Máté Péter jogosulatlanul szerepelt a Liteksz Lovecs elleni visszavágón – ismerte el a debreceni csapat. Veszélyben az Európa Liga-szereplés.

 
Máté Péter egyperces játékán sokat veszthet a DVSC

 „Bár Máté Péter egy adminisztrációs hiba következtében valóban jogosulatlanul lépett pályára, ezen szabályszegés jelen esetben nem volt olyan súlyú, amely a mérkőzés eredményét vagy a továbbjutást befolyásolta volna. A jogosulatlan pályára lépés miatt az UEFA ugyan alkalmazhat jogkövetkezményt, azonban álláspontunk szerint az – a szabályszegés jellegére tekintettel – nem vezethet a mérkőzés eredményének az óvás miatti megváltoztatására” – írta közleményében a DVSC. Egyelőre kérdéses, hogy a magyar bajnok rajthoz állhat-e a csoportkörben, bár Greg Biscos, az UEFA munkatársa az NB1.hu internetes portálnak elmondta, hogy a hiba nem feltétlenül jár azonnali kizárással, vagy 3-0-s bolgár győzelemmel, következhet figyelmeztetés, pénzbírság, vagy fegyelmi is. A jelek szerint a bolgárok vérszemet kaptak a debreceni baki hírére, mert némi várakozás után szombaton a Lovecs Máté Péter jogosulatlan szereplése miatt megóvta az EL-meccset. Hogy mekkora sikerrel tette ezt, csak napok múlva, a Nemzeti Sport Online értesülése szerint a jövő hét közepére derül ki, várhatóan akkorra dönt az európai szövetség.

A bolgárok abban reménykednek, hogy az UEFA részéről számukra kedvező, s a magyar együttest a leginkább sújtó ítélet születik, vagyis kizárják a Debrecent. Ez a sportszakmai pofonon, az erkölcsi veszteségen túl komoly anyagi következményekkel is járna, s az alkalmi kalkulációk szerint a főtáblától való esetleges búcsú miatt több százmillió forintos kár érné a Lokit. Arról nem beszélve, hogy a csapat szurkolói kényszerűen lemaradnának kedvenceik Európa Liga-csoportkörös mérkőzéseiről, hiszen csapatuk nem léphetne pályára a kisorsolt három rivális ellen. „Jövő hét közepéig mindenképp várnunk kell óvásunk ügyében az UEFA döntésére. Reméljük, hogy elfogadják a beadványunkat” – jelentette ki a Lovecs igazgatója, aki hozzáfűzte: „Nem tudom, hogy mi lehet a büntetés a Debrecen számára, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mi folytathatjuk a csoportkörben.” A kínos ügy és fejleményei megviselték a debreceni szurkolókat, akik mára demonstrációt terveznek, méghozzá a Videoton elleni, hazai bajnoki összecsapáshoz időzítve tiltakozó ak - ciójukat. A drukkerek felelősségre vonást követelnek, a buta becserélésből fakadó bajok miatt. Ami biztos: hatalmas a felháborodás a Loki-hívek körében. Az internetes fórumok szinte forrnak az indulatos hozzászólásoktól, sorjáznak a DVSC Futballszervező Zrt. vezetőit enyhén szólva elmarasztaló ítéletek. „A játékosok megcsinálták, ami az ő dolguk. Fel kéne nőni egy-két embernek a klubnál, hogy mások munkáját ne tegyék így tönkre” – ezt mondta szombaton a Független Hírügynökségnek Pethe Tamás, a Loki Szurkolók Egyesületének elnöke. A DVSC Futballszervező Zrt. rövid közleményt adott ki, amelyben elismeri, hogy a védő jogosulatlanul lépett pályára a visszavágó 90. percében, de szerintük ez sem a mérkőzés végeredményét, sem a továbbjutást nem befolyásolta. A DVSC kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel jutott a csoportkörbe. Ha ugyan odajutott…

 A kazahok „megelôzték” a Debrecent

Ha nem is egyedi eset a debrecenieké, azért akadt már példa játékos jogosulatlan szerepeltetésére a futballtörténelemben. Nem is kell meszszire visszamennünk a múltba, hogy ráleljünk hasonló esetre, amelynek érdekes módon magyar érintettsége is akad. Történt, hogy idén júliusban a Győri ETO Kazahsztánban Európa Liga-selejtezőn a valóságban 2-0-ra, aztán a tárgyalóasztalnál már 3-0-ra nyert. Az ok: a kazah ellenfél egyik montenegrói hátvédjét, akit nem sokkal korábban igazoltak, jogosulatlanul küldték pályára. A futballista előző klubjától hozott magával egy még érvényben levő eltiltást, ezért semmiképpen sem játszhatott volna. Mivel játszott, az európai szövetség „módosította” az eredeti eredményt, de ez érdemben nem befolyásolta a Győr összesítésben 5-0-s sikerét, és magabiztos továbbjutását.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!