Sport vagy show? Mutatványosok gálája vagy fizikai teljesítmény? Milliók rajonganak érte, és vannak, akik csak nevetnek rajta, de tény: az arénák hetente háromszor is megtelnek, mert az emberek látni akarják. Ez a wrestling, vagy más néven a birkózás, s bár úgy is ismerjük, hogy pankráció, de mégsem az. Akkor mi is?

 
 
 

Itt aztán minden van, amitől a közönség lázba jön: véres dráma és abszurd humor. Kigyúrt, izmos, meglehetősen fura ruhába bújt emberek dobálják egymást a ringben. Dőlnek, zuhannak, puffannak, ütik, fojtják, feszítik egymást – mintha vérre menne, és néha folyik is –, a küzdelem végén pedig állva tapsol a közönség, ujjong, és úgy érzi, szórakozott a pénzéért.

Tény: elsőre furcsának tűnik. Különösen azoknak, akik hozzászoktak az ökölvívás, a birkózás hangulatához és szabályaihoz, kijárnak harcművészeti gálákra, K1-re, MMA-ra, olyan meccsekre, ahol – többek között – a kiütés reményében ütik és rúgják egymást a sportolók. A wrestling ehhez képest olyannak látszik, mintha megelevenedett képregényhősök lépnének szorítóba. Izmosak vagy pocakosak, de mégis hihetetlen erővel és lendülettel, komoly technikai tudással dobálják át egymást a ringen. De hogy ez több mint sport, az szinte biztos. Ez már maga a szórakoztatás művészete.

Turger Dávid, a Hungarian Championship Wrestling (HCW) elnöke azt mondja, hogy akkor határozhatjuk meg legtisztábban a wrestling lényegét, ha olyan összetett szórakoztatási formának tekintjük, amelynek lényege az érzelmi manipuláció. Vagyis azt kell elérni, hogy a közönség tomboljon. S bár a legtöbben tudják, hogy mindez csak játék, amit felnőttek űznek, nagyon is komolyan kell venni. Akik a ringbe lépnek, azok lehet, hogy egykor sportoltak, akár nemzetközi szinten is, de a kötelek között már nem sportolók, hanem előadók. S csak azért nem előadóművészek, jegyzi meg Dávid, mert a művész szó hencegésnek tűnne.

Miközben nem sok ember akad, aki bevállalná azokat a trükköket, fogásokat és dobásokat, amelyektől a közönség megőrül. Merthogy ez komoly tudást feltételez, ez kőkemény fizikai meló. Az edzéseken az előadók nem csupán súlyokat emelgetnek – bár az erő erősen ajánlott –, hanem betanulják a show elemeit. Itt minden mondatnak és mozdulatnak értelme és helye van. A bevonulástól a levonulásig. Pontos, forgatókönyv szerint megírt, előre megkoreografált történetekről van szó, amelyeket a közönség olykor egy éven át követ és figyel, akár egy jól szerkesztett akció-szappanoperát. Jó és rossz küzdelme ez, amelyben fontos szerep jut az előadóknak (pankrátoroknak), akik elmélyülve karaktereik lényegében, tudatosan és következetesen viszik végig jellemfejlődésüket – a felemelkedésig vagy a bukásig. Amit a ringben tesznek, soha nem lehet céltalan. S amitől igazán emberivé válik: ahogyan az életben is, a jó itt sem hófehér, és a rossz sem fekete – a lényeg az árnyalatokban rejlik.

S bár a wrestling az Amerikai Egyesült Államokban hódít a legjobban, hetente háromszor-ötször is megtölti az arénákat, ott már nem is wrestlerek (birkózók), hanem szupersztárok lépnek a ringbe – négy éve már Magyarországon is egyre nagyobb a szurkolótábora. Persze, szemben a kinti nagyokkal (Hulk Hogan, John Cena, The Rock), akik évente akár százmillió dollárt is keresnek egymás dobálásával, és a legjobbakat még a hollywoodi filmgyár is felszippantja, ebből itthon nem lehet megélni. Mindenkinek becsületes polgári foglalkozása van (szakács, vágó, fogorvos, színész, ételkihordó, munkavállalási tanácsadó), szabadidejében viszont gyúr, fut és edzésre jár, ahol azt is megtanulja, mikor kell a kamerába nézni, és milyen mozdulatokkal tudja a leglátványosabban eldobni úgy az ellenfelét, hogy az a legkevésbé okozzon sérülést.

A tudás azonban önmagában nem elegendő. A show attól lesz élő, ha a történet hihető. Perutek János, aki a wrestling egyik magyarországi meghonosítójának számít, Vörös Csabával kilenc éve közvetíti az amerikai birkózást (Wrestling Mania) az Eurosporton. Azt mondja, itt minden arról szól, milyen sztorit írtak meg a forgatókönyvírók, és ellentétben a közhiedelemmel, a ringbe lépők sem mindig tudják, ki lesz a győztes, ezt majd a bíró közli velük, a történet menetét olykor egyidőben az eseményekkel írják, alakítják. Turger Dávid is ezt tartja a wrestling legfontosabb elemének. Az amúgy maga is, Renegade néven, birkózó elnök szerint az egyik legnagyobb magyar sikert akkor érték el, amikor olyan műsorral léptek színre, amitől a közönség szinte megvadult.

Kitalálták, hogy néhány külföldi gonosz (holland, orosz, francia, arab) meg akarja teremteni a magyarok nélküli Új Magyarországot. A közönség egyemberként tombolt azért, hogy a magyarok megvédjék a hazájukat. Ennél nagyobb sokkot csak akkor tapasztalt, amikor az arab férfi birkózó (Zafar Ameen) kegyetlen módon elbánt a szőke lányokkal (Valerie, Audrey Bride), mutatva, mire képesek a férfiak, amikor nőket bántalmaznak. Merthogy a birkózás komoly társadalmi problémákkal is foglalkozik, a cél nem a politikai korrektség bemutatása. Ettől életszerű. Viszont soha nem tapasztalták azt, hogy bármi rossz átragadna a közönségre, sőt: az emberek értik és érzik az iróniát, különbséget tudnak tenni jó és rossz között, elfogadóbbak a művészet iránt, de a forgatókönyveket azért úgy írják meg, hogy a nézők mindig kapjanak némi feloldást, főként a humor eszközével, amikor már túlságosan feszültté válna a hangulat.

John Cena, a wrestling szupersztárja is fellép a WWE LIVE-gálán, április 16-án a Budapest Sportarénában.

 

Túl a csillogáson
Az USA-ban is feltűnt már, hogy sok pankrátor visszavonulása után öngyilkos lesz. Ennek az az oka, magyarázza Turger Dávid, hogy egy-egy birkózó olyannyira beleéli magát a szerepébe, hogy visszavonulása után nem találja a helyét. Az alkohol és a drog, a testben felhalmozódó méreganyag elemészti őket. Tony Atlas példája jól mutatja, mi játszódik le a birkózókban. A ma hatvanéves sportoló fényes pályafutás után vonult vissza, de ma is naponta kétszer lejár a terembe gyúrni. Amikor megkérdezték tőle, miért, ennyit felelt: mert csak ez maradt.

 

Pankráció vagy wrestling?  
Papp Valér, a Magyar Grappling és Pankráció Szakági Szövetség elnöke szerint nem szerencsés, hogy a wrestlerek a pankráció nevet használják. A pankráció ugyanis a görög birkózásra utal, a wrestlerek pedig olyanok, mint a cirkuszi szórakoztatók. Turger Dávid, a HCW elnöke szerint idő kell ahhoz, hogy a közönség szét tudja választani a wrestlereket a pankrátoroktól – ők is ezért használták kezdetekkor a magyar prowrestling nevet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!