A magyar idegenlégiós focisták többsége a pálya helyett a kispadon tölti ideje nagyobb részét csapatuk mérkőzésén. Olaszországban és Hollandiában jutnak a legtöbb lehetőséghez, Oroszországban koptatják legtovább a kispadot.

 
Vége a mainzi menetelésnek

 Négy olyan magyar labdarúgó van az angol Premier League-ben, aki az első csapat keretéhez tartozik. Gera Zoltán az elmúlt idényben olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amit már sokan, régóta vártak tőle. A Fulham az előző idényben erős középcsapatként, a 12. helyen végzett, de a második számú európai kupában Geráék csaknem a magasba emelhették a trófeát.  Gera a döntőt is végigjátszotta, a mérkőzés legjobbjának választották. Idén is ő lehetne a Fulham egyik nyerőembere, az új edzőnél mégis a kispadra szorult. Az őszi szezonban eddig négy PL-meccsen összesen 144 percet játszott, gólt nem szerzett. Kurucz Péter a West Ham United, Bogdán Ádám a Bolton Wanderers második számú kapusa, mindketten még csak huszonkét évesek. Utóbbi az Arsenal elleni 4:1-es vereség alkalmával végig védte a múlt heti bajnoki mérkőzést. A negyedik játékos Kádár Tamás, a „szarkák” védője. Az elmúlt idényben kevés lehetőséget kapott, sérülések is hátráltatták. A Newcastle játékosa idén még nem lépett pályára bajnokin, de az Accrington Stanley elleni ligakupameccsen kilencven percet kapott. Erős Gábor, a bolgár Lokomotiv Plovdiv középpályása az elmúlt hónapban hat mérkőzésen összesen kilencvenhét percet töltött a pályán, négyszáznegyvenhármat a kispadon.

A múlt héten jegyezte első gólját. A negatív rekorder azonban a válogatottságát is lemondó Huszti Szabolcs, aki a Zenit előző tizenkét tétmeccsén összesen alig egy félidőnyit focizott. Gaál Miklós is szenved Oroszországban. Az Amkar Perm bekkje kiszorult a csapatból és az legutóbbi öt bajnoki közül csak a múlt héten volt kezdő. Kelbert Roland, az osztrák TSV Hartberg védője tizenegy mérkőzés alatt csupán kétszer léphetett pályára. Waltner Róbert hiába nyújtott kiemelkedő teljesítményt az előző szezonban, az elmúlt hét bajnoki meccsen nem talált be. Az osztrák SV Mattersburg támadója az elmúlt hónapban átlagosan fél órát töltött a pályán, az előző fordulóban negyed órát kapott. Az országhatáron kívül csapatot váltó magyar focisták többsége roszszul igazolt, nagy részüket alacsonyabb osztályú együttesnek adták kölcsön. Az Olaszországban játszók közül Szatmári Loránd és Tamási Zsolt így legalább játéklehetőséghez jutottak. Filkor Attila az előző fordulóban mutatkozott be a Livornóban. A középpályás a kezdőcsapat tagja volt, egy sárgát gyűjtött be, és a 85. percben lecserélték. Huszti Szabolcs nehezményezte, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány meccshiány címén nem játszatta eleget a válogatottban. Husztit zavarja, hogy a kapitány nem következetes, hiszen több társánál nem veszi figyelembe a klubcsapatában eltöltött játékperceket. A kép vegyes. A Moldova elleni kezdő tizenegyünk játékosai a következő statisztiákkal kerültek be a csapatba. Király Gábor minden tétmeccsét végig védte az 1860 Münchenben. Lipták és Elek stabil kezdők a Videotonban. Lázár válogatott szereplése még a fehérvári szurkolókat is meglepte, ám ő is alapember a Vidiben. Juhász nyolc meccsét végigjátszotta az Anderlechtben, közte négy BL-szerepléssel. A DVSC–TEVA védője, Laczkó idén minden mérkőzésén végig a pályán volt. A szintén debreceni Czvitkovics négy bajnokiján háromszáz percet játszott. Gera alig egy mérkőzésnyit focizott össze a Fulhammel az elmúlt négy angol bajnoki fordulóban. Koman az idén hetvenhárom percet kapott a Sampdoriában, két mérkőzésen (csütörtökön az Európa Ligában végig játszott. Dzsudzsák az elmúlt öt találkozóját játszotta végig a PSV-ben, míg a Moldova elleni első gólunkat jegyző Rudolf tizenegy percet töltött a pályán a Genoa színeiben.

 Kispados légiós válogatottunk

Ebben a szezonban még nem léptek pályára csapatukban: Bardi Gábor (APOP Kinirasz Pejiasz), Dárdai Pál (Hertha BSC), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Halmosi Péter (Hull City), Kovácsik Ádám (Reggina), Köteles László (RC Genk), Kurucz Péter (West Ham United), Lőw Zsolt (FSV Mainz), Megyeri Balázs (Olympiakosz), Nagy Zoltán (Doxa Katokopiasz), Németh Krisztián (Olympiakosz), Orosz Márk (Cavese), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Róth Ferenc (Bohemians 1905), Sáfár Szabolcs (FK Austria Wien), Vadócz Krisztián (CA Osasuna), Vági András (FC Aarau).

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!