Nagy vihart kavart az ötvenegyszeres válogatott Huszti Szabolcs nyílt levele, amit azután írt, hogy a válogatottságáról lemondott. A mostani és a korábbi kapitányok helytelenítik lépését, több játékos kiállt mellette.

 
Huszti Szabolcs

 

HUSZTI egyebek közt azt írta: fura, hogy Hajnal Tamást, akinek eddigi teljesítményét Németországban nagyra értékelik, Vanczák Vilmost, aki évek óta alapember Svájcban, vagy éppen Huszti Szabolcsot, akit minden állomáshelyén megbecsültek, olyanok helyettesítenek, akik a gyengébb színvonalú magyar bajnokságban szerepelnek. Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videotonba, hogy sztenderd válogatott lehessek. Alig vártam, hogy kikerüljek külföldre, és azt tanácsolom minden magyar focistának: amint lehetősége van, igazoljon ki, mert ég és föld a különbség a hazai és a külföldi labdarúgás között… Simán kikaptunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs – a házigazdáknak pedig ziccerei egymás után. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát, és elégedetten értékelünk. Tavaly, amikor oda-vissza felülmúltuk a moldovaiaknál jelentősen nagyobb erőt képviselő Albániát, akkor természetesnek vettük a sikert. Erwin Koemant végig bírálták, most, hogy magyar edzőnk van, most aztán határtalan a türelem. Azt is elmondtam Egervári Sándornak, hogy érdekesnek találom Mezey György szerepét. Amikor hazaértünk Stockholmból, gratulált a Vidi-játékosoknak, majd meglátta Czvitkovics Pétert, tőle azzal búcsúzott: „Magának majd a keddi meccs után”. Aztán Peti valamiért kezdőként kapott helyet a gárdában úgy, hogy az azt megelőző két meccsen még a keretbe sem került. Angliában azzal indokolta kihagyását a kapitány, hogy nála az értékrend számít, és abban Hajnal és Huszti előrébb áll. Állt – ezt már én mondom… Amikor ezt felhoztam, Sanyi bácsi azt mondta, ez csak véletlen egybeesés. Arra viszont szerintem nincs magyarázat, hogy amikor én otthagytam a válogatottat, féléves büntetést szabott ki rám a szövetség, Gera Zolit pedig nagy csinnadrattával hívta vissza az MLSZ – miután csapatkapitányként otthagyta Dániában a társaságot. Az MLSZ tiszteletben tartja Huszti döntését, ugyanakkor jelezte, hogy az Egervári Sándor szövetségi kapitány által megkezdett szakmai munka továbbra is maximálisan élvezi a bizalmat. Gera Zoltán csapatkapitány a pepsifoci. hu internetes oldalon vezetett blogjában sajnálatát fejezte ki a fejlemények miatt, de azt nem kommentálta. Csakúgy, mint Hajnal Tamás. EGERVÁRI SÁNDOR szövetségi kapitány szerint Huszti Szabolcsot valószínűleg a szakmai hiúsága vezette, amikor nehezményezve, hogy nem kap elég szerepet kezdőként, lemondta a válogatottságot, majd nyílt levélben is leírta sérelmeit. A kapitányt alaposan meglepték a történtek. – A szakmai hiúság valószínűleg az egyik ok, mivel nem őt jelöltük a kezdőcsapatba az előző mérkőzéseken, bár hozzátenném, hogy a négyszemközti beszélgetésünkön én megerősítettem a Szabolcsot abban, hogy nekünk nagyon nagy szükségünk van rá. Ma két nagyszerű baloldali középpályása van a magyar labdarúgásnak, most Dzsudzsák Balázsnak szavaztam bizalmat. A tréner ugyanakkor elárulta, hogy az újoncok, vagy épp eddig kevesebb szerepet kapók beépítése nem zajlott gördülékenyen, mivel a kispadra szorulók közül volt, aki nem nézte jó szemmel az érkezésüket. – Azt elvárom minden rutinos játékostól, hogy a fiatalok beépítését segítsék, és ne ellenezzék – tette hozzá a kapitány. Amikor új játékosok érkeznek egy keretbe, az átmeneti feszültségekkel jár, de remélem, hogy a jelenlegi, átmeneti probléma néhány hónapon belül letisztul és mindenki tudni fogja a helyét, a szerepét, a feladatát. „Teljes mértékben egyetértek Szabolccsal, ha egy olyan játékos, akit ennyire foglalkoztat a válogatott, ilyeneket ír, annak oka kell, hogy legyen” – nyilatkozta JUHÁSZ ROLAND a Nemzeti Sportnak. „Nem lepődöm meg a döntésén, régóta gondolkodott már ezen, a Moldova elleni mérkőzéstől függetlenül. Tisztelem az őszinteségét. Engem is bántana, ha korábban fél évre eltiltottak volna, míg az ugyanígy cselekvő társam sokkal enyhébb büntetést kap. Nem tudom, én hogy reagáltam volna, mindenesetre nem szabad átsiklanunk a problémák felett ahhoz, hogy javuljon a magyar labdarúgás, őszinte emberek kellenek”. Király Gábor válogatott kapus szerint Egervári Sándor szövetségi kapitány nem bántotta meg Huszti Szabolcsot. Úgy érzi, szereptévesztés egy játékostól az, ha az összeállítást véleményezi, Huszti levele pedig szerinte elsősorban nem a válogatottról, hanem a játékos frusztráltságáról szól. Várhidi Péter, a válogatott korábbi kapitánya szerint Huszti nem tudja elfogadni, hogy nem róla szól a válogatott. A moldovai meccs után kipattant ügy nem az első hasonló lépés a játékostól, aki a 2007. júniusi, Görögország elleni Eb-selejtező előtt elhagyta a válogatott edzőtáborát, majd az MLSZ azon év december 31-ig eltiltotta a játékost. Akkori kapitánya, Várhidi Péter a Sport Tv Zuhanyhíradó című műsorában mondta el véleményét Huszti kifakadásáról, kiemelve, hogy a futballista ugyanazt a hibát követi el, mint évekkel ezelőtt. A korábbi szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán szerint Huszti nyílt levele nem volt túl elegáns. – Elolvastam Huszti nyilatkozatát, ilyet nem küldhet egy játékos! Nem háború van, nem kell mindenkit megtámadni. Akkor döntött volna jól, ha odamegy Egervári Sándorhoz, és azt mondja, hogy nem akarok egyelőre jönni a válogatotthoz, meg kell erősíteni a helyemet a klubcsapatomban” – mondta Mészöly. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!