Annak ellenére, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem volt ott a dél-afrikai világbajnokságon, elmondhatjuk azt, hogy mi, magyarok nem vallottunk szégyent. Két asszisztensével, Erős Gáborral és Vámos Tiborral Kassai Viktor játékvezető mindenki számára jól működött közre.
– Amikor kimentünk a vb-re, abban reménykedtünk, hogy minimum két találkozón vehetünk részt. Aztán ebből négy lett.
– A négy mérkőzés közül melyik volt a legizgalmasabb?
– Az Egyesült Államok–Ghána találkozó.
– Aki látta ezt a meccset, jól érzékelhette, hogy kondícióban felvette a versenyt a játékosokkal is, sőt mindig „testközelben” volt a történésekkor.
– Mi, játékvezetők is ugyanolyan komolyan készülünk minden találkozóra, mint a labdarúgók. A bí róknak hasonló teljesítményt kell nyújtaniuk, mint a játékosoknak.
– Szeret kártyázni?
– Sejtem, mire céloz: az USA–Ghána meccsen öt sárga lapot osztottam ki. Csak akkor nyúlok ehhez a fegyelmezési eszközhöz, ha nagyon muszáj. De meg kell torolni azokat a szabálytalanságokat, amelyek veszélyeztetik egy másik labdarúgó egészségét.
– Melyik volt a legnyugodtabb mérkőzése a négy közül?
– Lehet, hogy most sokan meglepődnek, de a német–spanyol meccs. Jól emlékszem rá, hogy majdnem 30 percnek kellett eltelnie, mikor először a sípba kellett fújnom. Mind a két csapat, annak ellenére, hogy győzelemre törekedett, igen sportszerűen játszott.
– Visszatérve még a laposztogatáshoz. Volt már olyan esete, hogy ennél többször kellett a zsebébe nyúlnia?
– Nem is egyszer, sőt idehaza volt egy olyan NB I-es mecscsem, amikor 9 vagy 10 lapot osztottam ki.
– Közel egy hónapig volt távol. Sokak szerint karanténban voltak a bírók.
– Mondhatni, el voltunk zárva a külvilágtól, de lehetőségünk nyílt a közös edzésekre, szakmai megbeszélésekre.
– Ha már a szakmai megbeszélést említette, bizony a vébé alatt néhány játékvezetőtársának ítélete felkorbácsolta az indulatokat.
– A játékvezetői testület összeült velünk, több alkalommal is, kiértékelve a meccseket, és bármily meglepő, valóban voltak nagy hibák, de az ítéletek zöme megfelelő volt. Tudom, mindenkit az érdekel, ha a bíró téved. Ha jól vezeti a meccset, akkor azt természetesnek veszi.
– Hasonlattal élve, milyen egy játékvezető szerepe?
– Vegyük úgy, hogy egy kapus a meccsen 10-15 bravúros védést mutat be, ám kap egy óriási potyagólt, ami eldönti a mérkőzés kimenetelét. Így van ez a bíróknál is. 89 percen keresztül hibátlan lehet valaki, de ha az utolsó percben téved, akkor mindenki erről beszél.
– A bírói bakik miatt ismét előtérbe került, hogy változtatni kellene a játékvezetés rendszerén – a videobírótól kezdve a chipes labdáig kerültek elő ötletek. Mi erről a véleménye?
– Semmi a világon nincs bebetonozva, én sem vagyok ellene a változtatásoknak, és a FIFA sem zárkózik el ez elől. Éppen a napokban, Cardiffban ül össze a játékvezetői bizottság, hogy eldöntsék, mire lenne szükség, hogy minimalizálják a tévedések lehetőségét. Többek között arról is szó van, hogy plusz két segédbíróval fogják elősegíteni a „hibátlanság” megvalósítását.
– Szurkolt valakinek?
– Egy bíró soha nem szurkolhat senkinek, mindig semlegesen kell nézni és vezetni a mérkőzéseket. Ha ettől eltér, akkor előfordulhatnak bakik.
– Mennyi pihenőt iktatott be a vb után?
– Nem volt ilyen lehetőség, mert ahogy hazaérkeztem, a magyar játékvezetői bizottság edzőtáborába mentem. A jövő héten megkezdődik az NB I küzdelemsorozata, de még nem tudom, hogy az első fordulóban szóhoz jutok-e vagy sem.
– Sok nemzetközi csatát vezényelt már eddig. Be fog kapcsolódni a BL-meccsek, illetve az Euroliga mérkőzéseinek vezetésébe?
– Bízom benne, hogy az augusztus végi, illetve a szeptemberi meccseken már szóhoz jutunk mind a hárman.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!