„Gyere-gyere” – a jojó szó állítólag a Fülöp-szigeteken konkrétan ezt jelenti, és nem véletlenül. A cél az, ugyebár, hogy a kipörgő jojó visszajöjjön a kezünkbe. Nem kell ezt nagyon magyarázni, a gyakorlat azonban azt mutatja, bármennyire is egyszerűnek tűnik a dolog, valójában bitang nehéz sportról van szó.
Szóval a jojó sport? Mi más lenne – még világbajnokságot is rendeznek, ez pedig már jelent valamit… Az pedig már számunkra örömhír, hogy idén magyar lett a világbajnok: Karancz János személyében – immár hivatalosan – a legjobb jojós is hazánkból származik. Legalábbis a következő bajnokságig.
Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogyan lesz valakiből ennyire kiváló jojós. Egy másik, hasonlóan sikeres sportembert kerestünk fel, aki viszont már visszavonult a nemzetközi karriertől, és inkább az utánpótlás kinevelésén fáradozik. Grőger Nándor 22 éves, másodéves egyetemista, filmszakos. És igen, már visszavonult a versenyek világától. Két Európa-bajnokságot már megnyert, mostanában már nem a csúcsok meghódítása, inkább a tanítás érdekli. Velem is tett egy próbát, amíg faggattam, megpróbálta megtanítani az alapokat. Állítólag egy gyerek 5 perc alatt el tudja sajátítani a legegyszerűbb trükköket. Onnan viszont már nincs megállás: akit egyszer elkap a láz, az nehezen hagyja abba a jojózást. Ezt egyébként én magam is látom – a körülöttem álldogáló fiatalok szeme körbe-körbe jár, míg a kezük (néha úgy érzem, teljesen öntudatlanul) bonyolultabbnál bonyolultabb alakzatokba tekeri a zsinórt, míg a jojó csak pörög és pörög… Hogy mitől lesz valakiből igazi profi? Én a magam részéről félórányi kemény gyakorlás után látom Nándor szemében a lemondást: személyemben nem köszönthetünk néhány év múlva semmilyen bajnokot. Mint kiderült, ez amúgy sem túl általános jelenség: a jojó inkább a fiúk sportja, a lányok a nemzetközi versenyeken is csak az utóbbi időben jelentek meg. Nálunk a nagyjából 60 főnyi, aktív versenyző közt alig hárman akadnak.
Visszatérve rám: hiába értem én a józan eszemmel, hogy hogyan kell az alapszintűnél is egyszerűbb trükköt (ha valakit érdekel, hintának hívják) megcsinálni, kemény percek telnek el, amíg képes vagyok egyáltalán a mozdulatsor felét reprodukálni. És azt se tökéletesen… Viszont térden vágom magam, nem is egyszer, a zsinóron pedig kétpercenként kötődik egy csomó véletlenül, igazán nem értem, hogy történhetett. Mentségemre legyen szólva, hogy közben szinte le se tudom venni a szemem a többiekről, akik tényleg olyan dolgokat művelnek a jojóval, amit nem is értek. Főleg azért, mert az agyam sem olyan gyors, hogy felfogja a látottakat.
Szóval hogy lesz valakiből a jojósport szerelmese? Nándor például zsonglőr barátai körében találkozott először a kis szerkezettel. Meglátta, megszerette. Nyolc évvel ezelőtt még nagyjából ugyanazon a szinten volt, ahol én. Nagyjából öt percig – teszem hozzá magamban. Utána viszont, szorgos munkájának köszönhetően odáig jutott, hogy mára kétszeres bajnok. Mi kell ehhez? Először is egy jojó, ami – ha kezdők vagyunk – nem is nagy befektetés, 3-4 ezer forintért már lehet olyan jó minőségű darabot kapni, amivel el lehet kezdeni a gyakorlást. Később persze jönnek majd a jobb darabok, meséli. Csak neki van körülbelül 150 darab otthon, s egyiktől sem válna meg szívesen.
A trükköket akár otthon is el lehet sajátítani. Rengeteg videó kering az interneten, ami alapján gyakorolni lehet. Türelem, szorgalom és jó koncentrációs készség: körülbelül erre van szükség ahhoz, hogy valaki kiváló jojós legyen. Meg persze állóképesség. Nándor régebben egy-egy verseny előtt akár 5 órát is gyakorolt naponta. Én öt perc alatt elfáradok fejben, pedig tulajdonképpen nem is csinálok semmit, csak igyekszem elkapni a jojót és nem arcon vágni magam vele. Egy versenyen viszont még ennél is jobban kell figyelni.
Három perc áll a versenyzők rendelkezésére: ennyi idő alatt kell minél trükkösebb, látványosabb programot bemutatniuk, zenére. Nem véletlen, hogy egy-egy ilyen verseny előtt a tervezés és a gyakorlás akár 3-4 hónapot is igénybe vehet.
Nándor már csak arra koncentrál, hogy a gyerekeket megismertesse a jojózás szépségeivel. Társaival bemutatókat tartanak, iskolákba járnak el, hogy megtanítsák a fiatalokat a különleges mozdulatokra. Már nem ők kopogtatnak az ajtón, rengetegen keresik és hívják őket. Főleg akkor, amikor olyan sikereket érünk el ebben a sportágban, mint nemrég. Egy világbajnok mindig vonzza a fiatalokat, most sincs ez másként. Ráadásul a szülők is örülnek neki, ha a gyerek jojózni kezd – nem is túl helyigényes sport, a felszereléssel sem kell sokat bajlódni, nagy sérülések nincsenek. Viszont javul a koncentrációs készség, a kézügyesség és a gyerekek is jó hangulatú közösségben vannak.
Nekem ugyan mindez másfél óra alatt nem sikerül, de azért a délután végére valami hintaszerűséget tudok reprodukálni, a következő trükköt (ennek lift a neve) viszont már akkor feladom, amikor még el se kezdem. Nem mintha nem babonázott volna meg a dolog. De mivel ez egy otthoni sport, valószínűleg legközelebb nem a sok kis, tehetséges gyerek mellett fogok gyakorolni, ha a kezembe akad egy jojó, hanem inkább a szobám magányában. Bár ott félő, hogy kilövöm a vázát vagy az ablaküveget. Tehát nem árt óvatosnak lenni!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!