A héten kiderült, hogy a kormány ismét napirendre tűzi a lakossági devizahitelek ügyét. Akár már a jövő heti kormányülésen döntés születhet az újabb mentőcsomagról, ami akár újabb több száz milliárdos terhet jelenthet a bankrendszernek.
A Kúria július 4-i ítélete nem semmisítette meg a banki devizahiteleket, csupán az úgynevezett árfolyamrés egyoldalú megváltoztatásának tilalmát mondta ki, amire alapozva az adósok összesen legfeljebb néhány tízmilliárd forintnyi kárt érvényesíthetnek a bankszektor egészével szemben. Az ítéletet csalódással fogadta a jobboldali közvélemény, a tüntető devizaadósok pedig, mint emlékezetes, a miniszterelnök házához vonultak. Úgy tűnik, fellépésük nem volt eredménytelen, hiszen a kormány a végtörlesztés és az árfolyamgát konstrukcióinak korábbi bevezetése után ismét a védelmükben készül fellépni. Ami annyiban meglepő, hogy a végtörlesztés és az árfolyamgát már megadták a forint gyengülése miatt bekövetkezett tehernövekedés enyhítésének lehetőségét az adósok számára. Nem világos, hogy akik ezekkel nem tudtak vagy nem akartak élni, azokat miért kellene újabb és újabb kedvezményes hiteltörlesztési konstrukciókkal segíteni. Azon kívül persze, hogy a miniszterelnök majd ismét hangzatos nyilatkozatokat tegyen róla, hogy kormánya megvédi a devizaadósokat, a terheket pedig nem a lakossággal, hanem a bankokkal és más kapitalista gonosztevőkkel fizetteti meg.
Ami persze nem igaz. A bankokat lehet szeretni vagy nem szeretni, de a gazdaság fellendülését nem lehet a tönkretételükkel megalapozni. Ha mástól nem, hát Széchenyi Istvántól tudjuk, a modern gazdaság alapja a hitel, az újra és újra államilag kifosztott, méltánytalan és előre nem kalkulálható terhekkel sújtott bankrendszer pedig aligha bővíti a hitelezést.
Kivéve persze, ha ingyen kapja hozzá a pénzt a jegybanktól, mint azt a Matolcsy György által a tavasszal bejelentett, majd az eredeti méret háromszorosára duzzasztott kedvezményes kis- és középvállalati hitelkonstrukció hivatott biztosítani – ennek azonban ugyancsak megvannak a maga költségei. Egyrészt az ingyenpénz biztosítása a jegybanknak – vagyis mindannyiunknak – jelent költséget. Másrészt az alapkamatnál alacsonyabb kamatláb tömeges alkalmazása szétzilálja a monetáris irányítás rendszerét. Ha pedig eközben a még mindig több ezer milliárd forintos devizahitel- állományon akár újabb több száz milliárd forintos veszteséget szenvednek el a bankok, akkor ezáltal romlik a tőkehelyzetük, veszteségeiket pedig ismét a tulajdonosaiknak kell állniuk, akik számára egyre vonzóbbnak tűnhet a magyar piac elhagyása. És ez – ne tévedjünk – nemcsak a külföldiekre vonatkozik: amikor Csányi Sándor eladja OTP-részvényeit, ő sem tesz mást, mint elhagyja a piacot.
Sebaj, mondják erre a kormányoldalon, úgyis növelni akarjuk a hazai bankok szerepét, a takarékszövetkezeti szektor állami gyámság alá helyezése pedig nagyszerű alkalmat teremt egy kiterjedt fiókhálózattal rendelkező, államilag irányított színmagyar piaci szereplő pozícióinak megerősítésére. Nem kell ide sem Demján, sem Csányi, sem a labancok. Majd a kormány megoldja ezt is, mint a rezsicsökkentéstől a párválasztásig oly sok ügyes-bajos dolgunkat.
A kérdés csak az, hogy nekünk, kurucoknak jó lesz-e ez így.
A szerző közgazdász
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!