Interjú Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal

Közhelynek számít, hogy ha a főpróba nem sikerül, akkor majd az előadás príma lesz. Sokan most abban bízunk, hogy a luxemburgi kínkeserves egygólos győzelem után kedden, San Marinóban az Eb-selejtezőn már másként játszik a magyar válogatott. A luxemburgi találkozót követően beszéltünk telefonon Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal, aki azt mondta, hogy voltak pozitív és kevésbé jó pillanatok, de mivel a felkészülést jól szolgálta ez a találkozó, nem elkeseredett.

– Luxemburgot nem jegyzik magasan a „futballtőzsdén”.

– Ez igaz, de ma már egyetlen csapat ellen sem lehet kimenni úgy, hogy biztos a siker. Ezt bizonyítja mostani vendéglátónknak a románok, a szlovákok és a franciák ellen mutatott produkciója is.

– Újranézték a San Marinó-iak elleni sikeres meccs – (8-0) – videofelvételét?

– Természetesen többször is megnézte a csapat. Arra számítunk, hogy ugyanaz a csapat vár minket San Marinóban, mint amelyik Magyarországon szerepelt. Természetesen nem szabad kiindulni a nagy arányú győzelmünkből, hanem minden pillanatban koncentrálni kell a pályán.

– Lesz-e változás a luxemburgi csapathoz képest San Marinóban?

– Természetesen lesznek változások, de a válogatottat közvetlenül a mérkőzés előtt fogom kijelölni.

– Jelenleg is edzőtáborban vannak?

– A hazajövetel után vasárnap délig adtam kimenőt a játékosoknak, utána edzést tartunk, és hétfőn repülünk el a válogatott meccsre.

– Az elmúlt időben több külföldön szereplő labdarúgó jelezte, úgy érzi, tudása alapján helye a lenne a válogatottban.

– Ezt örömtelinek veszem. Azt jelenti, hogy felértékelődött a válogatottság, és talán ez még jobb játékra buzdítja a többieket is. Egyébként meg kell jegyezzem, a válogatottság nem jelentkezés, hanem behívás alapján történik.

– Többen is érdeklődtek az iránt, hogy a belga bajnokcsapat, a Genk csapatkapitánya, Tőzsér Dániel miért nincs a válogatott keretben. Figyeli őt?

– Természetesen nemcsak Tőzsért, akit személyesen láttam szerepelni, a többieket is figyelemmel kísérem, mert szüksége van jó játékosokra a nemzeti csapatnak.

– Az egyiptomi utánpótlás-vb-n, ahol a magyar fiatalok a bronzéremmel megmutatták, mire képesek, ön ült a kispadon. Akkor sokan úgy gondolták, hogy a fiatal játékosok hamarosan befutnak nemcsak itthon, hanem külföldön is. Sajnos nem így történt. Mi lehet az oka?

– Ezt hosszabban kellene elemezni. De az a véleményem, hogy körültekintőbben kellene őket menedzselni, és a játékosoknak sem kellene ripsz-ropsz az első csapathoz kiszerződniük külföldre, tehát mindenki részéről nagyobb odafigyelés kellene.

 

Vereséggel folytatta szereplését a Touloni Ifjúsági Fesztiválon a Róth Antal vezette magyar U21-es labdarugó-válogatott, amely a B csoportban 2-0-ra kikapott Mexikó korosztályos csapatától. A magyarok egy győzelemmel és egy vereséggel állnak két találkozó után, az utolsó csoportmeccset a házigazda Francia­ország ellen játsszák hétfőn.

 

 

Európa-bajnoki selejtezők:

Anglia–Svájc 2-2
Oroszország–Örményország 3-1
Lettország–Izrael 1-2
Moldova–Svédország 1-4
Finnország–San Marino 1-0
Olaszország–Észtország 3-0
Szlovénia–Feröer-szigetek 2-0
Franciaország–Fehéroroszország 1-1
Kazahsztán–Azerbajdzsán 2-1
Ausztria–Németország 1-2
Belgium–Törökország 1-1 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!