voltak a nagy derbik valójában? Azok felelevenítésére közreadjuk tizenhárom, egyaránt a Népstadionban rendezett, „klasszikus” angyalföldi–ferencvárosi párharc „rövidfilmjét”.

 
A Budapesti Vasas-Budapesti Kinizsi mérkőzés egyik akciójelenete az első gólt (Kinizsi, Ombódi Imre) követően, a 17. percben. A mérkőzés végeredménye 2-1, ugyanilyen félidő mellett. A meccset a Népstadionban 80 000 néző előtt játszották 1955. április 17-én

1954. december 5.: Kinizsi–Vasas 5-1.

A két együttes első rangadója a Népstadionban (a decemberi télben is 35 000 néző előtt). Orosz volt a főszereplő: idősebb Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának az édesapja mesterhármast ért el, miközben a ferencvárosi hívek nem azt kiáltozták, hogy „tempó, Kinizsi!”, hanem azt, hogy hajrá, Fradi!

1955. április 17.: Vasas–Kinizsi 2-1.

Kombinált programban, 90 000 szurkoló jelenlétében vágott vissza a Vasas (a műsor másik mérkőzésén a Honvéd 4-2-re győzött a belgrádi Partizan ellen). Szilágyi I előbb fejessel, majd Mátrait, Szabót és Kispétert kicselezve vette be Gulyás hálóját. Ezúttal ő volt Szilágyi kettő…

1962. augusztus 26.: Vasas–FTC 2-0.

Géczi István ugyanúgy nem felejti el azt a napot, mint 1974. május 19-ét, amikor az Üllői úti stadion újjáavatásán a Vasas (Müller góljával) 1-0-ra felülmúlta az FTC-t. Géczi az 1962-es meccsen debütált a Ferencvárosban, de Machos és Pál I elrontotta a premier ünnepét…

1965. október 31.: Vasas–FTC 1-0.

Az utolsó előtti fordulóban rendezték az első és a második helyezett csúcsrangadóját (55 000 néző). Farkas az első félidő utolsó utáni percében lőtte a győztes gólt, míg Albertet a második félidőben kiállította a mérkőzés bírája. Elfogultságról szó sem lehetett: Varasdinac játékvezető jugoszláv volt…

1966. május 29.: FTC–Vasas 4-4.

Szakadó esőben és orkánszerű szélben tizennyolc perc múltán 3-0-ra vezetett a Vasas, de az FTC felzárkózott, és a 90. percben Albert az elfektetett Mészöly kezére gurította a labdát. Vadas György megadta, Novák meg berúgta a tizenegyest, közben Mészölyt ezekkel a szavakkal állította ki az Aranykéz utcai Pipacs bárt vezető – és a gyakran vendégül látott középhátvéddel baráti viszonyban lévő – bíró: „Hármas, menjen le!”

1966. augusztus 14.: Vasas–FTC 3-0.

Az Országos Sportnapok záró ünnepségét tartották a meccset megelőzően, és a tornagyakorlatok alatt még kapuk sem voltak a pályán. Utóbb az angyalföldiek azzal froclizták a ferencvárosiakat, hogy nektek fölösleges is volt a kapukat behozni… A szólómeccset egy hónappal a magyar–brazil vb-mérkőzés (3-1) után rendezték; nem csoda, ha 85 000 ezren mentek ki a Népstadionba.

1968. december 1.: FTC–Vasas 2-1.

A piros-kékeknek ezt sosem bocsátották meg az újpestiek… A ferencvárosi Branikovits „hazaadása” nyomán az angyalföldi Varga kapus elrúgott a labda fölött 1-1-nél, így abban az évadban hiába szereztek 102 gólt a lilák, a bajnoki címet a zöldek nyerték…

1972. július 5.: Vasas–FTC 5-2.

Várady már az első percben bevágta a szabadrúgást Géczinek, de a szünetben 2-2-vel vonultak az öltözőbe a csapatok. Majd a második félidőben csak Puskás Lajos játszott: lőtt egyet, kettőt, hármat…

1974. szeptember 21.: FTC–Vasas 4-0.

A Kinizsi 5-1-es győzelme után a második legnagyobb ferencvárosi diadal a Vasas ellen a Népstadionban. Mészáros kapusra nem csupán az eső, hanem a góleső is szakadt: jött Szabó, az után Pusztai, Kelemen és a Bárónak becézett Bálint…

1977. április 23.: Vasas–FTC 4-1.

A Vasas egy héten belül az Újpestet és a Ferencvárost is 4-1-re verte (az utóbbit 75 000 néző előtt), majd összesen 100 gólt szerezve hódította el a bajnoki címet. A piros-kékek abban az évben a kupában 5-0-lal, majd az új évad második fordulójában megint 4-1-gyel intézték el az FTC-t: jó passzban voltak, az biztos.

1979. június 9.: Vasas–FTC 5-3.

A szünetben még a zöld-fehéreknél volt az előny (1-2), de a második félidőben a piros-kékek ellenállhatatlanul futballoztak. Kiss mesterhármast ért el, ám a nagyjelenetet Várady adta elő: szólógólja (ki tudja, hány csel után parádés ívelés a jobb felső sarokba) a Népstadion gazdag történetének legnagyobb alakításai közé sorolható.

1982. szeptember 25.: FTC–Vasas 5-3.

A Képes Sport azt írta: „Régen látott, izgalmas, eseménydús rangadó”. De hiszen alig három évvel azelőtt is 5-3 volt, csak fordítva! Az FTC 4-0-ra vezetett, majd a Vasas felzárkózott 4-3-ra úgy, hogy 4-2-nél Várady fejes gólját Kuti játékvezető les címén érvénytelenítette. (A bíró tévedett: nem volt off-side.) A krimi tizenegyessel zárult: a 90. percben megítélt büntetőből Pogány a harmadik gólját is bevágta.

1983. március 30.: FTC–Vasas 4-3.

Még mindig 35 000 néző előtt a Vasas 2-0-ra vezetett, aztán egyenlített az FTC, majd Kiss László az oldalvonal mellől lőtt Zsiborás hálójába. Várady 2-3-nál 11-est rontott, így 2-4 helyett – Takács révén – 3-3, sőt 4-3 következett, mert Nyilasi mesteri mozdulattal emelt a kapuba. Mikor? A 90. percben…

A legnagyobb nézõszámok a Vasas–FTC rangadókon

w 1955. április 17.
Vasas–FTC 2-1, Honvéd–Partizan 4-2 (90 000)

w 1956. szeptember 9.
Honvéd-Bp. Dózsa 1-0, FTC–Vasas 2-1 (90 000)

w 1966. augusztus 14.
Vasas–FTC 3-0 (85 000)

w 1957. április 28.
Újpest–MTK 2-1, FTC–Vasas 1-1 (80 000)

w 1957. október 13.
MTK–Újpest 2-1, FTC–Vasas 3-2 (75 000)

w 1959. március 22. MTK–Diósgyőr 3-2, FTC–Vasas 1-1 (75 000)

w 1977. április 23.
Újpest–MTK 5-2, Vasas–FTC 4-1 (75 000)

w 1964. május. 31.
Vasas–FTC 2-1 (65 000)

w 1978. április 8.
Újpest–Honvéd 3-2, FTC–Vasas 1-1 (65 000)

w 1956. április 8.
Honvéd–Újpest 1-0, Vasas–FTC 1-0 (60 000)

w 1962. augusztus 26.
Honvéd–MTK 2-2, Vasas–FTC 2-0 (60 000)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!