Egervári Sándor a jövő hét szerdán, Dubaiban hetedszer vezényli a magyar labdarúgó-válogatottat szövetségi kapitányként. A találkozón Azer bajdzsánnal mérik össze tudásukat a mieink. És még egy hetes szám, ami a meccset illeti: a 30 fölött járó Tököli Attila, a Kecskemét játékosa hét évvel ezelőtt szerepelt utoljára a nemzeti csapatban.
A kapitánynak gondjai vannak, mert az egyik alapembernek számító játékos, Szalai Ádám súlyos térdszalagsérülést szenvedett, így ebben a szezonban nem számíthat már rá. Rossz hír az is, hogy Kádár Tamás szintén kidőlt a sorból, de az ő sérülése nem annyira súlyos, mint Szalaié.
– Mennyiben változtatja meg a taktikát Szalai sérülése?
Egervári Sándor: Ádám bebizonyította az elmúlt mérkőzéseken, hogy igen gólerős játékos. A helyére behívott Tököli Attilát jól ismerem, mert hosszú ideig klubcsapatnál voltam az edzője, és jól érzi ő is a kaput.
– Nem túl korai ez a válogatott meccs, hiszen a magyar játékosok zöme még nem játszott tétmeccset idén, kivéve azokat, akik külföldön szerepelnek.
Egervári Sándor: Muszáj a válogatottnak játszania, mert a mostani csapat zöme nyolc alkalomnál többször még nem húzta fel a címeres mezt. Kell a rutin. Ugyanakkor évtizedek óta gondja a magyar labdarúgásnak, hogy túl hosszú a téli szünet, és nehéz visszazökkenni a ritmusba.
– Azokra számít, akik külföldön játszanak. Figyeli őket?
Egervári Sándor: Korábban több alkalommal is megnéztem őket, de most erre nem volt lehetőség. Az a baj, hogy jelöltjeink közül többen nem számítanak alapembernek a klubcsapatukban, és sokszor még csereként sem jutnak szóhoz.
– Mit tud az azeriekről?
Egervári Sándor: Nem lebecsülendő ellenfél. A világbajnok német Berti Vogts a kapitányuk, akinek az irányításával megverték a török válogatottat, ez bizony nem kis fegyvertény. Egyébként van róluk DVD-m, amit többször megnéztem kollégáimmal együtt.
– Mit vár?
Egervári Sándor: Hogy a csapat azt nyújtsa, amit az elmúlt meccseken. A fiúk együtt vannak, ezt le lehetett mérni az Eb-selejtezőkön, és bízom benne, hogy az a győzni akarás, amit ott mutattak, most is hasonló lesz, mert amint említettem, az azeri csapat nem lebecsülendő.
– Miért éppen Dubaiban játszunk?
Egervári Sándor: Mert ideálisak a körülmények az időjárás is megfelelő, erről barátom, Hajdu János informált, aki az Emirátusok kézilabda-válogatottjának szövetségi kapitánya.
– Igencsak rövid a felkészülési lehetőség a tavaszi folytatásra, hiszen március 25-én már idehaza fogadjuk a csoportelső Hollandia válogatottját, amely meghatározója a mai nemzetközi labdarúgóéletnek.
Egervári Sándor: Ez így igaz, és bízom abban, hogy még egyszer nem fogunk beleszaladni sem itthon, sem odakint egy olyan mérkőzésbe, mint amilyen a vb előtt volt Hollandiában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!