Overdose kedden fut a Royal Ascoton, a világ egyik legrangosabb versenyén, amelyen az angol királyi család is mindig képviselteti magát. A mén társtulajdonosa, Mikóczi Zoltán a VH-nak elmondta, az előző, májusi angliai verseny nem úgy sikeredett, ahogy azt remélték, de bízik abban, hogy Overdose-nak jobban megy majd a jövő héten.

 
Dózi

– Hogyan értékeli az első angliai futamot?

– Végigbeszéltük, és megnéztük felvételről is többször, és sajnos váratlan körülmények is befolyásolták Overdose akkori futását. Egyrészt a start nem úgy sikerült, ahogy reméltük, másrészt meglökték a rajt után, majd a mögötte futó ló lerúgta Overdose egyik hátsó patkóját. Nem is beszélve arról, hogy Dózinak nem fekszik a kemény pálya.

– Mi várható Ascotban?

– Itt sima, egyenes pálya van, amelynek szintén igen kemény a talaja, de bízunk benne, hogy az eső tán feláztatja, és ebben az esetben biztos, hogy Overdose jobban fogja szedni mind a négy lábát.

– Hányan lesznek ott a startnál?

– Óriási volt az érdeklődés, és igen sokan neveztek előzetesen az ezerméteres távra. Eredetileg 59-en jelezték, hogy akarják indítani a lovukat, ezt követően egy felmérés nyomán 35 ló maradt, és a héten volt még egy létszámcsökkentés. Most 21 indulónál tartunk. Nagyságát tekintve azonban így is majdhogynem ménesszerű mezőny várható.

– Hogyan tudnak egyszerre ennyien versenyezni ezen a pályán?

– Az ascoti a legszélesebb pályák egyike a világon, 28 ló indulhat, ha mindenkit elengednek, de úgy vélem, ezt a számot csökkenteni fogják.

– Az ascoti versenyen a belépéshez igencsak előkelő öltözet szükséges.

– Aki bemehet a jártatóba, annak kötelező a zsakett és a cilinder. A lelátón pedig csak hemzsegnek a kalapköltemények. Nekem is megvan a cilinderem, és remélem, hogy a verseny után büszkén emelhetem meg a „kalapomat”!

– A nemzetközi sajtóban egyöntetű vélemény volt, hogy ilyen vereség minden lónak – és tulajdonosának – a pályafutásába belefér.

– Sajnos Angliába jövet akadtak nehézségeink, nem volt sikeres az akklimatizációnk, és igen hosszú volt az út Magyarországról. Én vezettem az autót, és be kell valljam, két napig szinte nem voltam magamnál, annyira elfáradtam. Most már volt időnk az akklimatizálásra és remélem, ennek meglesz az eredménye.

– Milyen eredményre számít?

– Overdose-t még mindig a legjobbak között jegyzik Európában, és a kontinens legjobb sprinterei ott lesznek az ezerméteres versenyben. Bízom benne, ha a startja jól sikerül, s fel tudja venni azt a ritmust, amit korábban, akkor… Egyébként ismét Suborics lovagolja Dózit.

 

 

Nőtt Overdose esélye

Pénteki információk szerint az angol bukmékerek átlagosan tizenhárom és fél oddsot adnak a magyar ló sikeréért, de természetesen nem mindegyik fogadóiroda értékeli azonosan az esélyeket. Van, aki egy a tízhez, de akad olyan is, aki egy a tizenhathoz adja a magyar mén győzelmét. Ami érdekes, hogy nemcsak a bukmékereknél, hanem az angol lósport kedvelőinél is nőtt Dózi respektje, akik a fogadóirodákkal ellentétben úgy látják: nagy az esély a végső sikerre. Persze ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, mert mindezt egy internetes felmérés alapján hozták nyilvánosságra.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!