Kovács Zsófia dunaújvárosi tornász ezüstérmet nyert egyéni összetettben a kolozsvári Európa-bajnokságon. A sportág történetében magyar női versenyző ilyen jó eredményt még nem ért el. A Dunaferr SE 17 éves versenyzője az ugrás, a felemás korlát és a gerenda után is vezetett, de a legalacsonyabb pontszámot éppen az utolsó gyakorlatára, talajon kapta, és az utolsó pillanatban brit riválisa egy erősebb gyakorlattal megelőzte.

 
 

– Sportos családból származik, édesapja és a bátyja focizik, de önnél honnan ered a sportágválasztás?

– Dunaújvárosban vannak „ovis” válogatások, én is onnan indultam. Egyből megszerettem a tornát és hatéves koromtól tornászom.

– A városban jó hagyományai vannak ennek a sportágnak, az egykori kiváló dunaújvárosi tornászról, Kovács Péterről szaltót is elneveztek. Van utánpótlás?

– Igen, vannak nagyon ügyes kicsi tornászaink is.

– A magyarok inkább a szerenkénti döntőkben jeleskedtek eddig a világversenyeken. Melyik a kedvenc szere?

– A felemás korlátot szeretem a legjobban.

– A riói olimpián a magyar csapat tagja volt, de nem sikerült bekerülnie az egyéni összetett döntőjébe, akkor a magyarok mumusáról, a gerendáról leesett.

– Sajnos igen, egyébként a legnagyobb pontokat ott is a felemás korláton kaptam. Az olimpia hatalmas élmény volt, remélem, a következő ötkarikás játékokon is részt tudok venni.

– A tornászoknál csak minden második évben hirdetnek egyéni összetett végeredményt az Eb-n. Tavaly a nem hivatalos kontinensbajnoki sorrendben harmadik volt. Amikor elindult Kolozsvárra, számított arra, hogy ilyen jó eredményt ér el?

– Talán a szívem mélyén igen, de azért mégis meglepett, és az edzőmmel, Trenka Jánossal együtt nagyon örülünk annak, hogy hosszú idő után én tudtam ilyen eredményt produkálni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!