A vietnami születésű, de hét éve magyar színekben versenyző Hoang Thanh Trang nemrég imponáló magabiztossággal, 11 forduló alatt 7 győzelemmel és 4 döntetlennel, egy teljes pontnyi előnnyel nyerte a női sakkozók belgrádi Európa-bajnokságát. „Hűha, az hosszú történet” – nevet bele a telefonba, amikor arról kérdezem, milyen út vezetett szülővárosából, Hanoiból a mostani sikerig. Aztán szerencsére belekezdett:
– A szüleim Magyarországon jártak egyetemre, édesapám matematikát tanult az ELTE-n, édesanyám pedig biológiát Szegeden. A tanulmányaik után visszatértek Vietnamba, ahol megszülettem én és az öcsém. Néhány év múlva apukám a budapesti nagykövetségen kapott munkát, így 1990-ben, amikor én 10 éves voltam, az egész család ideköltözött.
– Ekkor már rendszeresen sakkozott?
– Igen, apukám négy és fél éves koromban tanított meg, és a mai napig ő az edzőm. Mikor Magyarországra kerültem, eleinte nehéz volt a beilleszkedés, főként, mert magántanuló voltam, de később a sakk révén találtam barátokat. A tábla mellett szerencsére nyelvi akadályok sem voltak. Tudni kell, hogy 2006-ig még vietnami színekben versenyeztem, így lettem U20-as világ-, valamint Ázsia-bajnok. A mostani Eb-cím után szerintem én vagyok az egyetlen, aki elmondhatom, hogy két kontinensen is a legjobb tudtam lenni. A barátaim mondták is, hogy akkor most menjek tovább Afrikába vagy Amerikába, de persze csak viccelnek, ők is tudják, most már itt maradok.
– Győzelmi reményekkel ment az Európa-bajnokságra?
– Álmomban sem gondoltam volna, hogy nyerek, főleg, mert ez volt minden idők egyik legerősebb versenye, 9 Európa- bajnokkal és 2 világbajnokkal a mezőnyben. Szerencsére a világbajnokságra már tavaly kvalifikáltam magam, így úgymond tét nélküli volt nekem ez a torna – és azt hiszem, ez volt a nagy szerencsém. Korábban többször előfordult, hogy a versenyek kétharmadánál még vezettem, aztán elnyomott a tét, most viszont nem volt rajtam nyomás, csak egy jót akartam játszani. Így aztán ki tudtam hozni magamból, ami bennem volt, és mint kiderült, ez nem is volt olyan kevés. Pedig lett volna, ami kizökkentsen, a verseny ugyanis egy ötcsillagos szállodában zajlott, ahonnan az utolsó fordulóra el kellett költöznünk, mert esküvő volt. Láttam, hogy ez többeket megzavart, de én végig tudtam koncentrálni, ami szerintem a jó mentális és fizikai felkészülésemnek köszönhető.
– Fizikális felkészülés? Még mindig a sakkról beszélgetünk?
– Igaz, hogy a sakkot nem a fizikai sportágak között szokás emlegetni, de egy 4-5 órás játszma végén már sokat számíthat az állóképesség. Ha a test fáradt, akkor az agy sem olyan friss, márpedig elég egy pillanatnyi kihagyás, egy rosszul meghúzott lépés, és minden összedől, amit addig felépítettünk. Ezért néhány éve a napi átlagosan 2 óra taktikai és elemzői készülés mellett rengeteget mozgok. Az öcsém igazi sportőrült, lecsábított a konditerembe, ahol megtetszettek például az aerobikedzések. De rendszeresen fallabdázunk is, itthon pedig van egy pingpongasztalunk, nemsokára kezdődik is az esti családi bajnokság.
– Ezenkívül mit csinál még, ha nem a sakktábla mellett ül?
– Van egy családi vállalkozásunk, egy kis szálloda Budapesten, ott dolgozom menedzserként. A sakkból, főként női vonalon, nagyon nehéz megélni, kell, hogy legyen egy második munkánk. Szerencsére jól érzem magam abban a szerepben is, de azért biztos lehet benne, hogy 10 év múlva is mint sakkozó adok interjút.
– És addigra talán már nem is Eb-cím lesz a karrierje csúcsa.
– Kiskorom óta álmodom a világbajnoki címről, utánpótlás koromból már van egy, de persze a felnőtt lenne az igazi. Nem mondom, hogy a pályafutásom 29 éve alatt nem gondoltam néha azt, hogy ez örökké csak álom marad, de a mostani Eb-arany lendületet ad a jövő évi vb-re. Egy biztos, oda is csak azért megyek, hogy egy jót játsszak. Egyszer már bejött.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!