Várhidi Péter soha nem fogja elfelejteni, mi több: nehéz teherként cipeli magával azt a 2008-as 8-0-s vereséget, amelyet az U21-es válogatott Eb-selejtező mérkőzésen a szerbektől szenvedtünk el. Várhidi volt a csapat szakvezetője. Amióta kibukott a bundaügy, sokan érdeklődtek tőle is afelől, hogy mi történhetett azon a meccsen.
A neves edző a VH-nak elmondta: a mérkőzés folyamán érezte, hogy valami nem stimmel, de azt nem gondolta volna, hogy ez a meccs is bekerül azok közé, amelyeket vizsgálni fognak. Egy évvel később tudta meg, hogy egyik játékosát telefonon megkeresték, aki bevallása szerint azonnal letette a kagylót, de nem jelentette a dolgot. Majd Várhidi megemlítette, hogy ez a mérkőzés nagyban befolyásolta későbbi pályafutását, mert csak pár nappal a találkozó előtt kérték fel, hogy irányítsa a fiatalokat ezen a találkozón, mivel megbízása az olimpiai válogatott felkészítésére szólt. Ám e súlyos vereség miatt azonnal szerződést bontott vele az MLSZ, és nemhogy az olimpiai csapatot nem vezette, de egyenesen állás nélkül maradt. Amennyiben kiderül, hogy ez a mérkőzés is a bundagyanús meccsek közé tartozott, Várhidi ügyvéddel konzultál majd, hogy milyen lépéseket tehet. Amint hallotta, több klub is azon gondolkozik, hogy mind anyagi, mind erkölcsi káruk miatt adott esetben perre fognak menni. De ő csak abban az esetben folyamodik hasonló lépéshez, ha fehéren-feketén kiderül, hogy „sanda” volt ez a 8-0-s mérkőzés.
„Nem lesz könnyű dolga Várhidi Péternek, ha valóban perben gondolkodik. Nagyon nehéz ugyanis bizonyítani, hogy mi lett volna – az egyelőre még csak gyanúként felmerülő – bundázás nélkül a mérkőzés eredménye, illetve aszerint hogyan alakul a szövetségi kapitány sorsa” – mondta lapunknak dr. Strasser Tibor. Az ügyvéd szerint még ennél is kevesebb esélyese van bármiféle kártérítésre azoknak, akik a különböző fogadóirodákban tették meg, és bukták el tétjeiket a manipulált meccsekre. A Szerencsejáték Zrt. például szabályzatában leírja: „az SzZrt. kizárja a fogadó minden olyan káráért való felelősséget, amely harmadik személy által elkövetett bármely cselekmény, vis maior vagy egyéb, az SzZrt.-nek fel nem róható okból következik be”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!